Kalandozóknak

Tudom jól, hogy mire vállalkoztam azzal, hogy hátra maradok. De az igazság az, hogyha nem is sikerül kijutnom, akkor elfogadom a sorsomat. Mert inkább én, mint valaki más. Nem engedhetem, hogy valaki másnak baja essen. Hiszen azzal még csak nem is tudnék együtt élni. Meg én nem bírtam volna kisegíteni innen bárkit is, mert a vállam szó szerint feladta a harcot. A többi pedig már csak idő kérdése volt. Az egyetlen, aki képes volt ezt az épületet egyenlővé tenni a semmivel az én voltam és szerintem Barry is nagyon jól tudta. Ahogyan azt is, hogy nincs túlságosan sok időnk. Nem állhatunk le veszekedni, hiszen emberek élete a tét. Minél hamarabb tesszük hűvösre ezt a kis macskát annál hamarabb tudhatjuk biztonságban Central City polgárait. Miután elsuhant előttem a vörös csík vártam pár másodpercet, hogy biztos lehessek abban, hogy kijutottak. - Rendezzük ezt le kis cica. - Ökölbe szorítom a kezemet, hogy ezzel is megpróbáljam összegyűjteni minden erőmet, hogy a torkom szakadtából ordítani kezdjek, amely által generált hanghullámok alatt könnyedén adja meg magát az épület már így is kicsit megbontott szerkezete, de ez koránt sem elég ahhoz, hogy az egészet rázúdítsam a macska barátunkra. Több kell. Hátrálni kezdek és igyekszem egy olyan pozíciót felvenni, amelyből még van lehetőségem arra, hogy felhúzzam a nyúlcipőt, de a törmelékek szinte folyamatosan elzárják az utamat, de én sem húzhatom tovább, mert nem csak én keresem betegesen a kiutat, hanem a fránya fekete macska is, aki nem szeretné, hogy itt érje a vég. Minden további gondolkodás nélkül engedem útjára a hangom ismételten, amely ezúttal teljes mértékben maga alá temeti a fekete macskát, de a törmelék elől nekem sem sikerül elhúzódnom. Körbezár és az utolsó löket, amit érzek hátulról egy hatalmas csapás, amely a földre kényszerít. De nem adom fel. Muszáj kijutnom. Előrébb kúszok amennyire csak tudok, de a törmelék megnehezíti minden egyes mozdulatomat. A fájós vállam pedig nem akar segíteni rajtam és már tényleg úgy érzem, hogy minden egyes porcikám sajog. Nagy nehezen átgördülök a hátamra, de még így sem tudok szabadulni a törmelékek nyomásából, amelyektől, mintha nem is kapnék levegőt. Talán eltört pár bordám, de jelen pillanatban annyi mindenem sajog, hogy nem tudnám megmondani, hogy honnan származik a fájdalom leginkább.
Lassan, mintha minden kezdene elhomályosulni előttem és a porral folytatott harc közben a látásomat is mintha elveszítettem volna, mert teljesen szúrni kezdte a szemeimet, amelytől azok benedvesedtek. Szapora pislogással igyekeztem búcsút inteni a fránya porcszemeknek, amikor egy alak kezdett kirajzolódni előttem. - Sara? - Nem hittem a szememnek. Tudtam, hogy a fejem játszadozik velem. De akkor tényleg ez lenne a vég? Nincs esély a menekülésre. Részemről nincs. Az, hogy Barry hol van nem tudom. Csak remélem, hogy az épület nem temette őt is maga alá, különben mindez hiába volt. - Minden rendben lesz Laurel. - Hihetetlen, de mintha még érezném is, ahogy a keze az arcomra siklik ezzel, mintha minden fájdalmam megszűnne létezni. Egyszerűen nem érzek már semmit. Nem fáj. Nem éget. Nem nyom. A levegő is könnyedén jut el a tüdőmbe, mintha semmi nem történt volna. Mégis egy részem retteg ettől a könnyedségtől, a sötétségtől, ami érzem, hogy a karmait körém fonja. Nem akarom elengedni az életet, de egyre inkább érzem, hogy ez már nem az én döntésem. Tudom, hogy nincs itt a húgom, de mégis megnyugtat az elmémnek játéka, hogy a számomra legfontosabb személy az, akinek az arcát utoljára láthatom. Csak remélem, hogy ő erősebb lesz, mikor megtudja, hogy nem vagyok többé, mint én voltam.. Sötét útra tévedtem és ezt neki nem kívánom.. - Szeretlek Sara. - Suttogom a levegőbe, az utolsó lélegzetvételemmel karöltve.  Egy utolsó lélegzetvétel, egy utolsó szívdobbanás és nincs többé. Elvész a sötétségben. Nem mozdul többé, nem lélegzik. Nincs ereje tovább harcolni. Egyszerűen csak elvész a semmiben. Nincs többé. A szíve feladta a harcot. A Fekete Kanári megszűnt létezni..

