Furcsa volt valakit így beavatni talán a legmélyebb titkaimba és magam sem tudom, hogy végül is miért tettem, mert nem volt rá különösebb okom egyszerűen csak megkönnyebbültem attól, hogy megtettem. Mert így legalább már ő is tisztább képet kapott arról, hogy honnan jöttem és mi a történetem. Miért vagyok olyan, amilyen. Lehet, hogy én is olyan száraz lennék, mint az apám volt? Olyan rideg és távolságtartó? Már csak a feleség hiányzik az oldalamról, aki tönkreteszi a lányom életét. De őszintén. Nem hiányozna nekem se több, se kevesebb az életemből.
- Egyszer-kétszer talán még megkérdezte, de miután látta, hogyan reagálok pusztán az említésükre is inkább abbahagyta. De idővel elmagyaráztam neki, hogy a kapcsolatunk nem a legegyszerűbb. Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha ők nevelik fel.. Komolyan milyen megkeseredett lett volna már szegény gyerek.. Talán pont, mint én. - Egy keserű nevetés hagyja el az ajkaimat, mert tényleg sajnálnám szerencsétlen gyereket, ha olyan lenne, mint én vagyok. Én sem ilyen akartam lenni egyszerűen csak ilyen utakra sodort az élet és a rideg külső az egyetlen egy fegyverem, a jéghideg páncél, amivel megvédhetem magam a külső befolyásoktól. De nem csak önmagamat védem ezzel az egésszel, hanem a lányomat is. Legalábbis őszintén hiszem, hogy így van. Még akkor is, ha igazából nem is tévedhetnék nagyobbat.
- Tudom, hogy máshogyan kellene megközelítenem a helyzetet, de ha tényleg életben van, akkor én arról tudni akarok. Nem akarom, hogy az legyen, hogy meg sem próbáltam, vagy elijesztettem azzal, hogy túlságosan is belevontam másokat ebbe az egészbe, ami igazából mi kettőnk ügye, mert ha tényleg életben van, akkor nem fogja azt olyan könnyedén megúszni. Egyszerűen, hogy lehet, hogy képes volt arra, hogy magára hagyja a gyermekét? Mégis milyen anya az ilyen? - A saját szememmel akarom látni, ha életben van. Ilyen egyszerű ez az egész. Nem akarom sem többet, sem pedig kevesebbet, mint saját kezűleg megbizonyosodni mindenről. Olyan nagy kérés lenne ez az egész? Kétlem. De tudom, hogy sokat kockáztatok azzal, hogy elmegyek, de valahogy jelen pillanatban még ez is hidegen hagy. Egyszerűen nem tud érdekelni, hogy milyen következményekkel nézek most szembe. Tudnom kell az igazságot. Csak ez lebeg a szemeim előtt.
- Remélem csak egy idióta. Mert azzal talán még megbirkózom. Azt talán még képes vagyok lenyelni, de azt, hogy a saját gyerekét ilyen kegyetlen módon hátrahagyja csak azért, hogy élhesse az életét az már nekem is magas.. Én is elég sok mindent adtam fel mégis itt vagyok.. - Hátat fordíthattam volna Serana-nak, de nem akartam. Már akkor sem, mikor meghallottam, hogy megszületett, de attól a pillanattól kezdve ejtett igazán rabul, amikor megpillantottam őt mosolyogni. Azt én soha nem fogom elfelejteni. Annyira apró volt és olyan az egész, mintha tegnap lett volna. Az idő kereke olyan sebesen rohan előre, hogy szinte képtelenség lépést tartani vele.

Sok minden van, amit nem értek, vagy nehéz elfogadnom. Nem értek vele egyet, vagy csak szimplán hülyeségnek tartom, még akkor is, ha ezt nyilvánosan sosem fedném fel. Nem akarok leminősíteni senkit, de az újonnan tudomásomra jutott többletinformációk sokasága akaratlanul is arra késztet, hogy magam elé vizualizáljam a helyzetet. persze én nem vagyok szülő, fiatal is vagyok hozzá, és ha a legtöbbeket megkérdeznénk, egyértelműen azt válaszolnák, hogy még érnem kell az anyaságra, de az tagadhatatlan, hogy Serana neveléséből én is bőségesen kiveszem a részem.
- Serana sosem akart találkozni velük? - bukik ki belőlem a kérdés azonnal. Az egy dolog, hogy mit enged és mit nem, az meg a másik, hogy ahogy kamaszodni kezd majd és fellázad a rendszer ellen, egészen más lesz az események kimenetele. Valószínűleg. Saját magammal példálózni nem tudok, sosem voltam olyan, aki azt képzelte, hogy az egész világ összeesküdött ellene és megfosztják őt attól, amit a legjobban szeretne. De a nővérem, hát igen.. Ő egészen más tészta. Egyelőre ugyan még nem mutatkozott meg semmi abból, hogy Serana kamasz korára elzüllene, de túl sok olyan információ fog rázúdulni hamarosan, amire nem sok ráhatása lesz, viszont kihat majd az egész jellemfejlődésére. Ezt jóval korábban meg kellett volna már ejteni.. Nem szabad tovább várni vele.
Az más egészen más kérdés, hogy ezzel az üzenettel mit kellene kezdeni. Nem vagyok a toppon hackerkedésből, és a technológia magas fokáig meg pláne nem érek, de biztosan megvan rá a megfelelő ember, aki egy kis honorárium ellenében kiderítene ezt-azt. Matthiasnak elég nagy a kapcsolati tőkéje, biztosan ismer valakit, aki seperc alatt intézkedhetne, még mielőtt eldönti, hogy mihez kezd a választási lehetőségekkel.
- Tudom, hogy nagyon nagy a kísértés, de nekem rossz előérzetem van.. - sóhajtok nagyot. Hiába minden, ez az egész helyzet rám is kihatással van. Serana olyan nagy helyet foglal el a szívemben, hogy ami őt érinti az engem is. Ezáltal persze szépen belecsepegek én is a történetbe. - Ha valóban ő az, akkor lehetséges, hogy kifogással áll elő, vagy feltépi a régi sebeket, az is lehet, hogy ő akar zsarolni.. Én mindent el tudok róla képzelni. Egy anya nem hagyja magára a gyerekét, soha, semmilyen körülmények között. - érvelek az igazam mellett. Mármint amellett, ami szerintem helyes. - De bárhogy döntesz, engem magad mellett tudhatsz.. - jelentem ki aztán mintegy megnyugtatásnak szánva. Elvégre is, nem az én tisztem eldönteni helyette, hogy mit csinál. Felnőtt férfi, önálló akarattal, ráadásul a döntéshozatal a kisujjában van. Bár ez nem egy befektetés, amiről majd elválik, hogy jó biznisz-e a cégének. Voltaképp itt a családja forog kockán.
- Én.. Nem tudom. - dőlök hátra, mintha segítene a gondolkodásban, hogy nem kell tartanom magam, csak hagyom, hogy belesüppedjek a kanapéba. Sosem kerültem még csak hasonló helyzetbe sem, ezért azt sem tudom, hogy reagálnék, ha nekem kellene meghoznom egy ekkora horderejű döntést. Az viszont teljesen biztos, hogy Serananak ebből semmit sem szabad megéreznie. - Őszintén mondom. De talán igazad van és el kellene menned.. Elvégre az sem megoldás, ha a lányodat úgy kezeled, mint egy kalitkába zárt kismadarat és ezentúl mindenhova csak testőri kísérettel engeded... - vázolom fel ezt a lehetőséget. Őszintén kinézném belőle, hogy megszervez egy biztonsági csapatot a legféltettebb kincse óvására. Azt pedig nem kellene megvárni.

Nem is tudom mi lett volna, ha soha nem gabalyodok össze Tessa-val. Ténylegesen nem tudom, miképpen alakult volna a sorsunk, ha azon az éjszakán nem sétálok át hozzá, hogy hagyjon már tanulni. Talán mind a ketten a szüleink másává váltunk volna. Bár szerintem azért ő ez ellen lázadt volna, ha én még nem is. Azt hiszem akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire megőrült az apám, hogy mennyire nem tudja a jó és a rossz közötti különbséget, amikor elküldött pszichológushoz azért, mert lefeküdtem a nővel, akit vonzónak találtam és egyáltalán nem volt közöttünk semmilyen véri kötelék. Egyszerűen csak két idióta ember egymásra találása miatt költöztünk össze. De nem egy azon nő lábai közül jöttünk ki és még véletlenül sem ugyanaz a férfi adta nekünk a kezdő löketet az élethez. Annyira nem volt közünk egymáshoz, hogy az már szinte fájdalmas, de ez nekik persze, hogy nem tetszett. Miért tetszett volna nekik az ég világon bármi is?
