villains have a vision for the world.

Vendég dc universe heroes vs villains

Még mindig csillagokat lát, de tudja, hogy nem maradhat a földön, hiába olyan kényelmes, és hívogató. Még mindig könnyebb lehasalni, lehunyni a szemeit, és várni, hogy minden elmúljon, jöjjön a csend, és a béke. Azonban, ha a tömeget nézi, és a saját helyzetét, félő, hogy agyon is tiporják a nagy igyekezetben. Senki sem nyúl a bolond után, ugyebár. Megemeli magát, a fejét fogja, és ismét talpon áll, a két lábán, hogy ne essen ő elsőnek áldozatul. A tömeg mozog, és míg összeszedi magát, sodródik vele, lehunyt szemekkel, kizárva mindent, ami csak kínozza. De ha ennyi elég lenne, akkor ő lenne a legboldogabb. De nem. Nincs vége, ennyivel nem lehet vége, sosem könnyű semmi sem. Szemei kipattannak, amint a hangok megütik a füleit. Nem álmodhat, hisz ez már bizonyított, bőre ég, és lüktet ott, ahol nemrég szétkarmolta, túl valóságos, túl kézzel fogható. De miért nevetnek? Nemrég még katasztrófaállapot uralkodott, rá figyeltek, de csendben, aztán most mégis mi..? Nincs ebben semmi furcsa.. mindig nevetnek a bolondon. Már csak a csörgős sipka hiányzik, és némi tánc! Olyan hevesen rázza meg a fejét, hogy nyaka beleroppan, feje belesajdul, elszédül. A falak, a világ, minden visszaveri a hahotázást, beleremeg maga a föld is, és ha az ő ajkaiból majdhogynem a kacaj párja bukkan ki, de végül ismét csak üvölt. Tenyereit a fülére tapasztva zárja ki a körülötte pihenő világot, koszos arcát pedig könnyek csíkozzák. Egyedül van, mint mindig, egyedül, és csak ilyenkor döbben rá, hogy a kapaszkodó nélkül nem húzza sokáig. Egy megmentő, akárki, aki elűzi a rémképeket, amelyet a sokk hatása erősít fel, és ami a vízió, a körülötte folyó eseményekkel kever össze. Amikor ismét körbe tekint, háborús övezetben érzi magát, mintha egyik pillanatról a másikra estek volna össze. De nem volt jajgatás, nem volt semmi.
Megugrik a hang hallatán, tekintetével keresi a forrását, reméli, hogy az alakot is megpillantja, de mindhiába. Kinyújtott kezét senki nem fogja meg, több szó nem száll felé. Csak a nevetés. Az az átkozott nevetés. Elég már, elég! Szétrobbanok!
- Nem keresem, nem én.. én.. a mocsokban.. én ma meghalok a mocsokban.. – motyogja maga elé, miközben a hadsereg megmutatja magát. Hányinger kerülgeti, és ahogy feltápászkodik, azt sem nézi, merre megy. Lábai lassan, de biztosan engedelmeskednek, mi több, mintha ez is kis „pihenő” kellett volna csak ahhoz, hogy ismét teljes sebességre kapcsoljanak. Előre figyelve rohan középre, és a mozgólépcsők felé indul. Igen ám, de megtorpan. Ezek nem zombik egy agyatlan filmből, hogy nem tudják követni. Itt minden üzlet üvegkirakatos, nyílt, és zsákutca. Itt minden a vég. Ismét a könnyei bújnak elő, egy pillanatra talán fel is adja, készül, hogy csak kifeküdjön a kőre, és várja azt, ami elkerülhetetlen. Akár valós, akár nem, megreked benne, és most csak ez hajtja. Fejét hátra hajtva hunyja le a szemeit, sóhajt, és fogad el mindent, hisz tudja, nincs sok ideje. Már hallja őket. Aztán, mikor szemei ismét kinyílnak, olyan ötlet pattan ki belőle, aminek hatására most ő nevet.
Olyan lehetetlen.
Olyan sablonos.
Olyan zseniális.
Az egyetlen dolog, amely a börtönben érték volt, az a testedzés. De akkor nem gondolta, hogy ez talán életmentő lesz számára, pláne, hogy így. Eljátszott azzal, hogy innentől leütheti a zsebeseket, akik megkörnyékezik őt, azonban a kötélmászás volt az, amivel életében sokat küzdött, sikertelenül. Az emberi test bámulatos. A félelem hatására olyan dolgok szabadulnak el, amelyekről álmodni sem tudott volna. Cesar Clifron, az elismert író a pláza közepén kapaszkodik fel a molinó kötelére, de olyan erővel, hogy az országos testnevelő tanárok szervezete örömében sírva fakadhatna. Nem mer lenézni, mégis mintha a kötél rángana, mintha le akarnák rántani a mélybe, így tovább cselekszik. Az élni akarás teszi. Előre, hátra, előre, hátra. Kileng, nagy levegőt vesz, és ugrik. Cesar repül, pár pillanatig a súlytalanság szerelmese lehet, egy kicsit még el is felejti, mi történik körülötte. Szabadság. Aztán pedig a rideg valóság. Keményebben érkezik a földre, mint kellene. Lábába ezernyi tű szúr bele, nem melegített be ugye, mert ez mégsem a tesióra, és annak rendje módja szerint, vélhetőleg meghúzódott. De a földön van, elterül, és hatalmasakat zihálva reménykedik, hogy itt végre nyugalma lehet. Ha csak egy kis időre is.

Kockadobás eredménye: 3

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 776 szó ; ↠ End is coming?

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Míg a legtöbb esetben előbb vagy utóbb eljutunk arra a pontra, hogy vagy elvesztem az ellenségemmel a csatát, vagy megnyerem, de a háborúnak még koránt sincs akkor vége. Most azonban teljesen másról van szó. Nem hiszem, hogy az elkövetkezendő pillanatok egyikében úgy gondolja, hogy itt az ideje egy kis szünetnek és visszavándorol oda ahova jött. Mert jelen pillanatban nagyon is úgy tűnik, hogy nem éppen arra készül, hogy megadja magát. Mégis miért tenné? Jelen pillanatban azt sem tudom, hogy ennek mi is igazán a célja. A káosz? Azt egyszer biztos, hogy elérte de nem igazán tudom, hogy mégis mivel lehetne leállítani. A püfölése valahogy egyáltalán nem segített rajtam, mert láthatóan könnyű szerrel elhúzta magát, mielőtt még megüthettem volna. Ezzel pedig csak azt bizonyítja, hogy pontosan olyan gyorsan mozog, mint én. Ami valljuk be, hogy elég rémisztő, mert ez csak alátámasztja, hogy ez a valami él és még gondolkodni is képes.
- Snart a húgod nem lehet itt. Éppen a világ másik felén van. Bármit is hallasz az nem ő. - Megbízott bennem, hogy vigyázok a húgára én pedig nem vettem félvállról a dolgot tényleg figyeltem rá még akkor is, ha éppenséggel nincs is a város közelében. Minden egyes lépését figyelemmel követtem, vagy inkább már Cisco volt az, aki biztosra akart menni, hogy minden rendben van. Mondván, hogy Snart nem venné jó néven, ha valami baja esne Lisa-nak. Persze. Csak az lehetett az oka.
- Hát az egyszer biztos, hogy gúnyt űz belőlünk. - Éppen csak kimondom és hirtelen csápok formálódnak a sötét ködből egy kislány eltorzult arca, ami egy pillanatra kizökkent a helyzetemből így a köd, könnyűszerrel fonódik a lábamra, ahol már érzem is a kellemetlen mellékhatását a ködnek. Végül is ez is egyfajta anyag. Ha már megtanultam átmenni a falon, akkor ennek is mennie kell. Hiszen csak egy ködről van szó. Mégis milyen nehéz lehet kiszabadulni a karmai közül?
Kisebb koncentrációt igényelve sikerül kiszabadítanom a lábamat, majd a lehető legtávolabb igyekszem kerülni a ködtől. Hát még egy dolog van, amit megpróbálhatok. Nézzük mi történik akkor, ha kap egy adag villámot. Több sem kell számomra ahhoz, hogy elkezdjek körbe-körbe rohanni, hogy egyenest a csápjai közé dobhassam a villámot. Ha ez sem tántorítja meg egy kicsit sem, akkor tényleg kifogytam az ötletekből.