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Valahogy ezzel az egésszel kapcsolatban nagyon rossz érzésem van. Mégis tudom hogy jelen pillanatban nem tehetünk mást. Valakinek ki kell vinnie innen a srácot. Mivel már csak ketten maradtunk erre a feladatra, hogy Snart a húgát féltve lelépett a helyszínről kénytelen vagyok beismerni, hogy ez inkább rám váró feladat. Hamarabb ki tudom vinni a srácot Laurel pedig képes az egész épületet a porral egyenlővé tenni mindez csak rajta múlik. Azonban én vagyok az, aki  vissza is tud érte jönni, mielőtt az egész nagyon rossz fordulatot venne. Nem fogom hagyni, hogy meghalni. Nem hagyhatom. Végül pedig, ahogy az oldalamhoz fogom a srácot kapok egy adagot a rajta elterülő fagylaltból, amelytől az én ruhám is tiszta ragacsos lesz, de jelen pillanatban ez a legkisebb gondom. Még egy utolsót bólintok Laurel felé, mielőtt kirohanok az épületből a sráccal az oldalamon.
Minden egyes izmom megfeszül, ahogy kívülről figyelem az épületet. Szinte betegesen várok arra a hangra, amelyről tudom, hogy megsemmisítheti az egész épületet. Az első sikoly után indulnék már, hogy a lehető leghamarabb odaérhessek hozzá és kihozhassam onnan, de abban a pillanatban, hogy elindulnék mondhatni magammal rántom a földre szerencsétlen srácot, akire már így is rájárt a rúd. A fagyi, ami eddig mindössze minimális ragadást mutatott magából, mintha összeragasztott volna minket és ezt nem számítottam bele az indulási súlyomba így kerültünk a kemény betonfelületre. Azonban, amikor a második sikoly csapja meg a fülemet egyfajta reménysugár ébredezik bennem, hogy valahogy sikerül kijutnia nélkülem is, de amikor az épületből szinte nem marad semmi, mindössze egy hatalmas porfelhő, ami teljességgel felemésztett mindent és mindenkit, aki benne tartózkodott, minden reményemet porrá zúzta.
- LAUREL. - Mindössze egy keserédes kiáltás a porfelhőbe, amely makacsul még a szemeimbe is beleitta magát. Percek telnek el, míg kitisztul a kép és szinte az utolsó hajszálba kapaszkodva várom, hogy felbukkanjon előttem Laurel alakja a porfelhők között, de semmi. Az épület maga alá temette a Kanárit. Én pedig ismét elbuktam. Nem tudtam megmenteni.. Nekem kellett volna benn maradnom.. Valamit tehettem volna.. De most már késő. Elveszítettük.  