- De azt hiszem jobb, hogy így történt. Úgy értem, ha nem így történik nem lenne a lányom és valószínűleg folyamatosan az apám árnyékában élnék, akivel már azóta nem beszéltem, hogy megszületett ez a kis gyémánt. Nem engedem őket a közelükbe, mert nem akarom, hogy egy pillanatra is megfertőzzék őt az őrültségükkel. - Azaz egyetlen baj, hogy nem csak tőlük kell féltenem a lányomat, hanem a múltamhoz tartozó emberektől is. Akár tetszik, akár nem ez pontosan így van és ez ellen én nem tehetek semmit sem. A múltamat nem tudom kitörölni, mert ha ezt a részét ki akarnám törölni, akkor a lányomat is ki kellene törölnöm arra pedig soha nem lennék képes.
- Mégis mit tehetnék? Ha itt maradok nem tudom meg, hogy zsarolás ez az egész, avagy sem. Ha az szeretném tudni, hogy kinek vannak ilyen bensőséges információ rólam. Másrészt pedig, ha Tessa életben van.. Akkor magyarázatot akarok kapni, hogy mégis miért nem tolta ide a képét ennyi ideig... Miért hagyta magára a lányunkat.. - A kezeim közé temetem az arcomat és úgy érzem, hogy a világ összes súlya nehezedik a vállaimra. Nem tudom megérteni, hogy miképpen lehet életben. Persze mindig is ravasz volt, de ennyire az lett volna? Mert itt nem csak ravaszságról van szó, hanem önzőségről, mert amit művelt az nem volt más, mint önzőség. Ez nem is kérdéses. Magára hagyta a lányát mindenféle bűntudat nélkül és akkor most felkeres engem?
Ha él is Tessa, ha nem. Mindenképpen ugyanarra megy ki ez az egész. A pénzre. Mert kétlem, hogy ennyi idő után beindultak volna benne az anyai ösztönök. Még azt sem lehet mondani, hogy felvállaltam a lányomat és meglátta egy újságban vagy a tévében, vagy valahol. Mert azért ilyen nagy lépéseket félek megtenni nehogy még a végén valaki olyannak jusson a fülébe, akinek még véletlenül sem szabadna róla tudnia. Azt hiszem egyelőre még neki kellene elmondanom nem pedig az egész világnak. - Te nem mennél el a helyemben. - Nem kérdezem egyszerűen kijelentem a tenyerembe motyogva, mint valami kis óvodás. Lehet, hogy őrültség, de nem tudnék csak úgy itt ücsörögni, mintha semmi nem történt volna. Képtelen lennék rá.

Apró sikernek könyvelem ugyan el, hogy beavatott olyan dolgokba, amiket eddig rejtegetett, de ugyanakkor talán túl sok olyan információt is megosztott velem, amit máskörülmények között biztos magában tartott volna. De eszem ágában sincs belekötni, főleg nem azért, mert a hallottaknak bizony nagy hordereje van. Az igazság az, hogy most sem nézek rá másképp, mint előtte. Ugyanúgy kedvelem, és ugyanúgy tartok a hangulatingadozásaitól még most is, hiszen egy pillanat alatt változik meg a kedve és olyankor kissé elkeseredem, amiért visszazárkózik. De nagyon remélem, hogy most ez nem fog bekövetkezni..
- Háát.. Nem hétköznapi eset.. - válaszolom kissé megilletődve, ugyanis az elmondása alapján tökéletesen látom lelki szemeim előtt a képet, ahogy ők egymásba gabalyodva.... és éppen belépnek a szüleik.. Nem tudom, hogy örüljek-e a fantáziám élénkségének, vagy sem, ebben az esetben. - Igen, az.. Nevetséges.. - értek egyet vele automatikusan, bár még mindig a gondolataim szárnyán szállok, ezt ő is láthatja. A tekintetem réveteg. Nem tudom nem elképzelni őt a nővel, aki biztosan gyönyörű és nem utolsó sorban Serana anyja. Az üzenet pedig, meglehetősen sok aggodalomra ad okot. Egyrészt ott van az, hogy ez csak egy átverés, viszont abban az esetben az illető nagyon tájékozott lehet a főnököm múltjával kapcsolatban, másrészt - és ez a rosszabbik eset - mi van, ha mégis él az a nőszemély?
A sietségem és aggodalmam most per pillanat alaptalannak bizonyult, a kis pöttöm még mindig jóízűen alszik, mire viszont visszaérek, azt látom, hogy Matthias akkor zuhan a kanapéra. Zuhan. Szó szerint, mintha nem is igazán lenne tisztában a mozdulataival. Egy kicsit aggódom érte, hogy sokkot kapott, főleg mivel a pihenési indexe egyáltalán nem halad a normális irányba... De azért beszél... Ez jó jel, nem? Azt hiszem.. Igazából nem tudom, hogy kéne kezelnem a helyzetet, de azon kívül, hogy aggódom, nem sok beleszólásom lenne a dologba. Pedig aztán véleményem az van, és egész addig rágom magam ezen, míg ki nem derül, hogy az álláspontunk egyezik.
- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.. - szólok közbe, miközben leülök mellé. Valósággal a hideg futkos a hátamon attól a gondolattól, hogy találkozik azzal a nővel. Egyszer már sikerült magába bolondítania, és ki tudja, mit akar valójában.. Minden lehetőséget egybevéve, csak árthat neki, hisz a lánya még azt sem tudja, hogy igazából nem a nagybátyja, hanem az apja.. Ha most még az is kiderül, hogy az anyja is él, de nem akart róla tudomást venni 11 évig, az valószínáleg egy egész életre elegendő törést hagyna a kicsi lelkében.. Ha pedig átverésről van szó, akkor valószínáleg valaki zsarolni akarja Matthaist.. Egyik sem kecsegtet túl jó következménnyel. Csoda, hogy kézzel-lábbal ellenzem, hogy találkozzanak?

Zárkózott alak vagyok nem vagyok az a típus, akiből csak úgy dőlnek a szavak, ha a személyes problémáira terelődik a téma. Tudom, hogy megbízhatok Aurora-ban. Talán ő az egyetlen, akiben ennyire mélyen és őszintén megbízom. Ez az egész pedig nem egy ostoba szerződés miatt van. Nem. Egyszerűen csak bebizonyította a számomra, hogy mennyire értékes. Lehet, hogy nincs jövőképe, de mégis tökéletesen megtalálta a helyét a világban. Lehet, hogy a bébiszitter munka nem egy álom a számára, de nem csak ezt kínálom neki. Már nem is. Hiszen nem is mondhatnám, hogy dolgozik sokkal inkább fogalmaznék úgy, hogy a családom részesévé vált anélkül, hogy észrevettem volna. Belopta magát a szívembe ez az angyali teremtés és, ha foggal körömmel próbálkoznék akkor sem tudnám őt kikaparni onnan úgy befészkelte magát oda. De nem is akarom őt kiirtani a lelkemből, a szívemből mert a lányomon kívül ő a másik legjobb dolog az életemben. Ebbe pedig nem kell túlságosan sokat beleképzelni. Egyszerűen csak mindig tudja, hogy mikor, mit kell mondania, hogy visszatérítsen engem a helyes útra. Van ebben a nőben valami fantasztikus. Annyi lehetőség rejlik benne, de nem eresztem a karjaim közül. A lányom szereti és annak kifejezetten örülök, hogy ő sem kíván eltűnni az életéből. Ha én nem is voltam elég meggyőző főnök, hogy itt jó helyen van, akkor azt megtette a lányom helyettem ebben teljes mértékben biztos vagyok.
Nem tudom, miért avattam be a múltamba, de valahogy jobbnak tűnt, ha azért van valami kialakuló képe arról, hogy mégis honnan származom, hogy mit hagytam magam mögött az elmúlt évek során. Minden egyes eseménynek köze van ahhoz, hogy olyan lettem, amilyen ma vagyok, de amelyik leginkább meghatározta az életemet az nem más, mint a lányom születése. Ő volt a fény az életemben. Szó szerint kivezetett a sötétségből, ahova nem sokkal a születése előtt ugrottam fejest.