flash ♥ cold ♥ cesar

Az egész hely a sikolyom áldozata lesz. A kezemet szinte automatikusan a fejem felé kapom, ahogy minden darabokra kezd hullani körülöttem, de végül nem marad mást, mint a puszta sötétség. Mintha ez valami játék lett volna pusztán csak. A valóság egy furcsa eltorzított mása. Nincsenek falak, sem pedig oldalak. Egyszerűen itt állok a sötétségben szemben önmagammal. Legalábbis azt hiszem, de ezek után már semmit nem merek biztosra állítani. Fogalmam nincs, hogy mi volt az a köd, vagy hogy kerültem ide bárhol is legyen azaz itt, de a lehető leghamarabb ki kell innen jutnom. A legkellemesebb az lenne, ha megjelenne a semmiből egy ajtó és hatalmas vörös felirattal felé lenne írva, hogy kijárat. Na, az jelen helyzetben meg tudna engem teljesen nyugtatni. Mert itt senkin nem segíthetek. Talán magamon. De már abban sem vagyok túlzottan biztos.
A hasonmásom úgy mosolyog rám, mintha számított volna arra, hogy nemes egyszerűségekkel leszerelem a golyózáport, majd pedig felbukkannak a kezében a tonfák és úgy rohan velem szembe, de mintha nem is szemben rohanna, hanem kilencven fokkal megfordítva. Olyan, mintha lenne ott egy fal, amit nem láthatok, de tökéletes kecsességgel süvít végig rajta.
Mielőtt még lehetőségem lenne felfogni, hogy mi is történik csak azt veszem észre, hogy szinte repül felém és egy hatalmas csapást érzek a vállamon, amibe az egész testem beleremeg, de nincs időm arra, hogy a fájdalmammal foglalkozzak, mert a hátam mögé érkezve már készen áll a következő lépésére. A gáncsolási kísérletét sikeresen kivédem ezzel együtt pedig ő az, aki a földre kerül nem pedig én. A kezemet a vállamra helyezem és felszisszenek fájdalmamban. Volt már rosszabb is azt hiszem. A legelső alkalmakkor is felálltam egy ilyen erősségű sérülésből most is képes leszek elviselni. Van egyáltalán más választásom? Habár azt be kell vallanom, hogy ilyen fájdalmat sem éreztem még. Pedig tombol bennem az adrenalin mégis úgy érzem, hogy az egész vállam mindjárt leszakad a helyéről.

made by
kocka eredménye: 4

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

A napfény olyan lágyan simogatja az épület homlokzatát, mintha ma mi sem történt volna. Mintha nem lenne már két tucat halott a parkban és a plázában, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A természetnek lehet van humorérzéke? Annyi bizonyos, hogy pofátlanul szép most az idő. Noha erről már a plázában lévők nem tudnak semmit. És előreláthatólag még egy ideig nem is fognak, legalábbis a helyzet alakulásából megítélve. Black Canary sikeresen használta a képességét, a töltények félúton feladják a próbálkozást, azonban a hangja olyan rezonanciát hozott létre, hogy az egész környezete hull apró szilánkokra és egyben a fejükre. Darabokra törik a mennyezet, a padló, a fal, az összes tárgy, a mindenség. Nem marad más hátra, mint az szilánkok ropogása és egy fekete semmi. Nincs előre, nincs hátra, se fel, vagy le. Csak szemközt vele a hasonmása, kit szemmel láthatóan nem hatott meg a környezet eltűnése. Sőt… mintha minden a terv szerint haladna. A tár üres, a fegyvert eldobja s az eltűnik a feketeségben. Persze, ez még koránt sem a vég, óóó, nem az. Csupán a kezdet. A hasonmás most, megunva a bemelegítést, nekifutásból ront neki a Kanárinak. Útközben előkerülnek a tonfák, s minden erejével azon van, hogy bezúzza a nő koponyáját, mialatt ő, mintha már egy nem létező falon futna, merőlegesen az igazi Kanárira. Onnan rúgja el magát s fentről támad. Vagy a nő vállára mért ütésétől löki magát tovább, vagy ha időközben sikerült magát megvédenie a lánynak, akkor a fegyverről pattan le, kecsesen földet ér mögötte, majd jobb lábát félkörös ívben hátrahúzza, hogy kigáncsolja az igazi Kanárit. The Flash sem jár sikerrel, már ami a köd ízekre pofozását illeti. A szemtelen fekete légtrutyi valószínűleg kaján vigyorral tenné mindezt, ha lenne arca, azonban így csak annyit láthatnak, hogy ez a valami nem konfrontálódik közvetlenül. Már csak arra kéne rájönni, miért is húzódik el minduntalan. Vajon tényleg csupán gúnyolódásról lenne szó a részéről? Vagy valami más húzódik a háttérben? Minden esetre a köd nem veszi túl jó néven, hogy megpróbálták megszadizni, így sok kis csápot formálva ostorként kezdi rezegtetni részecskéit. Mindezekkel, mint egy antropomorf polip bűvöli el Barry figyelmét, miközben vele szemben a ködből kinyúlik az imént még Snart által megmentett kislány sikolytól torz arca. Megpróbálja bekapni a hős fejét, persze Barry már rájött mivel törheti le a köd lelkesedését, azonban amíg azzal van elfoglalva, hogy ne fosszák meg a fejétől, addig a kis sunyi csápok ráfonódnak észrevétlenül a lába köré s egyszer csak rászorítanak az áldozatra. Flash fenékre esik, miközben a köd szorítása alatt kezdi érezni a menő ruhájának kínos kesergését. A vörös hősruha kezd atomjaira bomlani azon a részen. Cold még mindig nem került közelebb a húgához, ki egyre keservesebben zokog, mondjuk van is rá oka, mert míg bátyja a ködöt próbálja hidegre tenni, ő odabent kezd el fulladozni. Azonban a jégfegyver látszólag meg se kottyan a ködnek, halál lazán falja be saját magát a pofátlan részecske halom. Ugyanolyan nagy kézformába áramlanak a darabok s megpróbálják lecsapni a kapitányt. Most kellene okosnak lenni…. Szegény Cesar-ra is rájár a rúd, nem elég hogy a teste úgy érzi, kilométereket utazott oda-vissza, de még a képzeletében élő önmaga is céltáblájára tűzte az írót. Mindenki más.. nos… készséggel lökik őt a köd útjába, mondván, ő feláldozható, érte nem kár, úgy is buggyant. Az őrület, márpedig még több őrületet szül. A nézelődök, az oly segítőkész alakok immáron károgva nevetnek – rajta. Minden egy merő kacaj, egy ördögi, lenéző kacaj. Kacagnak az emberek, kacagnak a holtak, kacagnak a fák és a madarak. És akkor ott van Ő. Mikor legközelebb felpillant, a köd már minden kis nyúlványát felhúzta az első emeletre, a földszinten már csak az aszott testek hevernek szerteszét, mint egy kupis kollégiumban a tanszerek. Most már nem csak egy véres Cesar vihog a szerencsétlenkedésén, hanem már mindenki és minden a képmását viseli magán. Csodaország nem itt van… nem is volt soha. Ebben az őrületben pedig, utolsó szilárdnak vélt hang dördül fel.
- Mit csinálsz, fiam? Önmagadat keresed a mocsokban?
Dörmögő nevetés rázza meg az épületet és a vérben hömpölygő embertelen embersereg kilép a kirakatból. Van olyan Cesar, kinél ütő van, míg egy másiknál balta, de akad itt tölgyfa bot, szöges kesztyű és láncos sarló is. Persze, mind a szenvedő alany felé menetelnek azzal a magasztos céllal, hogy péppé verjék a koponyáját.