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Nem mondhatnám, hogy nagy rajongója vagyok a helyzetnek. Kijátszottak minket, mintha valami bábuk lettünk volna egy sakktáblán, amelynek a szabályait nem is láthattuk át igazán. Gúnyosan adja elő magát a Mirror Master, aki idővel fel is szívódik, de mindezek előtt még megajándékoz bennünk mindazzal, amit Snart-nak át kellett élnie. Nem tudom, hogy miért pont őt szúrta ki közülünk. Talán neki volt ténylegesen elérhető állapotban egy gyenge pontja. Lisa nem is sejti, hogy veszélyben van és habár megígértem neki, hogy megvédem most azokat kell megmentem, akik itt és most vannak bajban. Snart láthatóan sokkal inkább aggódik a húga miatt, amit meg is tudok érteni, mert habár rövidke betekintést kaphattam csak a játékba, amit ő folyamatosan elszenvedett az itt töltött idő alatt még határozottan elért hozzám is. Valahogy minden kezd értelmet nyerni. Hogy miért püfölte agyon szerencsétlen srácot, aki elég közel áll ahhoz, hogy kilehelje a lelkét, ami csak arra sarkal, hogy a lehető leghamarabb ki kell innen juttatnunk és egyeneset egy kórházba kell vinnünk. De valószínűleg a macska nem túlzottan lenne rajongója ennek. Valakinek hátra kell maradnia elterelésnek. Az alapján pedig, amit Cisco mondott, hogy az épületet kell rádöntenünk egyértelművé tette, hogy jelen pillanatban ki képes rá. Ki tudom játszani a macskát, miközben kiviszem a srácot, de nem tudom, hogy Laurel miképpen juthatna ki azután, hogy az épületet megpróbálja teljes mértékben egyenlővé tenni a porral.
- Abban a pillanatban, hogy az épület kezd összedőlni visszajövök érted. - Nem látok sok lehetőséget arra, hogy valahol el tudjon bújni, vagy fedezéket találna a törmelékek között, de ha elég gyors vagyok még azelőtt lehetőségem lesz megmenteni, hogy az egyik törmelék maga alá temetné.
A földön heverő sráchoz sietek, akinek a karját átdobom a vállam felett, miközben szorosan fogom az oldalamhoz, majd pedig egy bólintással jelzem a Kanárinak, hogy mehet. Én pedig ugyanezzel a lendülettel indulok meg a kijárat felé az oldalamon az elég ramaty állapotban lévő pasassal.  

Bár a korábbi kudarcba fulladt próbálkozásaim után már nem bízom kimondottan a sikerben, de mivel a jelenlevők együttesen tőlem várják, hogy cselekedjek, elsütöm a fegyverem. Vagy talán az eljegelem lenne itt a megfelelő kifejezés, hisz aligha jöhetne ki bármi forró a kis kedvencemből. A jég pillanatokra lefagyassza az óriási füst macskát, és ez idő alatt még talán úgy is tűnhet, hogy végre sikerült hatásosan szembeszállni a rémmel, hamarosan ismét csalódnunk kell. Nem tudnám megmagyarázni pontosan, hogy mit is látok, fizikailag talán nem is igazán lehet, de a ködlény végül, ha nem is teljes korábbi pompájában, visszarendezi a részecskéit, és újra fölénk magasodik. Már én sem igazán tudom, vagy értem, hogy mitől is kellene jobban tartanom: ettől a bestiától, vagy attól, hogy elment a józan eszem, esetleg attól, hogy mindenki más meggyőződése ellenére a húgom igenis veszélyben van... És ekkor egy újabb személlyel gazdagodik a társaságunk, aki ahogy hallottam, mostanság csak Mirror Masternek nevezi magát, de én őt már korábbról ismerem. Nem különb nálam, egy piti bűnöző, aki volt olyan szerencsés... vagy szerencsétlen, hogy képességeket kapjon a robbanáskor. Én a magam részéről el tudnék képzelni jobb adottságokat is, mint hogy annyira imádjam a saját képemet, hogy végül benn rekedjek egy tükörben.
- Sam Scudder – szólítom meg megvetően, és a hangomba sűrűsödött érzések nem csak annak szólnak, hogy nem tetszik a műsor, amivel ma megörvendeztetett bennünket. Sosem kedveltem őt igazán, és a legutóbbi elválásunk sem volt éppen baráti. Mindig arra a hatalomra vágyott, ami az enyém volt, a városban betöltött pozíciómra, és lefogadom, most azt képzeli, hogy a kis trükkjeivel meg is szerezheti. Az meg csak hab a tortán, hogy a húgomat is belekeveri a kis játékaiba. Őszintén szólva még mindig nem teljesen értem, hogy mennyi volt igaz abból, amit Lisával kapcsolatban láttatott és hallatott velem, hogy tényleg bántotta-e őt, vagy csak ezt akarta elhitetni, de az biztos, hogy az ő életével akar sakkban tartani, és elmondhatom, hogy ez egy kicsit sem tetszik.