– Hát nem volt egyszerű az életünk attól a pillanattól kezdve, hogy a szüleink egymás mellett leltek boldogságra. Bár tényleg kínos volt, hogy mindkettőnknek a megmaradt szülője belépett az ajtón, miután megtörtént, de azt a jelenetet soha nem fogom elfelejteni. Nevetséges volt. Úgy csináltak, mintha tartottunk volna valami orgiát és rajtunk kívül még ezer pár meztelenkedett volna körülöttünk. – Ma már ezen az egészen csak nevetni tudok. Sosem akartam ilyen szülő lenni Serana számára és azt hiszem ezért is féltem egyáltalán, hogy bármilyen szülő legyek a számára, mer rettegtem attól, hogy esetleg pontosan olyan leszek, mint az apám volt. Már csak egy házasság hiányzik a nyakamba.
Megdermedek mozdulni nem bírok. Sem pedig nyelni egyszerűen csak vagyok, mintha megállt volna az idő és arra kényszerítettek volna, hogy újraéljem a pillanatot, amikor azt mondják, hogy meghalt Tessa. Nincs többé. A szívembe olyan lyukat égetett, hogy azt senki nem tudja elképzelni sem. Aztán azt a lyukat Serana gyógyította be. Az én egyetlen kislányom, akit a világon mindennél jobban szeretek még akkor is, ha nem kapok díjat azért, ahogyan kimutatom.
Nem tudok megszólalni még akkor sem, mikor Aurora eltűnik mellőlem, de végül valahogy sikerül elkeverednem a kanapéhoz, amire ledobom magam, de még mindig ugyanúgy bámulok magam elé és próbálom összerakni a képet a fejemben, hogyha ez lehetséges, akkor mégis hogyan. – Lehet. Tessa mindig is furfangos nőszemély volt attól a pillanattól kezdve, hogy megismertem. Azt hiszem azon az estén is direkt ordíttatta a zenét, hogy átmenjek hozzá, hogy ott kössünk ki, ahol kikötöttünk. Mintha tényleg azt akarta volna.. Csak arra játszott volna. Könnyedén rángathatta a szálakat is a kórházban, de.. Nincs joga ahhoz, hogy lássa a lányomat. Egy halott nőnek nincsenek jogai még, ha esetlegesen életben is lenne. Mindenesetre találkozom ezzel az akárkivel. Az lesz a legtisztább, ha nem jön el, akkor lezárhatom az egész ügyet egy átverésnek és kész. – Egy részem azonban reméli, hogy újra láthatom az arcát, a gyönyörű sötét szemeit, de a lányom világát épp eléggé lerombolja az, hogy én hazudtam neki a kezdetektől fogva, de azt nem kell megtudnia, hogy az anyja a születése óta rá sem bagózik pedig életben van.

Túl sokat titkol előlem - még mindig. Bár talán ostobaság azt hinni, hogy bennem látja a legfőbb bizalmasát, azért titkon én mégis reménykedek, hogy előbb-utóbb el tudja fogadni, hogy én nem az a személy vagyok, akitől az információk pénzért megvásárolhatóak vagy egyszerűen kizsarolhatóak. Persze, az én múltamban nincs semmi, amit szégyellnem kellene, talán csak a nővérem az, aki időről-időre belerondít az életembe, de hozzá lehet szokni. Nem célszerű ugyan, de én megtettem. Azt pedig, hogy ismételten falba ütközöm, igazság szerint nem is nehezményezem annyira, pontosan tudom, hogy Matthias Clarke nem egy olyan férfi, aki képes arra, hogy megnyíljon.
- De.. Meg tudja.. Épp arra készül. - világosítom fel, hogy épp elég hála nekem az, ha végre elmondja a lányának az igazat, és megpróbálnak normális család módjára élni. Nem baj, ha elsőre nem sikerül, majd belerázódnak.. Belejövünk. Történetesen erről szól az egész családosdi. Nem az a lényeg, hogy minden az első pillanattól kezdve úgy megy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Van itt számtalan buktató, de legkevésbé sem áll szándékomban ezt ecsetelni. Még a végén miattam gondolja meg magát...
Valószínűleg már akkor belenyugodtam tudat alatt, hogy nem fog megosztani velem részleteket, mikor felvetődött a téma. Igazából, nincs is sok közöm hozzá, hisz engem minden a jelenéhez köt, nem a múltjához. Talán ez a beletörődés váltja ki belőlem a meglepetést, hogy látszólag aggódik miattam is, nem csak a lánya miatt, sőt mi több, engem is a szerettei közé sorol. Ez már-már olyan baráti gesztus tőle.. Nem?! Nem szólok közbe, csendesen bólintok, ezzel is jelezve, hogy megértettem, amit mond. Arra viszont nem számítok, hogy mégis heves mesélésbe kezd. Mire feleszmélek, már a történet felénél tart, így némi idő szükségeltetik nekem ahhoz, hogy rendbe tegyem a fejemben az elhangzottakat, de végül elég átfogó képet kapok.
- A francba... - adok hangot döbbenetemnek. - És én még azt hittem, hogy nekem vannak bolond szüleim... - kommentálom hitetlenkedve. Magamtól eszembe sem jutott volna, hogy ilyesmi van a dologban.. Csak a történet vége az ismerős.. Azt tudtam, hogy Serana anyja belehalt a szülésbe. Ezek szerint ő is a szeretteinek a táborát erősítette. Talán ezért véd most olyan határozottan mindent és mindenkit, akihez köze van.
A megkönnyebbülése viszont nem tart soká. Pillanatokon belül olyan fehér lesz, hogy erőteljesen elgondolkodom a kimerültség-mentő-kórház kombináción. Így még az üzleti ügyeit sem tudja kellő hatékonysággal intézni... Legalábbis azt hiszem, míg nem reagál. Abból viszont, hogy nem mond semmit, csak átadja a telefonját, semmi jót nem sejtek. A kijelzőre pillantok, majd vissza rá, és újra a kijelzőre, aztán olvasni kezdek. Nem hosszú, mégis szinte sokkolva nézem egy ideig, mint aki nem tudja értelmezni az új információt, de az a helyzet, hogy nagyon is tudom, és talán túl gyorsan össze is rakom a képet a fejemben.
- De hát.. Most mondta, hogy meghalt... - értetlenkedem hangosan és a megrázkódtatástól nehezen fektetem az asztalra a mobilját, mielőtt még kiejteném a kezemből. - Ez valami hülye vicc.. A halottak nem írnak sms-t.. - túrok a hajamba idegesen. Ha valaki szórakozik a főnökömmel, és a szórakozás tárgya pont a lánya, akkor én vagyok az az ember, aki a lehető legrosszabbul viseli. Ezért is érzek azonnal késztetést, hogy a szobájához rohanjak és szemügyre vegyem, hogy jó helyen van-e. Néhány pillanat az egész, de a távolságot futólépésben teszem meg a szobájáig, majd mikor megpillantom, hogy még alszik, kissé megnyugszom. Az üzenet viszont továbbra is aggaszt.
- Mit gondol? Az anyja... Tényleg életben lehet? - kérdezem akadozva, amint visszaérek. A választ jobb lenne, ha nem is tudnám. Ugyan a titkok rejtegetésében már-már profi vagyok. De nekem is meggyűlhet a bajom ezzel, ugyanis ha ennek van egy kicsi valóságalapja is, akkor az, hogy az anyja 11 évig felé sem dugta az orrát, nem egyenértékű azzal, hogy Matthias elhallgatta a lánya elől az igazságot.

Sosem kívántam azt, hogy egyszerű munkának tekintse a dolgot. Mert tényleg nem csak Serana számára lett fontos, hanem már a számomra és tökéletesen végzi ezt az egészet. Mivel anyai példával én nem nagyon szolgálhatok a kislányomnak.. Örülök, hogy egy olyan hölgyre nézhet fel és vehet például, mint Aurora. Lehet, hogy nem tudja, hogy mit akar kezdeni az életével, de én sem tudtam mégis most itt vagyok vezetem a saját cégem, ami mondhatni kiszívja belőlem az életet, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy ezt csináltam. Szeretem ezt az egészet ilyen egyszerű. Még akkor is, ha távol tart a kislányomtól, bár leginkább én vagyok az, aki beleburkolózik a munkába, mert félek, hogy valamivel csalódást okozok neki. Ezért sem mondtam el az igazságot neki, mert nem vagyok a legjobb apa. Nagybátynak még elmegyek. Legalábbis, ha abban elbukom nem akkora szégyen. Mint apának. De változtatni akarok a helyzeten, mert mosolyt akarok látni a gyönyörű arcocskáját.