What should you do?

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold és Flash: nektek most nem kell, helyette a kreativitásotokat kell megdolgoztatni, mert nem adok opciókat, próbáljatok meg kigondolni egy tervet
Black Canary: 1-2: kivédi mindkét próbálkozást és ellentámadása célt ér, a másik elrepül pár méterre 3-4: csak az egyik mozzanatot tudja kivédeni, a másikat bekapja, eldöntheted melyik-melyik lesz, 5-6: mindkét támadást bekapja, elesik és a földön fekve próbálja visszaszorítani a nyakára irányuló tonfákat, miközben a másik rajta ül már
Cesar: 1-2-3: menekülőre fogja, beszalad a pláza közepére s felmászik egy tető szintről lelógó reklámszalagra, onnan látja a többieket, belóbálja magát és beesik Lisa ablaka elé, 4-5-6: falig hátrál, talál maga mellett egy fegyvert s félelmében lövöldözni kezd a hasonmásaira

~Kalandszabályzat~ ~Kockadobó~

the day of terror
TO THE CENTRAL CITY GANG

Már csak másodperceken múlik, vagy talán már annyin sem, hogy bekebelezzen a sötét köd, ám az ereimben megfagyott a vér a húgom hangját hallva, és egyszerűen képtelen vagyok mozdulni, mert a késztetést, hogy mentsem magam, egyik pillanatról a másikra felülírja az, hogy rajta akarok segíteni. Csak hogy sajnos fogalmam sincs, hogy tehetném, ha azt sem tudom, honnan érkezik a hang, és közben magam is eggyé válok az áldozatok közül. Válnék, ha a feketeség helyett nem ragadna magával egy sárgás vörös villanás. A Flash.
- Barry? - pillantok a szemeibe a maszkon át. Annyira lesokkoltak a történések, hogy még azt sem vettem észre, hogy az épületben van. Ez egyáltalán nem jellemző rám. Ennyire figyelmetlenné és kiszolgáltatottá válni. - Nem mindenki lehet szupergyors. - Felelem gunyorosan a kérdésére, hogy elvonjam a figyelmet a saját szánalmas leblokkolásomról. A kiáltozások azonban továbbra sem szűnnek meg, még mindig Lisát hallom, és egyszerűen nem fogom fel, Barry miért értetlenkedik.
- Te nem hallod őt? A húgom itt van valahol. Meg kell találnom – tekintetem a helyet pásztázza, a továbbra is benn rekedt, menekülni próbálók között keresgélek, de csak a kétségbeesett segélykiáltása jut el hozzám. Az egész annyira szürreális, már csak azért is, mert általában Lennek, vagy Lenny-nek szólít. Nem jellemző rá, hogy a bátyus szót használja, talán csak ha tényleg próbál a lelkemre hatni... vagy komoly bajban lehet. És akkor megpillantom őt, túl a halálos, fekete nyúlványokon egy kirakat üvegében.
- Mi a franc? - kérdezem magamtól döbbentem, mert az egésznek semmi értelme. A tükröződésnek nincs forrása... mintha benne ragadt volna az üvegben. Az elém táruló, értelmetlen jelenség azonban nem tart vissza, az ösztön erősebb, hogy segítsek rajta. Ennél egyébként is már láthattunk sokkal furcsább dolgokat is ebben a városban. Az egyik éppen itt van előttünk, akadályt képezve, hogy elérjem Lisát. Jobb ötlet híván a jégfegyverrel próbálok meg utat törni, hogy átjussak a mások oldalra, a módszer azonban hasztalannak tűnik. Bár a sötétség az adott szakaszon elsőre ártalmatlanul fagyottnak látszik, hamar bekebelezi önmagát. Őrület. És ahogy látom, Flash sem jár nagyobb sikerrel az ő módszereivel.
- Csak nekem tűnik úgy, vagy ez a valami tényleg él? És egyáltalán mi az ördög ez? - pillantok futólag a vörös ruhásra, majd vissza az előttem kavargó fekete füstre. Ki kell találnom, hogyan cselezhetem ki, el kell jutnom kirakatig.

Human

(A kockadobás eredménye: 2)