- Ha csak egy haja szála is meggörbül, neked véged – sziszegem dühösen a fogaim között. Persze mielőtt elkaphatnám a grabancát, már el is tűnik egy tükörben. Nyilvánvalóan nem egyedül tervelte ki ezt a támadást, de akárkivel is dolgozik együtt, meg fogom találni a módját, hogy elkapjam, és végezzek vele. Egy pillanatig sem habozhatok. Amíg Black Canary és a Flash azzal vannak elfoglalva, hogy lebontsák az épületet, elpusztítsák a gyilkos ködlényt, és kimenekítsék azt, aki még bennrekedt, én egyszerűen kiviharzok az épületből. Nincs időm ilyen marhaságokra, további hősködésre, amikor Lisa bajban van. Ha kell, összehívom a Rogue elérhető tagjait, vagy akár a Legends csapatot is segítségül, mindent megteszek, hogy előkerítsem Scuddert, és bűnhődni fog azért, amit tett.

Kalandozóknak

Soha nem éreztem magam még ennyire haszontalanak. Mintha megannyi küzdelem, ami engem idáig vezetett volna semmit nem érne. A vállamtól, mintha az egész oldalam lebénult volna, de ugyanakkor a fájdalomtól az egész elmém használhatatlanná vált. Egyszerűen nem tudtam még kitérni sem a csapás elől, ami felém irányult. Ki tudja, hogy mi lenne már velem, ha Snart nem ránt el engem az útból. De nem akarom megtudni. Most azonban Cisco hangját hallva egyértelművé válik számomra, hogy mit kell tennem. Le tudnám dönteni az épületet, de nem lehetnek ők itt bent. Ki kell innen jutniuk. Mielőtt azonban bármit is szólhatnék a figyelmemet egy elég érdekes divatérzékkel megáldott férfi foglalja le teljes mértékben, szinte már elérve, hogy megfeledkezzek a macskáról, ami szüntelenül ütlegel mindenhova.
A következő pillanatban pedig meghallom Snart húgának kétségbeesett sikolyát. Egek. Mégis mire volt ez neki jó? Azonban így már kezd összeállni bennem a kép, hogy valószínűleg neki köszönhetem a sérülésemet is? Nem vár már semmire, hanem egyszerűen csak eltűnik a tükrök tömkelegében, miután előadta a saját kis dialógusát. Bár a terveit még nem regélte el az a rész kimaradt. Nem úgy van, hogy a gonosztevők egyszerűen imádnak a saját terveikről hencegni. De ezek szerint még nem jutottunk el arra a pontra, hogy teljes mértékben lebecsüljön minket. Mert az, hogy nem mondta el pontosan, mit tervez, vagy miről is van szó, de az egyszer biztos, hogy mindez pusztán csak a kezdet. Ez azonban koránt sem azt jelenti, hogy a közeljövőben feladnánk. De innen mindenképpen ki kell jutniuk. Snart-nak lehet, hogy most már szabad az elméje, de a srácot valakinek ki kell innen vinnie. Azonban az épületet csak én tudom rázúdítani a macskára. Úgyhogy én vagyok az, akinek hátra kell maradnia, míg a többieknek biztonságban ki kell innen jutnia. Én pedig megoldom valahogy.. Talán. Azt hiszem.