– Boldoggá tesz, hogy így gondolod. Tényleg. Az pedig, hogy mindig ott vagy a lányomnak még akkor is, amikor én képtelen vagyok mellé állni és támogatni. Ezt pedig nem tudom igazán meghálálni. – Tényleg őszintén hálás vagyok neki azért, hogy mindig itt van amikor szükségem van rá, vagy éppen a lányomnak. Bár én nem mondhatom azt, hogy annyira kihasználom a szolgáltatásait, vagy azt, hogy éppenséggel itt van. Mert többnyire csak magamban emésztgetem a problémáimat és nem rögtön rohanok valakihez, hogy panaszkodjak, vagy éppenséggel beavassam őt az érzéseimbe. De tényleg. Nekem aztán erre nincs szükségem, mert mindig is magamban oldottam meg a problémáim. A pszichológusokkal amúgy sincsen túl sok pozitív élményem. Még volt pofája annak a nőnek azt állítani, hogy lefeküdtem vele. De nem értem az miért az én hibám lett volna, ha megtörtént. Ő az orvos neki kellett volna tudnia, hogy ez az egész helytelen mégis belement elméletben és ezzel egy életre leírva engem a családom előtt, aminek köszönhetően elszakadtam tőlük, de bánom, hogy nem hoztam magammal Tessa-t, akkor talán együtt lehetnénk, mint egy család.
– Nem kételkedem abban, hogy képes lennél vigyázni magadra, ha úgy adódna a helyzet, de azért nem szeretném, ha valami bajod esne, akár csak véletlenül is. A legkevesebb figyelmet kell magamra és a szeretteimre vonnom. – Azt hiszem Aurora-t már jó ideje a családtagomnak tartom, illetve a szeretteim egyikének, amin szerintem senki nem lepődne meg, aki csak egy szót is váltana vele. A világon az egyik legédesebb nője a világon ezt határozottan állíthatom.
– Nincsen semmi gond. A lényeg annyi, hogy az apám újranősült és jött az újdonsült anyucival egy iszonyat dögös kishúg is, aki mindössze egy évvel volt fiatalabb nálam, de egyértelműen nem bírtunk ellenállni egymásnak és az lett a vége, hogy a szüleink úgy döntöttek a legjobb, ha pszichológushoz fordulunk, mert beteges a vonzalom, ami kettőnk között van. Hozzáteszem semmi közünk nem volt egymáshoz két külön szülőbrigádtól származtunk egyszerűen csak a két idióta szülőnk egymásnak szentelték az életüket. De a hab a tortán a pszichológus volt. Le akart velem feküdni és, mikor nemet mondtam azt mondta az apáméknak, hogy én elcsábítottam, meg rámásztam meg mi egyéb és ezért még egy rakás lecseszést kaptam. Ez volt az a pillanat, amikor hátat fordítottam az egész bagázsnak és köztük Tessa anyjának is, aki belehalt a szülésbe. – Nem tudom, hogy mégis miért mondtam el neki mindezt, de úgy éreztem, hogy egy kő szakadt le a mellkasomból és őszintén fellélegezhettem, hogy most már beavattam őt ebbe és egy kicsit megértheti a múltam egy részét. Még ha nem is azt, amiért teljesen titkoltam a valós kilétemet a lányom életében.
Üres tekintettel mélyedek a semmibe, mert ez az üzenet nem lehet más, mint egy rossz tréfa. Nem fedtem fel még a kilétemet és nem tudhatja senki.. Meg nem is értem, hogy miért pont akkor, mikor elmondom Aurora-nak, hogy mégis mi is történt, de ez az egész.. Annyira zavaros. Nem tudom, hogy mégis mit kellene mondanom, vagy éppenséggel mit nem. Az egyetlen dolog, ami visszaránt a valóságba az Aurora érintése és anélkül, hogy bármit is mondanék egyszerűen csak a kezébe nyomom a telefonomat, hogy ő maga is elolvashassa ezt az üzenetet. Ajánlom, hogy az egész rossz vicc legyen, mert ha Tessa egész végig életben volt én nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de az egyszer biztos, hogy a lányom közelébe nem engedem. Ennyi ideig nem is keresi és vissza akar térni az életébe én.. Ezt nem bírom felfogni épp ésszel.

Egyetértek vele. Furcsa, hogy hasonlóan látjuk a dolgokat, de igaza van. Ezt a munkát tényleg, mintha csak rám szabták volna, minden percét élvezem. Sosem teher az, hogy Seranaval kell foglalkoznom, hiszen már természetesnek tűnik, hogy vele érnek véget a napjaim és reggel vele indítom az újat. Ha nem lenne... Nos, azt hiszem én ma nem ilyen lennék. A jókedvemet legalábbis biztosan elhagytam volna, ugyanis mindig sikerül elkomorodnom, mikor csak arra gondolok, hogy a szüleim a jelenlegi foglalkozásomat túl alantasnak tartják, mintha nem lenne méltó hozzám. Pedig én szeretem. Mindig is emberközpontú voltam, nincs ez másképp most sem, főleg mivel egy aprótalpúról van szó. Egyszerűen jó látni, ahogy a szemeim előtt nő fel, már kész hölgy. Bár egy ilyen apa mellett, nem csodálom.
- Számomra ez már rég többről szól, mint munka... - nevetem el magam halkan. Ez az életem része. Akár tetszik, akár nem. Én az előbbi csoportba tartozom a véleményemmel együtt, míg a családom - a vér szerinti - a második tábort erősíti. Persze a szabad akarat meg a szólásszabadság világát éljük, de akkor se veszem jó néven, ha lekicsinylően beszélnek a foglalkozásomról. - Mikor azt mondom Serananak, hogy indulunk haza, tényleg így gondolom. Talán túlzottan elkényelmesedtem már, mert több időt töltök itt, mint otthon... De a légkör is sokkal kellemesebb, mint nálunk és a szívem is ide húz.. - vallom be, és mivel elsőkézből kapja az információt teljesen biztos vagyok benne, hogy túl sok mindent tud leolvasni mellé az arcomról. Persze azt sosem felejtem el, hogy én vagyok őérte, és nem fordítva. Ehhez tartom magam.
- Ugyan már, én biztonságban vagyok.. Miért ne lennék? Úgy értem, tudok vigyázni magamra. De megértem, ha nem akarja elmondani.. - sóhajtok nagyot, kissé letörten, de megmosolygom, mikor mégis ad valami támpontot. Őszintén, még magamban sem tudtam volna elképzelni, hogy gyilkossági ügyekbe keveredne, de azt nem zárta ki ezzel, hogy ő afféle csendestárs legyen... Mindegy, talán tényleg jobb, ha nem firtatom. Neki is, meg nekem is.
A mosoly viszont hamar lehervad az arcomról és most először tűnik úgy, hogy még ezzel a kevéssel is messzire mentem.
- Sajnálom, nem akartam a felszínre hozni semmit, ami esetleg.. - harapom el a mondat végét. Az, hogy elvesztett valakit és pszichológus is van a dologban, arra enged következtetni, hogy egyáltalán nem viselte könnyen, sőt.. Nem akarok semmi olyasmibe beletenyerelni, ami mérgezni kezdeni a mostani életünket. Az övét se, meg az enyémet se. - De ha mégis.. Velem beszélhet. Mindenről. Nem csak a szerződés miatt. Ha az érvényét veszti, akkor sem változik semmi... - próbálok szépíteni a helyzeten és magamra varázsolni egy kedvesebb arckifejezést. Nem vettem én zokon, hogy nem avat be a múltjának minden egyes mozzanatába, de sosem szerettem sötétben tapogatózni.
A hirtelen jött elégedett arckifejezésemet nem is tudnám leplezni. Egy csatát sikeresen bezsebeltem, vagy legalábbis úgy tűnik, mikor beleegyezik, hogy most megadta magát az akaratomnak.
- Szóval, azt terveztem, hogy talán mégis... - kezdek bele végül, hogy megosszam vele az elképzelésemet. Elvégre rá is tartozik, valamilyen szinten. De miért nem csodálkozom, hogy egyből nyúl is a telefonja után?! Ez a szokásos rutin, már meg sem kellene lepődnöm, hogy valaki mindig megtalálja, és egyből átvedlik üzletemberré, akinek nem az az első, hogy reggeli palacsintával tömje magát és engem hallgasson. Az arckifejezése viszont nem pontosan erről árulkodik. Általában telefonhívások sora tartja őt távol mindenféle étkezéstől, ami fontos lenne ugyebár, most csak a képernyőt bámulja és láthatóan elsápad.