Vendég dc universe heroes vs villains

Csak a remegő kéz látványa. Semmi több. Még egy karcolás sincs, amelyből apró pontokként szivárogna a vörös nedű, és még kosz sincs, amit hirtelen annak hihetne. Körmei lerágva, megszokottan pihennek ujja hegyén. De semmi több. Lassan indul tekintetével többi tagja felé, ellenőrzi, vizsgálja, azonban minden olyan, mint amikor elindult. Csak némi por ragadt rá, és izzadtság. Egy nagy sóhaj hagyja el ajkait, a megkönnyebbülés, hogy talán csak a sokk, vagy valami más miatt látta, amit. Rettentő képzelő ereje van, folyton csak ábrándozik.. máshol jár.. Saját anyja rég nem hallott szavai visszhangoznak a fejében, amelyet eddig eltemetett. Talán igaza is volt, hiszen akármit halott, szinte maga előtt látta. A vizuális memóriája tökéletes eszköz az íráshoz, de az életben sokszor csak átok, főleg, hogy neki túl élesen működik, és túl sok furcsaságot hoz magával. A lábak erdejében a kirakat, és a szemközti épület felé néz, innen a földről viszont baromi keveset láthat, mindenki elől akar lenni, mindent látni, de mégsem túl közel. Tipikus. Már mozdul is, hogy feltápászkodva ő is bámészkodó legyen, de ekkor.. ekkor valami történik. Érzi az apró valami taszítását, ami akár lehet egy lehagyott plüss, egy zsebkendő, vagy épp valaki lába. Íriszei oda is tévednek a valamire, de mire fókuszálna, mire meglátná, amit néz, ajkait artikulálatlan ordítás hagyja el. Szemei fennakadnak, a levegő kifogy a tüdöjéből, és testek fordulnak felé, de őket már nem látja. A fájdalom elmúlni látszik, görcsbe rándult ujjai engednek, ő pedig zihálva bámul maga elé. Mégis mi volt ez..? És a hideg zuhany ismét érkezik..
A forróság szinte tapintható volt. Minden lángolt, még maga a levegő is izzott, fortyogott, mintha egy másik dimenzió világa tárulna az ember elé, ahol a Nap az úr, ahol az a fényes csillag felperzselt mindent. De ez nem annak a műve. Ez az emberi kézé, egy katasztrófáé, amit sok bolond az utcán üvöltve hirdet bizonyos időközönként. A vég közeleg! És talán ide is ért. Emberünk zihál, mintha a levegő elillanna, elszippantaná a perzselés előle. Még szinte érzi is a tüdejében azt. Tekintete a pusztulás közepén egyetlen egy ép, vagy talán már pusztuló épületet pillant meg. Négy betű. Ajkai mozognak, kibetűzi, mint abban a bugyuta játékban a TV-ben, ahol nevetnek azokon, akik nem bírják elmondani a piros szót lebontva. Mire minden tudatosul, a kép változik. Mintha a képernyő elött ülne, és a vágás pillanatában állna. Kérdő tekintettel forgolódik, kutatja a világvégét, de csak a nevetés ér el hozzá. Hogy lehet, hogy ebben a halott világban valaki nevet? Kirázza a hideg, pedig úszik a verejtékben. Csilingelő kacagás, amely egyszerre rémít meg, és mégis akarod újra hallani. Egy kecses alak, finom vonalak a hang gazdája, majd ismét változik a kép, és minden eltűnik. Már nem perzseli őt a forróság, már nincs ott a kacagó alak.
Zihálva kapkodja tekintetét, miközben valaki a vállára teszi a kezét, és arról érdeklődik, jól van-e. hallja, de nem bír válaszolni. Kifulladt. Talán futott? De hisz még mindig a földön van.. Akaratlanul kapaszkodik meg a kézben, amely megragadja, és felhúzza a földről. Még mindig reszket, lábai alig bírják. Válasz helyett csak fejét rázza, nem kér mentőt, nincs semmi baja. Egy kedves mosolyt akar küldeni, egy pillantást akar vetni a segítő felé, de ekkor ismét megpillantja Őt
- Nem.. nem.. nem.. te nem..! – eszelős tekintettel mered a hűtőre, az emberek pedig rá. Őrültnek hiszik, és máris nagyobbá válik a tér körülötte. Senki sem akar egy bolondon segíteni. Fintorok, pillantások, elfordulások. De Ő kacag.
- Takarodj… takarodj ki a fejemből..! Elég, elég, elég! – rázza meg kobakját, markol a hajába, hisztérikus hangon kiabál. Valaki a segélyhívót tárcsázza, suttognak. És még mindig nevet. Miközben őrlődik, tekintete letéved a lábára. És egy szempár néz vissza rá. A halott, de mégis élő madár. Őt nézni, míg a másik kacag.
- Csak álmodom.. ez csak egy álom.. felébredek és.. – azzal már karmol is a saját húsába, véres csíkot hagyva, de nem ébred fel. Üdv a valóságban, pajti! Nem, ez nem lehet az. Hátrálni kezd, a sötét, gomolygó semmi felé. Közeledik, nem látja, mi az, de vészjósló. Ő csak menekülni akar. Ki a saját fejéből. Szaladna, de lábai összeakadnak, és hangosan csattanik a kövön. Senki sem kap utána, senkit sem érdekel a bolond. A valami elúszik fölötte, súlyos, mégis könnyeden mozog, vészjósló, de mégis hívogtó, de ő csak folyamatosan maga elé motyogja, hogy álmodik. Hogy elég. Sajog mindene, szájában vasas ízt érez, hisz amikor elesett, a nyelvére harapott, amelyből most csordogál az élet nedve. De mit sem számít. Csak legyen vége.

Kockadobás eredménye: 5

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 734 szó ; ↠ End is coming?

flash ♥ cold ♥ cesar

Mikor már azt hinném, hogy ez az egész nem is lehetne rosszabb olyan, mintha sikerült volna belépnem egy embermentes övezetbe. A sikolyoknak, a félelemnek semmi nyoma nincs. De szó szerint semminek. Még egy utolsó pillantást vetek az ajtó felé, hogy megpróbáljam a szerencsémet, de addigra már nem is ajtó van mögöttem, hanem egyszerű fal, ami meggátolja, hogy visszamenjek. Hát, akkor azt hiszem, hogy ez már magában meghozta helyettem a döntést. Egyenesen előre indulok el és mindössze a cipőm kopogását hallom visszhangzani az egész helyiségben. Teljesen természetellenes egy ilyen, hogy egy ilyen hatalmas bevásárlóközpontban ekkora a csend. Szinte felfoghatatlan. Mikor megállok azonban a lépteim zaja egy pillanatra úgy tűnik, hogy a messzi távolban visszhangzik, de végül kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy a léptek zaja nem a sajátom volt, hanem valaki máshoz tartozott. Részben olyan volt, mintha tükörbe néztem volna. A haj, a szerelés. Szinte minden egyezett, kivéve az arca. Az homályos volt, mintha szándékosan nem akarná megmutatni nekem. De nem tudom hogyan lehet ez. Azonban nem volt túl sok lehetőségem ezen rágódni, hiszen hamarosan egy hatalmas golyózáporral néztem szembe. Tudtam jól, hogy elég kicsi esélye van mindezt kikerülni anélkül, hogy legalább egy-kettő meg ne sebesítsen. Tudom, hogy hol vannak a határaim. Pontosan ezért kellett más eszközökhöz folyamodnom. Mély levegőt vettem és a lehető leghangosabb sikolyomat engedtem szabadjára, amelyek megvédtek a golyózáportól, ami könnyűszerrel leteríthetett volna, de az üvegszilánkok, szinte szüntelenül hullottak körém.
Ez határozottan az árnyoldala annak, ha egy mondhatni üvegvárban használom a Canary Cry-t. De még így is azt mondhatom, hogy elég jól megúsztam a dolgot. Viszont még így sem értem közelebb ahhoz, hogy mi ez a hely és, hogy kerültem ide. Na, meg persze a legfontosabb kérdésre kell megtalálnom a válasz. Mégis, hogyan fogok innen kijutni? Bárhol is legyen az az itt.. Ki kell jutnom. Nagyon rossz előérzetem van ezzel a hellyel kapcsolatban.

made by
kocka eredménye: 5

Snart & Laurel

what the hell is that thing?

Finoman szólva mondhatnám azt, hogy a szörnyeteg gyomrában vagyok és általában ezen a ponton szokott bekövetkezni az, hogy ténylegesen válaszokhoz jutok. Szembesülök a helyzettel és, akkor már valamennyire fel tudom mérni az esélyeimet. Na, meg persze az sem másodlagos, hogy a többiek a laborból is tudnak segítséget nyújtani, de úgy tűnik, hogy rájuk most egyáltalán nem számíthatok. A fülesem teljes mértékben meghalt itt egyedül csak magamra számíthatok és jobb esetben még Snart-ra is, aki jelen pillanatban nem tűnik úgy, hogy ténylegesen köztünk van. Nem tudom, hogy mi a fene történik vele, de biztos, hogy köze van a ködhöz. Egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ennek a valaminek gondolatai vannak. Mármint mégis milyen válasz lehetne mindarra, ami történik?
Nem túl sok esélyt látok arra, hogy elrohanjak előle, mert egyre szűkebb lesz körülöttünk a tér, ahová menekülhetnék, úgyhogy talán itt lenne az ideje, hogy megpróbáljunk szembeszállni ezzel a valamivel. Ha nem is próbálkozunk meg azzal, hogy magunk alá gyűrjük, akkor nem is tudhatjuk, hogy mi a gyengesége. Egyedül önmagamra hagyatkozhatok, ami nem mondhatnám, hogy túlságosan jó előjel lenne a számunkra.
A sebességemet kihasználva próbálok néhány ütést bevinni neki, mindeközben ügyelve arra, hogy ne tudjon a köd beszippantani magába, de valahogy minden egyes ütésem elől úgy húzódik vissza, mintha csak ki akarna gúnyolni engem. - Ugye, most szórakozol velem? - A próbálkozásom teljesen hatástalannak bizonyult, de legalább már az bebizonyosodott, hogy valamiféle tudata van ennek az egésznek ezért koránt sem lesz olyan egyszerű leszámolni vele, mint azt gondoltam. Így pedig már az is sokkal biztosabb, hogy a köd csinált valamit Snart fejével. Nagy valószínűséggel hallucinációi vannak, de a legjobb módja annak, hogy őt is visszarángassam és meggátolhassam ennek a ködnek a továbbterjedését, ha gyökerestül szüntetem meg. A probléma abban gyökerezik, hogy fogalmam nincs mi a forrása, vagy egyáltalán honnan is jött, vagy mi az, ami táplálja, mintha nem teljesen lenne e világi.