Végül egyszerűen csak odafordulok Snart és Barry felé. - Vigyétek ki őt innen a macskát pedig bízzátok rám. - A sajgó vállamhoz nyúlok, ami valahogy mintha egyre inkább terjesztené a fájdalmat a testemben. De talpon maradok és nem fogom engedni, hogy egy kis aprócska fájdalom kizökkentsen engem. Muszáj ezt a macskát egyszer és mindenkorra egyenlővé tennem a semmivel. Még akkor is, ha ezzel a saját életemet is kockáztatom. De, ha másért nem is. Csalinak itt kell maradnom. Míg a többiek kimennek. - Menjetek már. - Utasítom őket ezúttal sokkal határozottabban. Még azelőtt kell véget vetnünk ennek, míg valamelyiküknek komolyabb baja esne. A jelenlegi helyzetnél is jobban.

Nem vagyok benne egyáltalán biztos, hogy bármennyire is hasznomat veszik jelen pillanatban, hiszen egyértelműen nem vagyok harcképes. A vállam egyre jobban sajog, mintha szó szerint le akarna szakadni. Mondhatni már csak plusz felelősség vagyok a számukra, mintsem  segítség. Ezt pedig utálom. Meg kell próbálnom összeszednem magam és felül kerekednem a fájdalmamon. Nem ez lenne az első alkalom, hogy az első pofon után újra felállok és összeszedem magam. Most azonban valahogy még az ellenség is olyan elérhetetlennek tűnik. Nem olyan eset ez, amiben várható egy visszavonuló, hogy mindkét fél összeszedhesse magát. Ez nem az a rész. Sajnos. Nekem pedig ki kell tartanom.
Nem tudom felfogni, hogy szerencsétlen srác, mit árthatott Snart-nak amiért ennyire megpüfölte. Mikor azonban közli, hogy megölte a húgát csak még értetlenebbül pislogok.. Mert mégis ő miért ölte volna meg a húgát? Meg, akkor hol van a teste? Vagy mi a fene történik itt most?
Azonban, mire észbe kaphatnék a nyamvadt macska ismét támadásba lendül egyenest irányomba és, ha nincs Snart, akkor valószínűleg nekem annyi lett volna jelen pillanatban. Túlságosan is lelassult a reakcióidőm. Pedig egyetlen ütés volt szinte az egész. Egyetlen, de annál erőteljesebb. Szinte minden porcikámat megbénító.
- Megvagyok. Hála neked. - Nem gondoltam volna, hogy valaha egy bűnözőnek fogom köszönni az életem. Habár ő már nem igazán bűnöző számban megy. Hiszen ő is ott volt Sara-val azon a hajon. Vajon ez azt jelenti, hogy ő is visszatért? Csak ne legyen Central City-ben, csak ne legyen itt. Legalább ő legyen biztonságban valahol. Még, ha az a valahol sokkal inkább valamikor is.
Tekintetemet a mennyezet felé fordítom, ahogy Snart felfelé mutogat. - Én nem látok semmit, Snart. Nincs ott az ég világon senki. - Nem tudom, hogy mégis mit lát pontosan, de az egyszer biztos, hogy nem lennék az ő helyében. Én az egyszer biztos, hogy nem bírnám ki még egyszer, ha el kellene veszítenem a testvéremet.
- Csak csináld. - Erősítem meg Barry akaratát, ami remélem, hogy ezúttal most tényleg be fog válni, mert már kezdem azt érezni, hogy egy életre megutálom a macskákat.

Magamat is meghazudtoló vehemenciával vetem rá magam a szerencsétlen, ájult srácra... Nem mintha távol állna tőlem péppé verni valakit, aki ártani mert a húgomnak, de itt most nem ilyen egyszerű a helyzet, és ezzel valahol legbelül én is tisztában vagyok. Normális esetben mielőtt erőszakhoz folyamodnék, minimum utánajárnék, hogy mi is történt valójában, hogy került ide a húgom, tényleg meghalt-e – bár ebbe igazából bele sem akarok gondolni – vagy csak a képzeletem játszott velem. Az egész dolog sántít, és Barry korábbi reakciójából, meg a helyzet abszurditásából is világos lehetne, hogy valaki... vagy valami szórakozik az elmémmel. Le kéne higgadnom, átgondolni ezt az egészet, többre mennék vele, mint a pofozkodással, de amint a vörös köd elborítja az agyam, minden csak még komplikáltabbá válik. Ha a Black Canary nem landol éppen rajtam, ki tudja, talán tényleg kinyírtam volna a fickót, és utólag döbbentem volna rá, hogy teljesen ártatlan.