- Uram... Mr. Clarke.. - szólítgatom mellé lépve, de semmi reakció. Egy pillanatra megijedek, majd mikor már tisztán látom, hogy pusztán ezzel nem tudom kizökkenteni a szinte már sokkos állapotából, óvatosan megérintem felkarját. A testi kontaktus ilyenkor segíteni szokott, de nem akarok ráijeszteni sem. Nem mintha ijedősnek nézne ki, de igazából fogalmam sincs.. - Matthias.. Minden rendben? - próbálkozom végül a tegezéssel, hátha ez majd felrázza annyira, hogy rám figyeljen. Meg persze szokásomhoz híven ismét egy eldöntendő kérdést tettem fel, lehetőséget adva ezzel arra, hogy továbbra se nyíljon meg előttem teljesen. A csudába, néha úgy érzem, hogy visszafelé haladok...

Lehet, hogy nem vagyok a legtökéletesebb édesapa, de szeretnék az lenni. Legalábbis mostantól kezdve őszintén igyekezni fogok azért, hogy ez megtörténjen. Mert a kislányom a legjobb bánásmódot érdemli és nem is tudom, hogyan érezném magam, ha valamit is nélkülöznie kellene. Bár már így is elég rosszul érzem magam amiatt, hogy az apját nélkülöznie kell, mert, ha úgy vesszük nem vagyok úgy mellette, ahogyan azt a csöppség megérdemelné, de változtatni fogok, csak az igazságot kellene valahogy kiböknöm.
- Azt hiszem nem is lett volna más alkalmasabb a munkára, mint te. Tökéletes érzéked van hozzá és remélem, hogy most már nem is úgy tekintesz erre az egészre, mint egy munkára. Én magam is rendkívül kedvellek és szerintem Serana-ról már nem is kellene nyilatkoznom. De.. A múltam egy bizonyos része olyan, amit nem lehet egyszerűen csak lezárni, mert nem rajtam múlik. Mondjuk azt, hogy a nem megfelelő körökben is hírnevet szereztem magamnak, ami miatt bármikor bekopogtathat hozzám egy olyan személy, aki nem éppen azt akarja, hogy segítsek neki eligazodni az üzleti életben. - Nem akarom felfedni az előzetes életformám előtte, mert minél kevesebb tud annál jobb lesz neki. Úgy legalább biztonságban van. De lehet, hogy egyszer beavatom őt is mindenbe, ahogy a lányomat tervezem beavatni abba, hogy igazából nem a nagybátyja vagyok, hanem az apja. Nem lesz a legegyszerűbb dolog, amit tettem az életemben, de megérdemli, hogy tudja az igazságot. Főleg az a rajz után, amit láttam, hogy darabokra tép. Boldogtalanná teszi, hogy nem tudja az igazságot és mások piszkálják emiatt. Nem engedhetem, hogy ez hatással legyen az életére..
- Nem azért nem mondom, mert nem bízom benned, egyszerűen csak nem kell tudnod. Minél kevesebbet tudsz a múltam egy bizonyos részénél annál nagyobb biztonságban vagy. De, hogy ne száguldjon el a fantáziád nem voltam bérgyilkos és senkit sem öltem meg még véletlenül sem. - Nem akarom, hogyha úgy alakulna, hogy visszatérnek az életembe a régi emberek, akkor esetlegesen őt vegyék célpontba, mert túlságosan sokat tud. Bár már jó ideje, hogy magam mögött hagytam az egészet és még senki nem keresett fel, amiért rettenetesen hálás vagyok. Csak remélni tudom, hogy ez az egész így is marad.
- Már hozzászoktam, hogy mindenkivel távolságtartó vagyok és jobb az embereket egy bizonyos kis burkon kívül tartani. Nehéz megnyílnom és nem akarom, hogy ezt esetlegesen sértésnek vegye, mert nem akarlak megbántani ezzel az egésszel. Csak egyszer képes lettem volna megnyílni valaki felé és elveszítettem. Plusz pszichológushoz kellett járnom miatta, úgyhogy bőven van a múltamban olyan dolog, ami foltot hagyott rajtam és igyekszem ezeket leküzdeni, de nem mindig sikerül úgy, ahogyan én azt szeretném. - Nem volt egyszerű az életem. Legalábbis a kezdetek. Elnyomás. Aztán pedig jöttek a túlreagált szülők. Oké visszatekintve lehet, hogy nem volt jó ötlet, hogy összemelegedtünk, de nem volt semmi közünk a másikhoz. A vér nem kötött minket össze. Most már csak egy kislány köt minket össze, vagyis már az sem. Csak a kislányom maradt belőle. Még mindig nehezemre esik elfogadni, hogy meghalt.. Képtelen vagyok lenyelni az egészet. Mindez az én hibám, hiszen ha nem esik teherbe talán nem lesz baja, de istenem az orvosok végig ott voltak mellette és semmit nem tudtak tenni.. EZ annyira elcseszett..
- Igen. Tudtam, hogy nem titkolhatom előle örökké mégis nehezemre esik kibökni végre. - Nem lesz egyszerű menet, hiszen azt sem tudom, hogyan fog reagálni az egészre és ez az, ami a leginkább kikészít engem. De nem számít, mert nem hátrálhatok meg. Ha eldöntöttem, hogy elmondom neki, akkor el is fogom mondani.
- Meggyőztél. - Mondom vigyorogva, majd helyet foglalnék, amikor a telefonom rezegni kezd és szinte automatikus reakció, hogy már a kezembe is veszem. Azonban az SMS, amit megpillantok benne egyszerűen lesápaszt és teljességgel megbénít. Ugye sose hitted el, hogy meghaltam? Látni akarom a lányunkat. Minél előbb. Tessa

Igaz, hogy nem tudom róla, hogyan élt régen, mit csinált, ami annyira elítélendő lenne, de nem hiszem, hogy olyan sokat befolyásolna a hozzáállásomon. Egyszerűen nem tudnám elítélni, mert látom a saját szememmel, hogy próbálkozik, talán néha nem teszi elég keményen, de feltehetőleg ez változni fog. Én csak támogatni tudom, és ahogy az elvárható tőlem, megadok neki minden segítséget ahhoz, hogy a helyzet komolyságához és a lehetőségekhez mérten zökkenőmentesen menjen. Igazán megérdemlik már, hogy annak tudatában legyenek együtt, hogy ketten egy család. Mármint, hogy nem nagybácsi-unokahúg viszonylatban, ahogy eddig mindenki tudta.
- Biztosan örökölte Öntől.. – mosolygok rá melegen. Egészen biztosan ő is olyan karizmatikus személyiség lesz, ha felnő, mint az apja. Már most is elég határozott, komoly elképzelései vannak a világról, képes arra, hogy önálló döntéseket hozzon, habár a mérlegelés és a következmények felmérése még nem igazán megy neki. De szépen lassan rájön majd arra, hogyan is működik a világ és a csintalan kislányból, igazi tini lesz. Csak remélni tudom, hogy nem lesz vele túl sok probléma. – Tudja uram, a múlt elmúlt, és ha ezt önmagában nem zárja le, folyton csak aggódni fog.. Akkor ez meg fogja bélyegezni a napjait és nem fog tudni teljes életet élni. Nem hagynám, hogy Seranának bántódása essen. Sem most, sem bármikor máskor… - jelentettem ki azt, amiről úgy hiszem, hogy megnyugtathatja. Persze azt hiszem, ezt felesleges is hangoztatni, mert úgy hozzám nőtt ez a csöppség, hogy máris magányosan érzem magam, amint kilépek a házból. Szerencsémre ez egyedül igazán ritkán fordul elő, ez viszont velejárója annak, hogy az apja elfoglalt.
- De mégis kitől tart ennyire? Mit követett el a múltban, hogy…? – hagyom félbe a kérdést zavartan. A kép nem teljesen áll nekem össze. Nem tudom róla elképzelni, hogy hatalmas bűnlajstroma lenne, még a feltételezést is nevetségesnek tartom. Viszont nem hagy nyugodni a tudatlanság, és kíváncsi vagyok, hogy bízik-e bennem annyira, hogy ilyen mélységekig megnyíljon előttem. Ha nem, nos az is egy jelzés felém, hogy húzzam meg a határt. De azok után, hogy felajánlotta, hogy tegezhetem, azt hiszem, ez a határ egy kissé elmosódni látszik.
- Nem csak az zavar, hogy magázott engem, hanem az is, hogy ilyen távolságtartó.. Igazából sosem tudom, hogy mire hogy fog reagálni, mert olykor egyetlen pillanat alatt megváltozik és… Nem is tudom, mintha nem akarná, hogy lássam az igazi énjét.. – motyogom halkan, kissé talán zavartan, de a lehető legőszintébben. Úgy hiszem, hogy ha én az vagyok, akkor ő is az lesz velem és megérthetem végre, hogy miért rekeszt ki még engem is.. Én vagyok a titokgazdája, teljesen biztos vagyok abban, hogy más rajtam kívül nem tud a valós kapcsolatról. Ez már alapjában véve is több mint elégnek kell, hogy legyen ahhoz, hogy alkalomadtán kikérje a véleményemet vagy a tanácsomat. És a legnagyobb jóindulattal sem mondhatnám, hogy örülök annak, hogy elrejti a lánya iránti aggodalmát, magára húzva ezzel a közönyös álarcot, ami nem illik hozzá.