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

A fejetlenség a tetőfokára hág, a rendőrök teljes rettegésben cövekeltek az autóik mellé, mondván, ez nem az ő hatáskörük. Ehhez ők nagyon kevesek, hősök… hol vannak az istenverte hősök?! Ordítoznak, kétségbeesetten tapossák egymás létét, mintha már nem is lenne több énkép. Mintha már hisztériázva elfogadták volna halandó sorsukat. Persze, a hősök épp azért azok, amik, mert nem törődnek bele semmibe. Ők az egyedüliek, akik megpróbálnak segíteni, megoldani a helyzetet s minél kevesebb áldozattal levezényelni ezt az ostoba felvonást az életnek nevezett színdarabból. Noha lehet több van mind e mögött, mint amennyi elsőre látszik… Black Canary a főbejáraton át berontva az épületbe, mintha egy teljesen más időpontban ért volna oda. Lehet, hogy előtte? Lehet, hogy utána? De az is lehet, hogy csak nem oda. Visszhangzik a cipőjének kopogása, minden kínosan csendes, minden túl hangos, minden túl üres… Tétován lép egy párat, de a cipőjének hangja még akkor is zeng, mikor már megállt. Ennek mindössze csak egy oka van, mégpedig az, hogy ez nem az ő cipőjének hangja. Az egyik oszlop mögül kisétál egy nő, ugyanolyan fekete szerelésben, mint ami a kanári sajátja. Ugyanolyan szőke haj, mintha önmagával nézne szembe, csak ennek a kanárinak nem látni az arcát. Egy teljes fekete maszk van az arca elé erősítve, testére fegyverek és a kanári által jól ismert „partnerek” a harcban. Először meghajol az ismeretlen ismerős, majd gondolkodás nélkül előkap egy fegyvert és az egész tárat rácélozza a lányra. Ami furcsa az egészben… hogy se a kibiztosításnak, de a lövéseknek nem volt semmilyen hangja… The Flash nem jár teljes szerencsével, de azért a bent rekedtek nagyját el tudja kapdosni a köd elől s a kijárathoz közel hagyva immáron a természetes menekülő ösztönre bízhatja őket. Ha nem így tett volna, nem érte volna el szemmel láthatóan zaklatott barátját. Mindemellett ő nem hall semmi furcsát, csak a sötét anyag furcsa rezgését, ahogy kúsznak előre, karistolva valamit. Körülnézve lassan nincs kiút, mögöttük még van egy lezárt ajtó és a lift. A fekete anyag pedig kezd morcosan tekeregni, amiért az imént nem tudta elsőre elkapni az ennivalóját. Visszahúzva részecskéit újra támadáshoz készülhet. A rádió teljesen süket, már recsegni sem recseg Barry fülében. Most úgy dönt, hogy megtámadja a gyorshajtót s mindent megtesz hogy elkapja, vagy legalább csapdába csalja a férfit. Captain Cold pedig méltán kezd zaklatott lenni, hiszen nem csak szeretett húgát hallja, hanem annak kétségbeesett, segélykérő zokogását is. Valahol a környéken, valahol itt van a közelben, alig egy karnyújtásnyira talán? Olyan közelinek tűnik, aztán meg olyan távolinak. Tébolyodottként keresi őt, s amint megcsillan egy kósza fénycsóva a kirakati üvegen… Lisa Snart alakja rajzolódik ki, mint fogságba esett rabja az üvegnek. Két keze a kirakaton, dörömböl, de annak nincs hangja, csak a lánynak.
- Bátyus, segíts! Bátyus!
Újabb zokogás, Lisa az üvegben a fejét támasztja a fogvatartó erőnek, az üvegnek. Azonban, hogy Cold elérje őt, át kell valahogy jutnia a túloldalra, mit időközben szövevényesen kezd birtokba venni a köd, ugyanis húga az ellenkező oldalon van, mint ahova Barry sodorta magával. Eközben Cesar zaklatottan rohan be az ajtón s omlik össze az első erre alkalmas falnál. Lázas kutakodása a vér iránt vakvágányra vezet, Cesar olyan tiszta, mint talán a mesében. Ellenben ahogy mozdul egy picikét, hozzáér egy, a bokája mellett lévő, szárazra szívott madár testéhez. Hirtelen ezernyi tűszúrást érez minden egyes porcikájában, a levegő egy pillanatra mintha eltűnne, s ő valahol egészen máshol van. Vagy talán, sehol se? Alig ocsúdik fel, egy várost lát, egy porig rombolt, lángoló várost. Két pillantás után észreveszi a S.T.A.R. labor épületét. Aztán az egész kép eltűnik s a helyén egy árnyékban kacagó nő sziluettjét látja. Mindez csupán fél perc volt, vagy annyi se, még is Cesar úgy érzi, mintha megtette volna ezt a távot, futólépésben.
- Fáááj?
Kérdi egy irritálóan nyálas hang, a szemközti kis pékség hűtőjének üvegén vigyorogva, Cesar kérdi Cesart… Aztán a mellette lévő döglött madár hirtelen rámered az íróra. Pedig nem mozdul semmi… se a föld, se az idő…

What should you do?

~*~*~

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold: 1-2-3: jégfegyverével ront a ködnek, de az a rész amit megfagyasztott elesége lesz a mögötte lévő ködnek, így fagyott önmagát falja a köd, 4-5-6: a ködöt figyelmen kívül hagyva cselezéssel jut a túloldalra, odaszalad az üveghez, mire Lisa két keze kinyúl és fojtogatni kezdi
The Flash: 1-2: kezének gyors rezegtetésével próbál behúzni a ködnek, de az szétnyílik az ökle előtt minden alkalommal, 3-4: gyorsan egymás után sorozza a ködöt, egy pillanat erejéig lát egy ökölbe szorított kezet valahol a köd mélyén, 5-6: a lifthez vagy a zárt ajtóhoz rohan, hogy kifeszítse azt
Black Canary: 1-2: akrobatikus tudásával el táncol minden lövedék elől, 3-4: eltáncol, de mikor megfordul az utolsó lövedék súrolja a felkarját, 5-6: képességével száll szembe a lövedékekkel, azok félúton a földre esnek
Cesar: 1-2: elhányja magát a látomás után, majd azon megcsúszva az üvegnek esik, ami betörés helyett elnyeli őt, 3-4: vitába száll önmagával és valamit hozzávág a képmásának, az üveg betörik, 5-6: a másik Cesar károgó nevetése a köd felé űzi, majdnem beleszalad, de elesik és így centire megy el fölötte az anyag