- Hogy mit ártott? - kérdezek vissza komoran, a fekete ruhás nő felé fordulva. - Megölte a... megölte... a húgomat – felelem végül bizonytalanul, így a kijelentésem majdnem kérdésnek hangzik, de nem kezdek bele komolyabb magyarázkodásba, egyrészt mert nem hiszem, hogy számot kéne adnom a tetteimről, másrészt pedig ez egyébként sem a megfelelő pillanat. Lisa sikolyai a fülemben, és lebegő üvegszilánkok különben is magukra vonják a figyelmem. Ráébredve, hogy nincs más menekvés, lendületből vetem oldalra magam, hogy kitérjek az éles tárgyak elől, majd az időközben magához térő srác „me-me” mekegésére figyelek fel. Először nem is értem, mit akar, aztán rádöbbenek, hogy a füstlény lecsapni készülő farkára próbálja felhívni a figyelmünket. Nekem sikerül kitérnem előle, de a kanári csapdába szorul... Mondhatni ösztönből cselekszem, amikor felé vetem magam, és félrerántom őt a veszély elől.
- Megvagy? - kérdezem szinte azonnal, ahogy földet érünk, hisz már csak az hiányozna, hogy a köd elől kimenekítve éppen én törjem őt össze. A karja már így is furcsán lógott az oldalán. - Laurel, ugye? Mondd, hogy nem csak én látom őt? - bökök a mennyezet felé, ahová Lisát láncolta ki valaki. Már ha nem csak a képzeletem játszik velem ismét. Én már nem tudom, mit higgyek, szükségem van a megerősítésre, mielőtt ismét valami hülyeséget csinálok. Nem lehet, hogy a húgom az egyik pillanatban még egy üvegben fuldoklott, most pedig odafentről lóg megkínozva. Ennek semmi értelme. Bárcsak valaki végre megmagyarázná, hogy mi történik.
Az időközben mellék suhanó Flash viszont váratlanul meg is válaszolja a kérdésemet: ő most sem látja, amit én. Akkor én mégis miért látom a húgomat újra és újra szenvedni vagy haldokolni? Észveszejtő. A skarlát gyorshajtó szavaira értetlenül ráncolom a homlokomat.
- Tegyem hűvösre? Nem láttad a korábbi próbálkozásaimat? Semmit nem ért ellene a fagy. Vagy gondolod, hogy változott valami, amikor alakot öltött? - vonom fel a szemöldökeimet kérdőn nézve felé, de a hitetlenkedésem ellenére újra kézbe veszem a fegyverem, és a hatalmas füstmacska felé irányítom.

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Nem tudom, hogy mi tehetné még furcsábbá a mai napot. Egyszerűen nehezemre esik felfogni, hogy pontosan mi is történik. Mármint még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tudjuk kivel és mivel is állunk szemben. Az egyszer biztos, hogy mindez mögött egy ember lakozik, de még akkor sem teljesen tiszta, hogyan is fogjuk legyőzni. Mert az eddigi próbálkozásaink nem voltak túl sikeresek. A Canary Cry kilőve, mert előbb döntené meg az egész épületet, mintsem kezdenénk vele bármihez is. Az, hogy megpróbáljam elektromossággal elpusztítani szintén kilőve, mert nem tudok akkora erőt generálni, ami ténylegesen ki is ütné és a vízzel való próbálkozásunk talán már az első pillanattól kezdve halálra volt ítélve. Az pedig, hogy jelen pillanatban Laurel is lesérült és a másik férfi, aki fogalmam nincs, hogy mégis miről beszél egészen addig, míg a hatalmas macskafarok nem kezd el felém száguldani, amely elől gyorsan elslisszolok. Ez azért eléggé közel volt. De legalább már azt is mondhatom, hogy egy óriás macskával harcoltam. Cápa már volt. Most a macskát pipáltam ki. Most mi lesz ezek után a következő?