- Mindketten tudtuk, hogy ennek eljön az ideje. Kár lenne azon rágódni, hogy mi lett volna, ha hamarabb elmondja. Akkor talán nem is értette volna meg teljesen, most nagyobb rá az esély. De nem szabad meggondolnia magát, mert ahogy nő, úgy lesz egyre érettebb, magasan túlszárnyalja a korosztályát és a végén talán úgy érezné, hogy hazugságban nőtt fel. – sóhajtok nagyot. Végérvényesen ez is egy variáció. Hiába töltöm vele a napokat, még én sem tudhatom, hogy mi zajlik le a fejében, mit érez, vagy mit gondol valójában. Én csak sejthetem azt, hogy örülni fog, hogy nincs teljesen egyedül és van apja. Főleg, hogy szinte rajong ezért a fickóért.. Teljesen érthető módon. Csak ne lenne ilyen iszonyúan makacs..
- Jó, akkor csináljuk azt, hogy Ön leül enni, én meg addig elmesélem, hogy mihez szeretnék kezdeni, rendben? – ajánlok hirtelen ötlettől vezérelve kompromisszumot. Ha már egyszer megkérdezte, gondolom kíváncsi, én meg nem vagyok hajlandó azt nézni, hogy egymás után hajtja fel a kávékat, az evést meg szinte figyelmen kívül hagyja. Seranával is el kell ezt játszanom néhanapján, csak vele nehezebb dolgom van. Azt hiszem. Az alma meg a fája tipikus esete, kár hogy ezt is csak én látom. Viszont a másik alternatíva az, hogy felébresztem Seranát, akkor pedig nincs menekvés, még ő sem lenne képes arra, hogy két pillanat alatt felöltözzön és elinduljon dolgozni. Bár talán nem lenne szívem bolygatni egy beteg kislány álmait. Minden esetre azért jelentőségteljesen elé tolom a reggeli palacsintát, ha már megszenvedtem vele és még meg is égettem magam, akkor legalább értelme legyen.
 

Nem tudok teljes mértékben megnyílni Aurora felé, habár ha ezt megtehetném valaki felé, akkor ő az. A titoktartási szerződés mindent elintéz a számomra. Úgy értem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy beavattam abba, hogy Serana a lányom. Bár jobban megismerve, már anélkül is beavattam volna, de jobbnak éreztem, ha legelőször tisztázzuk a szabályokat és ezt mikor máskor lehetne megtenni, mint amikor felveszem, hogy dolgozzon nálam? A múltamtól próbálom távol tartani a lányomat, mert az életem nem feltétlenül úgy kezdődött, ahogyan most áll. Olyan dolgokat tettem, amire nem vagyok büszke. Lehet, hogy a tehetségemnek örülnöm kellene, bár nem éppen a bűnözésben kellett volna felmutatnom dolgokat. Azt azonban, hogy a festéshez remekül értek, aminek köszönhetően fergetegesen hamisítok senki nem tagadná le egyetlen egy pillanatra sem. Már azon is csodálkozom, hogy eddig eljutottam anélkül, hogy bármelyik régi üzlettársam úgymond, vagy partnerem felkeresett volna, hogy visszarángasson a régi bizniszbe. Én voltam az egyetlen, aki kimert lépni a sötét árnyékok közül és nem tervezem, hogy ugyanoda visszasüllyedjek. A világom abban a pillanatban megváltozott, hogy megtudtam apa vagyok. Nem is azt, hogy apa leszek, hanem egyszerűen ott volt egy baba. Anya nélkül és nem hagyhattam, hogy olyan szülők között nevelkedjen, ami nekem is megadatott. Nem. Velem sem foglalkoztak normálisan legalábbis anyám halála után apám egyáltalán nem bagózott rám, de Tessa anyjával együtt igazi halálos pusztító páros lettek, akiknek a közelében nem lehetett megmaradni. Ezt pedig egy gyerek sem érdemelte volna meg. Főleg nem az én gyerekem.
- Tudom, hogy erős. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal érettebb a koránál és rendkívül okos is. Már-már annyira, hogy belesajdul a szívem. De a múltamnak megvan a maga sötét foltja, ami miatt úgy kell védelmeznem őt, ahogyan egy hétköznapi apukának nem kellene. Az anyját elveszítette születés közben és én nem voltam abban az állapotban, hogy mintaapa legyek, mert nem éppen tisztességes módon éltem. Megváltoztam miatta, de ez nem azt jelenti, hogy azok elfelejtették a nevem, akiknek keresztbe tettem. - Tisztában vagyok vele, hogy néhány üzletet elraboltam mások orra elől, vagy egy-egy rablást csak pár másodperc csúszással követtek volna el utánam és, hogy ők ott maradtak elvinni a balhét, míg én szabadon távozhattam. Fiatal voltam és merész. Megvolt a magam tehetsége a dolgokhoz, de még az eszemet is képes voltam használni. Ez pedig itt talán a legfontosabb. Nem az, hogy milyen bátor vagy, milyen tehetséges. Hanem mennyire tudsz kikászálódni a merész helyzetekből.
- Lehet, hogy a főnököd vagyok, de azért nem kell ilyen rideg kapcsolatban lennünk egymással, ha ez téged zavar. Én is igyekszem tartani magam, majd a tegezéshez, ha megbotlana a nyelvem nyugodtan szólj rám. - Nem számít, hogy a főnöke vagyok. Legalábbis a részemről nem. Ő az, aki a legközelebb áll a lányomhoz és ez egyáltalán nem is gond. Ez alapján pedig mégis miért ne tegezhetne engem? Amúgy is mondhatni itt él nálam, úgyhogy ez a tegezés, már kezd egy kicsit erőltetett lenni. Felesleges a részemről megszokott távolságtartás, mert fizikailag sem vagyunk olyan távol egymástól a nap nagy részében. Bár ritkán járok haza és, akkor sem aludni, de már mondhatni pont annyi időt tölt itthon, mint a lányom, úgyhogy nyugodtan nevezheti otthonának ezt a helyet én nem fogok leharapni a fejét egészen addig, amíg őrült bulikat nem fog szervezni, mert az egy határ átlépésével lenne egyenlő. Mondjuk megbízom benne és tudom, hogy nem ilyen felelőtlen. Annak már meglett volna a nyoma jóval ezelőtt.
- Tudom jól, hogy több időt kell majd rá fordítanom és ezért is esik olyan nehezemre kinyögni az igazságot, de tényleg nem szeretném, ha mástól hallaná meg. Tudni akarom, hogyan reagál erre az egészre látni akarom az arcát, amikor elmondom neki és azután is látni akarom, hogyan viselkedik, hogy rájön nem a nagybátyja tartotta állandóan fontosabbnak az üzletét a vele töltött időnél, hanem az apja. Ezt pedig előbb vagy utóbb, de végig fogja gondolni és nem akarom, hogy azt higgye nem szeretem eléggé ahhoz, hogy annyi időt töltsek el vele, amennyit igazán megérdemelne. Persze lehetőséget sem fogok adni arra, hogy ezen elgondolkozhasson, mert próbálok mindent rendbe tenni, hogy ne kelljen állandóan intézkednem. - Már rám férne egy kis szabadidő, mert az, hogy a kávét tömöm magamba egyáltalán nem segít rajtam. Főleg, hogyha így folytatom ezt az egészet, akkor talán még egyszer rosszul is lehetek annyira, hogy lefordulok a székről. Nem egészséges, hogy állandóan kávéval tömöm magam, de sokkal több időt kell szánnom a munkára, mint amennyit a szervezetem elbír és az alvást azt a bizonyos jóízű alvást, már annyira nem ismerem, hogy az szörnyű. Pedig szívesen kipihenném már magam egyszer én is. Remélhetőleg sikerül mindent úgy elrendeznem, hogy ezentúl pihenhessek egy kicsit és még időt is fordíthassak a lányomra.
- Én támogatom az ötletet. Változtasson a külsején. Mennyire érdekli önt az üzlet világa, vagy még mindig tanácstalan, hogy mit is szeretne csinálni? Vagyis bocsáss meg, már megint magázlak. - Nem hiszem, hogy egyhamar könnyedén hozzá fogok szokni ahhoz, hogy ne magázzam állandóan, de igyekezni fogok. Az pedig, hogy komolyan vegyék a férfiak.. Hát megpróbálhatok segíteni benne.