~Kalandszabályzat~ ]~Kockadobó~

Vendég dc universe heroes vs villains

AAmikor bekapcsolta újonnan vásárolt televízióját, amely csodás, nagy kijelzőjével maximális képi élményt nyújt, és garantált szórakozást, vicceskedve gondolt, hogy ezen kellene felnőtt filmeket néznie, ha nézne egyáltalán, vagy valami jó horrorfilmet. Azonban, akkor, amikor a kép megjelent, és ő egy vígjátéksorozat újabb részét remélte, rosszabbra vált a dolog, mintha a legvéresebb horror került volna szemei elé.
A kifüggesztett kép a híradó terméke, egy igen riadt tekintetű riporter alakja foglalja be a kép egy részét, a többiben pedig egy épület foglal helyet. Körülötte emberek, rendőrök, a hangok pedig nem épp úgy hangzanak, mintha örömükben gyűltek volna oda. A szalagcímre elég egy pillantást vetnie, miközben a kép változik, a riporter melletti területet elfoglalja egy, a technikusok által odavetített képernyő, amely amatőr felvételeket játszik végtelenítve. A remegő képen, és a felételt készítő hangos zihálás, és jajongásán át is tökéletesen érthető, mi a fene van odabent.
Csak azt ne.. Bekapcsolva hagyva a Tv-t, otthoni, lazulós szettjében, papucsban ront ki a lakásból. Mondhatni, önkívületi állapotban cselekszik, agya sikolt az ellen, amit tenni készül, de a szokásos, ismeretlen erő viszont pontosan a cél felé hajtja. Nincs oly’ messze, csak kicsit, de ilyenkor a távolság olyan relatív, nem észleli, és mintha földöntúli sebességre kapcsolna, holott nem. Ha valaki felismeri, nem reagál, miközben már a nemrég a TV-ben látott embertömegben hömpölyög maga is. A képernyőn nem jött át minden, noha a híradósok mindig a dráma kiélezésén dolgoznak, most mégis, mintha nem mernének mindent azoknak átadni, akik a meleg lakásból figyelik az eseményeket. A hangok őrjítőek, élesek, és máris belesajdul a feje. Sikolyok, hol kint, hol bent, és szirénák. Nem jó párosítás. És akkor itt a látvány.. Nem sokat enged, azok, akik bent vannak, közelebb vannak, jobban rálátnak a dolgokra, mindenre. Közelebb húzódik, simul át az emberek között, akik idejöttek, hogy szájukat tátva mutogassanak azokra, akik szenvednek. Sosem szerette ezt a mentalitást, olyan állati, olyan… olyan, de most ő is ugyanezt teszi. Okom van rá… A levegő ugyan hűvös, homlokán mégis verejték csillog. Miközben testeket lökdös arrébb finoman, elméjében saját képei sorakoznak, a rémképek, amikkel már egy ideje küzd, láthatóan eredménytelenül. A sötétség, a feketeség, a halál, a sikolyok. Megrázza a fejét, elhessegeti a képeket, és egészen az első sorig tornázza magát. Még talán tovább is. Felpillantva tátja most ő a száját a jelenségre. Körülötte épp vitáznak – mert még ilyenkor is képesek rá, hol a kormányt szidva, mert ez bizony valami titkos kísérlet, hogy az idegeneket. Figyelmét pár pillanatig a vitázó felekre irányíja, és olyan „most komolyan..?” fejjel bámul rájuk, és odébb áll, mielőtt olyat mondana, amit megbánna. Szíve hevesen ver, és lábai is kezdenek összerogyni. Az nem lehet.. nem, az lehetetlen. De a Róka a bizonyíték.. minden. Támasztékra van szüksége. A fal felé indul, el a kirakat előtt, amelyre csak egy pillantást fecsérel. Úgy érzi, hányni fog a ház oldalához érve, de lába megtorpan. Mi a..
A kirakatba nézve, az fogadja, amelyre akkor sem számított, mikor idejött, hogy lássa a fenti őrületet. Elsőre úgy hiszi, ügye kijelző, azonban, a mögötte pihenő alakok nem változnak. Kameratrükk? Kinek lenne ideje ilyesmire? Forgolódik, hátha más is látja, de senki sem törődik a sápadt, zilált külsejű férfival. Senki.. csak.. Visszafordul, és a saját arcába bámul. Azt a vigyort ismeri, azt már látta, de nem azon az arcot, amit visel. A hányingere megerősödik, émelyeg. És az a sok vér. Temérdek vér! Mit tett? Mit akar tenni? Ez valóban ő lenne? Ez a jövő..?
Mire feleszmél, ujjai pár milliméterre állnak meg az üvegtől. Vonzotta a látvány, mint a láthatatlan mágnes, vagy épp csak annyit akar megtudni, valóban üveg-e. Aztán mégis elhátrál. Az a vigyor. A vér. Nem akarja látni. Futásnak ered, és az első publikus ajtón rohan be, a plázába, mintha most tudta volna meg, hogy minden ingyen van. Zihál, megkapaszkodik. Odabent senki sem törődik vele, a nagy ablakokon a szemközti épületet bámulják. Az élet megállt idebent, senki sem vásárol, senkit sem érdekel a 75%-os leértékelés. Cesar a földre rogy, remegve, mint egy bábu, és próbálja visszakapni teste felett a kontrollt. Lopva pillant kezeire, a vért keresve. Talán ma jött el az ideje, hogy agya feladja a küzdelmet..?

Kockadobás eredménye: 1

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 676 szó ; ↠ End is coming?

Snart & Laurel

what the hell is that thing?

Mindenkit szeretnék megmenteni, de olyan mintha az egész helyzet gúnyt űzne belőlem. Nem akarom azt mondani, hogy ez a fekete köd maga játszadozik velem, de néha már-már úgy tűnik, hogy gúnyt űz belőlem. Éppen csak karnyújtásnyira vagyok egy nőtől, amikor a fekete köd bekebelezi. Kis híján én magam is sikeresen beleesem, mert nem tudok időben lefékezni, de egy pillanat múlva a nőnek már csak a kiszáradt tetemét látom. Az arcára odafagyott a rémület, amit senki sem fog onnan soha többé elterülni. Az ilyen esetekben sosem nyugtatja a lelkem az, hogy több embert mentettem meg, mint amennyit elvesztettem. Ettől függetlenül nem voltam elég gyors ahhoz, hogy megmenthessek mindenkit ettől.. A bármi is legyen ez. - Cisco.. Van már valami ötletetek arra, hogyan állítsuk meg ezt? Vagy egyáltalán mi a fene ez? - Vártam a válaszát, miközben igyekeztem a sikolyok irányát beazonosítani és mindenkit megtalálni, mert egyre sötétebb és sötétebb lett idebenn, mintha mindent felemésztett volna már magába ez a köd. - Cisco! - Azonban a vonal túlsó végéről nem érkezik válasz, mindössze lomha recsegés, ami talán a képzeletem szüleménye annak érdekében, hogy legalább meghallották, hogy még életben vagyok.
A közelből azonban túlságosan ismerős hang csapja meg a fülemet. Snart az, aki szinte eszeveszettül üvöltözi a húga nevét. Hát ő meg mikor tért vissza? Mármint legutóbb, mikor csekkoltam engem kért meg arra, hogy vigyázzak a húgára. Ő pedig elment valami időutazónak, hogy megmenthessék a világot, ami majd csak olyan száz év múltán fog mondhatni porig égni. Meglepett, hogy egyáltalán elvállalta, de ami talán ennél is meglepőbb volt, hogy Mick vele ment.
De most nincs értelme rágódni azon, hogy mi volt, mert jelen pillanatban valahogy fel kell jutnom hozzá. Kisebb táncot jártam a fekete köddel, mire sikerült kilyukadnom Snart közelébe, aki mint valami szobor megfagyott és továbbra is Lisa nevét ordibálta a fekete köd pedig szinte már egyenesen felé indult, hogy bekebelezze. Meg tudom csinálni. Gyerünk. Muszáj.
Mindössze egy milliméter választott el minket a ködtől, amikor sikerült megragadnom Snart-ot és arrébb húznom a mohó sötétségtől. - Ez mi volt Snart? Miért nem próbáltál elfutni?- Legjobb tudomásom szerint Lisa még az országban sincs. Úgyhogy fogalmam nincs, hogy mi üthetett belé.