Jelen pillanatban két sérülttel vagyok itt, akiket a lehető leghamarabb biztonságba kellene juttatnom. Mert az egyszer biztos, hogy ez így nem lesz túl hosszútávú egyikünk számára sem. Főleg, hogy az egyiküket maga Snart verte laposra, akinek nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen okból kifolyólag elgurult a gyógyszere. Ha biztosan tudnám, hogy egy hatalmas pofon észhez térítene, akkor már rég lekevertem volna neki egy hatalmasat, de ebben nem lehetek biztos. Valószínűleg azzal csak még jobban felhúznám, aminek nagyon nem lenne jó vége.
A fülemben megindul a recsegés egy ismerős hang társaságában, de szavait alig tudom kivenni. - Mi..? Mit mondasz Cisco? - Oké.. Már csak annyit kell tennem, hogy szépen kibarkochbázom ezt az egészet. De mégis mit akarhatott. Anti..mi? Azonban tekintve, hogy egy hatalmas macska akar kicsinálni nem vagyok benne biztos, hogy végigtudom gondolni, amit sikerült elkapni Cisco üzenetéből.
A férfit hallgatva, aki az előbb felszólalt, hogy vigyázzunk Snart mellé vergődök. Nem tudom, hogy honnan tudja pontosan, de most nem is igazán érdekel. Snart kell ide. - Nem tudom, hogy mit látsz most, de össze kell szedned magad, mert hűvösre kell tenned ezt a kis cicát.

Kalandozóknak

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Minden egyes porcikám készen állt arra, hogy a biztonság kedvéért ugorjak, ha nem úgy alakulnának a dolgok, ahogy kellene. De, mintha a gondolatomat meghallgatta volna és segítő kezet nyújtott volna a számomra, hogy ne kelljen ketté szakadnom. Vagyis igazából három felé szakadnom, mert a köddel is meg kellett küzdenem, míg ahogy látom a többieknek valamilyen módon sikerült összeszedniük magukat. Laurel sikeresen érkezett a földre ezzel együtt pedig kiütötte a srácot püfölő Snart-ot, akinek láthatóan valami nagyon nincs rendben a fejével. Mintha folyamatosan megállás nélkül játszadozna vele ez a köd. Vagy tényleg a ködről lenne szó? Vagy lenne itt valami más is, amit nem veszünk észre? De mielőtt még kibővítenénk a bajaink listáját először szembe kellene néznünk azzal, aki jelen pillanatban itt van előttünk. Egy férfi van ennek a ködnek a kellős közepén. Szóval ő az, aki irányítja. A vizes próbálkozásom pedig többé-kevésbé sikerült. Mármint nem tudnám megmondani, hogy pontosan hol is vizes a köd, vagy hol nem. Mert változást nagyon nem látok. Lehet az összes vízcsepp elől sikerült valahogy elhúznia magát? Nem.. Az lehetetlen.
A köd ismételten alakot vált és immáron egy macska alakját veszi fel magára, amely nemes egyszerűséggel rázza le azokat a vízcseppeket, amelyek a sötét bundáját érintették. Most ugye csak viccel velem?
- Szép cica.. Jó cica... - Még, ha tényleg egy macskával néznék szembe. A szomorú igazság az, hogy valószínűleg akkor nagyobb esélyem lenne. Csak egy kis jutalomfalatot kellene lebegtetni aztán már fel is dobná a macska a talpát, de itt koránt sem erről van szó. A vizes dolog nem jött össze így viszont az elektromosságot is kilőhetjük, mert hosszútávon nem adja vissza azt az eredményt, amit keresünk, de valahogy meg kellene próbálnunk valamit közösen összehoznunk. Ha már itt van Snart és Laurel is. Muszáj kitalálnunk valamit. Olyan nincs, hogy nem. Hiszen mindig előrukkolunk valamivel, habár a saját csapatom nincs itt jelen pillanatban én hiszem, hogy össze tudunk dolgozni. Egy pillanatra megrezzenek a srác figyelmeztető szavain és rögtön odakapom a fejemet.