Kedvelem a főnökömet. Főleg, mikor képes megnyílni és a bizalmasaként kezelni, csupán azért, mert köt egy ócska papír. Abba talán bele sem gondolt, hogy elég lett volna megkérnie és a szavamat adtam volna, hogy megtartom a titkát. Vagy csak túlságosan naiv lenne, ha az üzlet világában élve megelégedne a kapott ígérettel és nyugodtan hajtaná álomra a fejét, miközben én akkor és azt fecsegek ki, amit csak akarok. De ki más mondhatja el magáról, hogy a főnöke tulajdonképpen még azért fizet, hogy jól érezzem magam a lányával, ugyanis a közös programok nem csak Seranának fontosak, hanem nekem is. Az sem mellékes persze, hogy nem tudom ki nézné jó szemmel, ha a beosztottja konkrétan beköltözik a házába és olyan otthonosan jár-kel, mintha a tulajdon otthona lenne. Az ő életét persze kitölti a munka, az enyémet meg Serana, a felesleges holtidőben pedig próbálom őket közelebb hozni egymáshoz. Majdnem olyan ez, mintha édesanya lenne az ember lánya.. Vagy legalábbis valami hasonló. Azt nem merem kijelenteni, hogy úgy viszonyulok a kislányhoz, mintha a saját lányom lenne, de mindenképpen fontos és meghatározó szerepet tölt be az életemben az, hogy látom felcseperedni. Mintha egy nővér lennék neki, vagy ilyesmi. Legalábbis szeretném úgy hinni, hogy nem csak én érzek így, és nem csak a bébiszitternek gondol, aki 0-24-ben felügyeli a mozzanatait.
- Ilyen nem fordulhat elő.. - biztatóan, nehogy lebeszélje önmagát a helyes döntésről. - Sokkal erősebb, mint gondolná és ha róla van szó, biztos vagyok benne, hogy nem ismer lehetetlent.. - mosolyodom el. Szüksége van arra, hogy kapaszkodót találjon, hát itt vagyok én, aki támogatja őt, bármi is lesz. Nem vagyok sem befolyásos, sem olyan nagy üzletember, mint ő, még csak azt sem mondhatom, hogy sok az élettapasztalatom, mert én is elég fiatal vagyok, de talán jobban átlátom ezt a helyzetet, mintha valamiféle pénzügyi tranzakciót kellene lebonyolítanom. Mindenki maradjon meg a saját területén, ugyebár.
- Ezt szeretném.. - bólintok aztán. Csak eljött végre ez a pillanat is, így legalább azt a problémát áthidalhatom, hogy nem érzem majd egyik pillanatról a másikra olyan távolságtartónak vagy hűvösnek. Arra viszont nem számítok, hogy hasonlóan felajánlja a lehetőséget. Kapnék az alkalmon, de valami meghatározhatatlan belső késztetés nem engedi, hogy egyszerűen Matthiasnak hívjam és tegezzem. - Ez nem hiszem, hogy menni fog.. Úgy értem, nem merem. Furcsa lenne. Ön mégiscsak a főnököm.. - próbálok magyarázkodni és indokot találni, miért nem fogadhatom el az ajánlatát. Rémesen zavarban is érzem magam miatta, de hiába játszom le magamban a képeket, nem tudom elképzelni, hogy egy kedélyes "Szia, Matthias!" üdvözléssel fogadjam. Mindig a Mr. Clarke név jön a nyelvemre, talán nálam ez a berögződés. De nem azért, mert fordított esetben én távolságtartó vagyok, hiszen eddig is nyitott könyv voltam előtte.
- Igen, fényévekkel előrébb vagy azzal, hogy ... - próbálkozom azzal, hogy én is tegezem őt, de csak még nagyobb zavart kelt bennem, láthatja is rajtam, így visszaváltok. - Szóval azzal, hogy végre felvállalja előtte és a világ előtt, hogy édesapa. A legrosszabb, amit történhetne Serana életében az az, hogy mástól tudja meg. Persze következménye az van bőven. Mondjuk kezdheti azzal, hogy rendszeresíti a naptárjában, hogy vacsorára hazaér, vagy legkésőbb lefekvésre. Nagyon sokat jelentene neki. Ahogy az is, ha nem is az egész hétvégéjét, de annak egy részét vele tudná tölteni. Ez a kirándulás például nagyon is jó ötlet. - kapok a lehetőségen. A természet mindig csupa szépséget rejt és ezt valószínűleg nem csak én látom így. Persze ennek alapján már készülni is tudok a hétvégére. Mindig is szerettem a kirándulásokat és a lehető legnagyobb izgalommal vártam gyerekkoromban, pedig az én életem nem bővelkedett sosem ilyen programokban. Így külön öröm, hogy engem is magukkal szeretnének vinni. Sajnos a szüleim elég elfoglaltak voltak ahhoz, hogy ránk hagyják, mivel ütjük el a szabadidőnket. Így jutottunk végül oda, ahol most vagyunk, a nővéremmel. Bár sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de abban reménykedtem, hogy legalább akkor lesz esélyem egy normális életre, ha eltolja a seggét végre egyetemre.
- Ő... Úgy is fogalmazhatnék, hogy szeret mély benyomást tenni a férfiakra.. Nem tudom változott-e valamit is, de a középiskola alatt nem arról volt híres, hogy a srácokat egy-két hétnél tovább meg tudta volna tartani, vagy csak nem akarta.. - rántok vállat, aztán kissé talán elképedve fogadom a következő váratlan bókot. Mert ez az volt, ugye? Inkább csak poénnak fogom fel és jót nevetek rajta, mintsem valós jelentőséget tulajdonítsak neki. - Remek ötlet, Mr. Clarke... - kuncogok halkan és elképzelem magam, amint ezt az ötlete meg is valósítanánk.. A végeredmény talán tényleg nem olyan fantasztikus, mint amilyet várnék, de a célnak megfelelne: Nem kevernének minket össze még csak véletlenül sem. - Gondolkoztam azon, hogy levágatom a hajam, vagy befestetem, vagy is-is.. De csak ezért nem visz rá a lélek. - csavarom az ujjaim köré az egyik hosszú tincsemet. Azért nem is változtatnék a külsőmön, hogy pasit fogjak magam mellé, de ezt már inkább megtartom magamnak.

Nem szokásom megnyílni embereknek. De neki könnyebb. Bár az a titoktartási szerződés hamarosan mehet a kukába és annak terjeszti el, hogy mennyire pocsék édesapa vagy, akinek csak akarja. Még akkor is, ha tudom, hogy ő igazából nem ez a típus. Tisztában vagyok vele, hogy egy rendkívül kedves leányzó bújt el benne. Ha nem így lenne, akkor az én lányom sem nőtt volna olyan közel hozzá. Lehet, hogy nem tudja, hogy mit akar kezdeni az életével, de én sem tudtam, amíg apa nem lettem. Bár nem igazán ez hozta meg a megvilágosodást a számomra egyszerűen csak felnyitotta a szememet, hogy valami komolyabbal kell foglalkoznom és valami kevésbé veszélyessel, de mégsem mondhatom, hogy az egész egy csettintés alatt történt. Olyan dolgokat is tettem, amiket nem is bánhatnék jobban. Ezek pedig bármikor visszatérhetnek, hogy kísértsenek.
- Vannak dolgok, amiket bármennyire is szeretnénk nem tudunk irányítani. Egyszerűen csak kicsúsznak a kezeink közül. Bármennyire is szeretném megóvni félek attól, hogy egy nap valami miatt elbukom. Azt pedig nem hiszem, hogy túlélném. - Az egyetlen fontos dolog a számomra az a lányom és túlságosan nagy kincs a számomra. Ezzel pedig mindenki tisztában van. Könnyedén kihasználhatják. Főleg azok, akikkel régebben dolgoztam. Nem esik nehezükre összerakni a képet. Még akkor is, ha nem vagyok az apja, de őrzöm a palotámban, mint valami gyémántot ez pedig nekik épp elég arra, hogy akár egyszer magukkal vigyék. Nem ostobák ezzel pedig teljesen tisztában vagyok, ha többen összedugják a fejüket megállíthatatlanok. Lehet, hogy én a hamisításhoz értek a legjobban, de nekik a biztonsági rendszerek feltörése csak egy csettintés.
- Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor ezt fogom tenni. Persze neked sem kell magáznod, ha kényelmesebbnek érzed. Amúgy is öregnek érzem magam tőle. Elég, ha az üzlettársaim teszik ezt, vagy a beosztottaim. Bár ön is.. Te is a második közé tartozol egy kicsit azért több vagy ennél valljuk be. Ha pedig néha lemagázlak szólj rám. Berögzült már a rendszerembe. - Lehet, hogy ezzel egy lépcsőfokkal feljebb lépett, de egyáltalán nem számít. Már így is közelebb állt hozzám, mint eddig bárki más. Nem szokásom mindenkinek elmondani, hogy van egy lányom. Még neki se lett volna kötelességem egyszerűen élhetett volna abban a tudatban, hogy nem az. Akkor viszont nem lenne egyetlen egy nő sem, aki folyamatosan a fülemet rágcsálja azért, hogy kibökjem végre az igazságot és azt hiszem pontosan erre az ösztönzésre volt szükségem, amit ő mindig is sugárzott, amit maga a személye képviselt.
- Tisztában vagyok vele, hogy nincs visszaút ebből az egészből, de még mindig jobb, hogyha tőlem tudja meg. Nem akarom, hogy úgy érezze bármiben is hiányt szenvedne. A titkom megőrzése meg pont az ilyen lemondások miatt volt jó részben. Egy nagybácsi még megteheti, de ha az apád akar kimaradni minden egyes fontos részletéből az életednek az már koránt sem kellemes. - Az apám nem maradt ki a fontos pillanataimból folyamatosan megrendezte. Nem volt életem. Egyszerűen szabályozni akart és furcsa módon erre Tessa ébresztett rá. Vele szabadabb voltam, mint egész életemben. Pedig egyetlen egy éjszaka járt csak ki nekünk utána pedig folyamatos terápia, aminek az értelmét még mindig nem sikerült megtalálnom. Meg azaz őrült pszichológus.. El sem hiszem, hogy képes lett volna rám vetni magát. Vajon, mi történik, ha igent mondok?
- Arra gondoltam, hogy egy kisebb kirándulásra mehetnénk el. A titkárnőmmel már utána is nézettem pár lehetséges helyszínnek, ha gondolod, akkor te is megnézheted őket. Szívesen venném a véleményed ezzel kapcsolatban. - Ha valaki igazán ismeri Tessa vágyait, akkor az ő. Persze, ha úgy gondolja az én kis hiperaktív leányzóm inkább máshova menne, akkor azt is megértem és persze támogatom. Nem akarom olyan helyre vinni, amit esetleg nem szeretne. Legalább az legyen a kedvére, ha már az igazság lehetségesen padlóra küldi.
- Pontosan mekkora hírnévre is tett szert a testvéred? Megcáfolhatnád. Bár, ha tényleg ugyanúgy néz ki, mint te ajánlanék egy azonosító chipet a homlokodra. Aztán akkor üzlettársamként megjelennél és máris megváltozna a véleményük a férfiaknak, mert tudnák, hogy nem a testvéred vagy. De talán a homlokod közepén elhelyezett chip nem a legvonzóbb dolog, bár a természetes szépségedről még ez sem terelheti el a figyelmet. - A nyelvemre harapok, mert ha most nem fejezem be ezt az egészet, akkor egyértelműen túl messzire megyek. Az pedig nem lenne kellemes. Még a végén ráijesztek annyira, hogy felmondjon.

Érdeklődve hallgatok minden új információt, amit csak elém tár. A különleges pillanatok egyike, mikor úgy érzem, hogy megnyílik előttem és olyanokat is elárul nekem, amikről álmaimban sem hihettem, hogy összeköttetésbe hozhatóak vele. Persze a gazdagokra általában jellemző, hogy mindennel el tudnak számolni, csak a kezdeti milliójukról ne kérdezze őket senki, és nem is lesz semmi probléma. Én nem tettem, sem most, sem korábban. Nem akarok olyanba nyúlni, amit aztán nem tudok kezelni. Meg aztán nekem is jobb, ha csupán annyit tudok, amennyit feltétlenül muszáj ahhoz, hogy meg tudjam érteni az indokait. Ráadásul az sem kerüli el a figyelmemet, hogy letegez. Végre. El is mosolyodom, hiszen sokkal közvetlenebbnek hat. Nem szeretem, ha magáznak, fordított esetben viszont nem érezném helyénvalónak, hiszen mégiscsak a munkaadómról van szó.
- Ugyan.. Maga megvédi.. Én is megvédem. Serenának az égvilágon semmi baja sem eshet. Egyikünk sem hagyná.. – világítok rá a tényre, hogy ezt nem vette számításba. Engem nem különösebben érdekel, mibe keveredett annak idején, ezért is nem firtatom. A hirtelen jött bizalomhullámot nem akarom megtörni azzal, hogy feleslegesen kérdezősködöm, ráadásul ő terelte ebbe az irányba a beszélgetésünket. Talán szüksége lenne arra, hogy kiadjon magából mindent? Fogalmam sincs, de megfelelően kihasználom a pillanatot, hátha most nyitottabb és sikerül meggyőznöm, hogy helyes elhatározásra jutott.
- Sokkal jobban szeretem, mikor nem magáz engem.. – forgatom meg szemeimet, nagyot sóhajtva. Hát ennyi volt? Újra visszabújt a jégpáncélba, nehogy valami jó is történjen a mai nap folyamán. Végül megállapítom, hogy a kezem már egyáltalán nem is fáj, és elzárom a vizet, aztán egy konyharuhával szárítgatom egész tenyeremet, hogy ne vizezzek minden össze. Közben akaratlanul is elképzelem, milyen boldog lesz Serana, ha végre valahára tisztázásra kerül ez a dolog. Egyébként is ragyog, akár egy napsugár, és rajong Mr. Clarke-ért. Biztosra veszem, hogyha felszínre kerül az igazság, az első dolga lesz végigcipelni az apját a fél iskolán, hogy kézen fogva egyesével bemutassa neki a termeket és a tanárokat. Meg persze fülig érő szájjal világgá kürtölje, hogy Matthais Clarke az apja, és mennyire imádja.
- Azt ugye tudja, hogy utána nincs visszaút? Még inkább az életének a része lesz. Nem mondhatja le a közös programokat csak úgy, minden következmény nélkül… a maga élete is meg fog változni, Mr. Clarke.. Csak akkor vágjon bele, ha készen áll erre és tudja is kezelni. Különben Serana szíve összetörik… - nyugtázom halkan. Talán most magam ellen beszélek, de az a kislány törékeny, egy igazi virágszál, akire mindenképpen vigyázni kell. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is szüksége van az állandóságra és a bizonyosságra, hogy van hová tartoznia. Ha ez most megbolygatásra kerül, és nem fogja érezni a változást, annak nagyon rossz vége lehet. Legjobb lenne elkerülni. – Szóval csak akkor vágjon bele, ha végig is viszi, és hajlandó nagyobb teret engedni a családnak, mint eddig. Persze én ott leszek, és segítek, ahol tudok. Rám továbbra is számíthat, mint mindig. – nyugtatom meg, hogy én még mindig őt támogatom. – Egyébként van már konkrét terve hétvégére? Úgy értem vidámpark, vagy valami nyugodtabb környezet? Egy kirándulás vagy inkább kulturális program? – kérdezgetem, hátha komplett projekttel támogatja az ügyet. Meg persze nem ártana, ha én előbb tudnám, miről van szó, mint a lánya, hogy megfelelően fel tudjak készülni.
- Köszönöm.. – válaszolok kissé megütközve. Furcsán érint, hogy így vélekedik rólam, persze ő sem tud mindent az én családi hátteremről. – Nem veszem annak.. – mosolyodom el, és hiába nem kért reggelit, úgy döntök, hogy mégis elé tolok egy tányért néhány palacsintával, mellé pedig friss gyümölcsöt, mogyoróvajat és juharszirupot. Nem tálalok külön az asztalnál, mert van egy sejtésem, hogy az a próbálkozás biztosan kudarcra van ítélve, és inkább folytatja a munkát ahelyett, hogy enne. De így, beszélgetés közben a konyhapultnál, talán még neki is megfelel az extra gyors reggeli.
- Tudja, a testvérem.. a nővérem tett róla, hogy legyen egyfajta hírneve, és mivel gyakorlatilag ugyanúgy nézünk ki… Jelentkező híján nem sok reményt fűzök a komoly kapcsolatokhoz.. – magyarázom teljesen tárgyilagosan. Habár nem olyan kicsi a város, mégsem akarom, hogy bárki is hozzá hasonlítgasson, így inkább kimaradok a szerelmi játszmákból, egy időre legalábbis.