flash ♥ cold ♥ cesar

Egyre közelebb érkezem az épülethez, habár így is sikerült néhány emberbe erőteljesen beleszaladnom, aminek következtében elég csúnyán sajogni kezdett a vállam. Azonban az ereimben tomboló adrenalinnak köszönhetően valahogy elviselhetővé vált. A rendőrség is kiérkezett a helyszínre, de jobbjára csak annyit tettek, hogy körbezárták az épületet és készek voltak arra, hogy végignézzék annak a pusztulását. Ennyire nem lehet fatökű mindegyik. Komolyan nem hiszem el, hogy képesek itt állni és nézni tátott szájjal, hogy mi történik ahelyett, hogy megpróbálnának segíteni. Hiszen mi a garancia, hogy ez a fekete valami egy helyben marad? Hogy nem emészti fel a várost? Ha pedig nem találjuk ki, hogy mivel is állunk szemben, akkor talán sosem jövünk rá arra, hogy miképpen tudnánk megszabadulni tőle.
Lehet, hogy ők képesek arra, hogy itt álljanak egy helyben és ne csináljanak semmit, de én nem tudok egyszerűen semmit tenni. Nem, amikor szinte tapintható a levegőben az emberek fájdalma.
Mellettem egy mindössze talán hat éves kislány keserű sikolyát hallom meg, amitől a szívem rögtön összeszorul. Mami. Abban a pillanatban térdelek le vele szemben és fogom meg a két, aprócska kezét. - Segíteni fogok a mamidon, rendben? Odabenn van? - Hevesen bólogatni kezd és aprócska termetéhez képest óriási könnycseppek gördülnek végig arcocskáján, amit óvatosan letörlök, majd pedig az egyik rendőrnőhöz fordulok, aki talán az egyetlen, aki még valamennyire magánál van és nem csinált a nadrágjába. - Figyelne rá, kérem? - Abban a pillanatban, hogy igenlő választ kapok a kordon ellenére elindulok a bejárat felé és meg sem hallom a nő mondatának második felét.
Több lehetőségem is lenne arra, hogy mégis miképpen juthatnék be, de a leggyorsabb az a főbejárat. Nekem pedig gyorsnak kell lennem. Minél hamarabb jutok el hozzájuk annál kisebb az esély arra, hogy baja essen valakinek. Az üvegajtó túloldalán már látom a többi embert, de abban a pillanatban, hogy belépek mindenki eltűnik. Az egész hely elnémul és mindössze én állok itt egyes egyedül. - Mi történt? Hahó! Van itt valaki? - Idegességemben beletúrok a hajamba és jelenleg nem tudom, hogy melyik lenne jobb döntés a számomra, hogy megpróbáljak átlépni az ajtón remélve, hogy ezúttal ugyanott kötök ki és megpróbáljak utána más bejáratot keresni, vagy eleve más kijáratot kellene keresnem? Mármint most jelen pillanatban fogalmam nincs, hogy hol a fenébe vagyok, de nagyon úgy tűnik, hogy egy árva lélek sincs a közelben.

made by
kocka eredménye: 6

the day of terror
BLACK CANARY & THE FLASH & CAPTAIN COLD

Csak pillanatokon múlik, hogy sikerül elrántanom a gyermeket a sötét örvény elől. Magam sem értem teljesen, miért kockáztatom ezzel az életemet ahelyett, hogy egyszerűen csak menekülnék, a lehető legmesszebbre. A Hullámlovason töltött idő komolyan megváltoztatott bennem valamit. Persze nem annyira, hogy a többi jelenlevő előtt is hőst akarjak játszani, valószínűleg egyébként sem bíznának bennem. A város Captain Coldként ismer, aki életeket kockáztatott, és szembeszállt a Flash-sel, fogalmuk sincs róla, hogy mi minden történt azóta. Ha az arcomat nem is, a kezemben tartott fegyvert annál is inkább felismerhetik. Ezért is lenne érdemes mielőbb elhúzni innen az irhám, amíg a felfordulásban senki sem foglalkozik velem.
Ám még két lépést sem teszek, amikor tanúja lehetek, amint a sötét pamacs... hogy is mondjam? Életre kel. Egy csáp nyúlik ki belőle, akár egy emberi kéz, és magába fojtja a megmenekített kislányt az anyjával együtt. Mintha csak belőlem akarna gúnyt űzni, és a szegényes próbálkozásaimból a megváltásra. Elborzadva pillantok a sötétség után maradt két holttestre, aztán dühös tekintetemet a gyilkosukra szegezem... akárcsak a jégfegyverem végét, így távolodom hátrálva. Felötlik bennem a gondolat, hogy ha ez az izé valóban él, talán érdemes lenne lehűtenem... talán használna ellene. A másik felem azonban még mindig azt mantrázza, hogy hagyjak hátra mindent, csak meneküljek. De mielőtt eldönthetném, melyik hangra hallgatok, a furcsa köd újra lecsapni készül. Ezúttal sokkal határozottabban, gyorsabban, és a célpont én vagyok. És még csak arra sincs időm vagy esélyem, hogy megszaporázzam a lépteimet, és lefelé induljak a lépcsőn, mert odabentről, az örvény közepéből, vagy talán azon túlról, egy nagyon ismerős hang csendül fel. Megtorpanok, sőt, egyszerűen lefagyok.
- Lisa...? - A hangom először suttogó, majd azonnal dühödt, rémült kiáltásba vált át. - Lisa?! Lisa!! - Nem úgy volt, hogy a héten nincs a városban? Úgy tudtam, elutazott. Nem lehet itt! Az nem lehet. De mi van, ha mégis? Ha hamarabb visszatért, és korai plázázásra adta a fejét, majd csapdába esett valamelyik üzletben... vagy tényleg elnyelte már a sötétség. Meg kell mentenem! Csakhogy már ahhoz is túl késő van, hogy magamat mentsem...

Human

(A kockadobás eredménye: 6)

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

Ez a hétfő reggel igen fájdalmasra sikerült néhány embernek. A fekete pamacs alig tíz perce „létezik”, már megjelentek a riporterek és a Tv-sek garmadája blokkolja az utat körbe a pláza körül. Az emberek egyébként is utálták a hétfőket, most meg aztán pláne. Halálos hétfő címszalaggal fut egy kép a reklámkivetítőkön, megszakadt minden műsor és adás, élőben veszi a kamera a falánk dögöt. Meg a sikoltozó népet. Meg a hullákat. Meg az egymást tépő és visszarángató hisztériákat. Egy szóval, átlagos emberi viselkedést vészhelyzetben. Black Canary igen csak megizzad, mire keresztül jut az emberkordonon, főleg, hogy közben megérkeztek a rend bátortalan őrei, akik igazából semmit nem csinálnak, csak fenn tartanak egy kordont és az autók mögül fegyvert szegeznek… az épületre. Elhaladva az üzletsor mellett, megcsillannak némán az üvegek. Ha jót akar magának, akkor vagy a mélygarázs felől közelít, vagy a pláza mögötti épületre felmászva a tetőn keresztül jut be. Meg persze ott a főbejárat is, mint opcionális ostromlyuk. The Flash "szokás szerint" cseppet későn érkezik, így a fekete köd nagyja addigra már az épületen belül volt és egyedül egy sokkos nagymamát tudott elrántani a sötét anyag felfelé szálló vége elől. Körülötte már csak szárazra szívott testek, mint ezer éves múmiák feküdtek szerteszét, elhaló sikolyuk az arcukra égve meredt kinek az ég, kinek a föld felé. Ki pedig halott szemein át a hőst nézte, ki későn szerzett tudomást róluk. A hősiesség szép dolog, de jelen esetben kissé felesleges, ugyanis a köd nemcsak felfelé terjed, de minden elfogyasztott élettel növekszik is. Emberfeletti sebességét kihasználva pillanatok alatt az épületen belül terem s látja a központi téren elterülő fekete gomolyfelhőt, ahogy mint hajnali köd, kapaszkodik felfelé. Sikítozó személyzet, nagyjából két tucat ember kaparja a falat, miközben bent ragadtak az üzletben. A leeresztett rács megállítja őket, de a fekete ködöt nem… Mindeközben felpillantva láthatja régi ismerősét, enyhén pácban. Sötét anyag terül szét az első emeleten, a kirakat pedig pofátlanul szépen csillog. Captain Cold okosan s nem mellesleg remek túlélő ösztönökkel van megáldva, a lépcsőt már látva, de még el nem érve szemtanúja lehet annak is, ahogy a köd alakot váltva egy kinyúló kéz formáját veszi fel. Öklébe zárja a sikítozó anyát a gyermekével, majd, mintha csak megszorította volna kicsikét, újra köddé alakulva visszább húzódik a „többiekhez”. A kislány és az anyja kiszáradva, holtan terül el s törnek szét a csontjaik a padlón. A következő pedig, a lépcső felé tartó mestertolvaj lesz… a köd összegyűlik s mint amit puskából lőnek ki, Cold felé veszi az irányt.

Mindeközben egy mit sem sejtő, ártatlan lélek sodródik az árral. Pontosabban saját lidércei s emléknek hitt álomfoszlányai miatt sétált ma erre a lecsúszott író, még ha nincs is nagyon tisztában ezzel. Azonban elég csak egyszer felnéznie, meglátja magát a kirakat üvegében, csurom véresen, eszelős vigyorral a képén. Ha magára néz, tiszta mindene, csupán képmása az, mi élveteg módon úszik a vérben, egyébként mindent úgy csinál, mint az igazi. Noha ezt csak Cesar látja… senki más. Azonban ha egy ujjal is hozzáér, a képmása megragadja és berántja magához.

What should you do?

~*~*~

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold: 1-2: sikerül kitérni előle, 3-4: a jégfegyverrel támad vissza, 5-6: a húga kétségbeesett hangját hallja visszhangozni a közelből, ledermed
The Flash: 1-2: sikerül megmentenie mindenkit, 3-4: néhány embert sikerül megmentenie és Snarthoz is odaérhet, 5-6: bekeríti a sötét anyag
Black Canary: 1-2: a mélygarázson keresztül megy, néhány rettegő ember félelmében megtámadja, 3-4: a tetőn keresztül jut be, látja a ködöt felülről egy középpont körül örvényleni, 5-6: a főbejáraton keresztül ront be a földszintre, már csak az üvegajtók választják el őt a többiektől, de amint belép, minden eltűnik
Cesar: 1-2-3: ellenáll a kíváncsiságnak és ijedtében a plázába menekül, 4-5-6: megérinti véres mását, és az beszippantva őt pár pillanatra kiüti

~Kalandszabályzat ~ Kockadobó~

Snart & Laurel

what the hell is that thing?

Az utóbbi időben talán azt mondhatnám, hogy a vörös színben pompázó ruhám volt a pizsamám is. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis időre, hogy gondolkodjak, mert jelen pillanatban túlságosan sok minden kattogott a fejemben. Flashpoint. Bármennyire is volt komplikált és helytelen, valahogy sokkal egyszerűbbnek tűnt ott minden. Talán, ha elfelejtettem volna, hogy ki vagyok, akkor sosem kellett volna szembesülnöm a hibákkal, amiket elkövettem. Sosem akartam ártani senkinek. Az pedig, hogy Cisco testvére miattam halt meg, hiszen én kreáltam ezt az idővonalat, ahol halott. Ha nem vagyok annyira önző most nem szenvedne. Ahogy senki sem szenvedne, mert valahogy amióta visszajöttem semmi sem olyan, mint régen. Mintha mindent felforgatott volna egyetlen egy döntés.
Annak érdekében, hogy a legkevesebbet kelljen gondolnom a történtekre igyekeztem hasznossá tenni magam és a lehető legtöbb embert megmenteni. Szóval mondhatjuk azt tényleg, hogy alig aludtam és akkor is szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem a ruhám, hogy pillanatokon belül már az utcán lehessek. Na, nem mintha amúgy olyan sokáig tartott volna hála a képességemnek, de azért mégis valahogy jobb érzés volt a számomra, hogy minden egyes pillanatban készen álltam. Szükségem volt erre. Nem akartam gondolni a magánéleti dolgaimra, egyszerűen csak a Flash akartam lenni, ami ugyanakkor rá is nyomja a bélyeget a magánéletemre. Bárki is fontos a számomra egy célkeresztet visel a hátán megállás nélkül. Nem számít, hogy mennyire kemény az illető, hogy meg tudja védeni magát.. Én nem tudnék együtt élni a gondolattal, hogy valakinek miattam esett bántódása. Már épp így is elég lélek szárad a lelkemen. Ronnie, Eddie, anya és apa is. Nem tudnék még egy embert a listára helyezni és ezért is jobb nekem is és mindenki másnak is, ha nem bonyolódok bele semmibe. Pedig egek.. Egy részem már tényleg szeretne egyszerűen csak boldog lenni, de azt hiszem igaza volt Dr. Wells-nek azaz Eobard-nak. Én sosem leszek boldog, bármi is történjék. Mintha az egész életemet egy hatalmas átok sújtaná.
Mielőtt még túl mélyre gabalyodnék a lélekfacsarásomba Cisco jelez a fülesen, hogy valami fekete köd kebelezi be a bevásárlóközpontot. Szinte egy szempillantás alatt oda is érek, de az elém kerülő látványra semmiképp nem számítottam. - Mi a fene..? - Nem is tudom elsőre hova tenni a látottakat, de a sikoly, amit a hátam mögül hallok tettre késztet én pedig igyekszem a lehető legtöbb embert kihúzni a sötétség markából anélkül, hogy engem is elragadna magával.

dc universe heroes vs villains

» Central Hotel Bar
» Barry szobája
» Gotham City - Batman & Catwoman
» National City - John & Julian & Lana