villains have a vision for the world.

flash ♥ cold ♥ cesar

Azután, hogy végre kiszabadultam -bárhol is voltam az előbb - nem is tudom, hogy mire számítottam, mikor visszatértem. Pontosan tudtam, hogy nem lesz semmi sem túl egyszerű, hiszen akkor nem siettem volna ennyire befelé és, akkor talán észrevettem volna, hogy valami baj van. De egyik rosszat cseréltem az újabb rosszra. Mert az, hogy a hatalmas feketeség felé zuhantam, vagy pedig ismételten szembenézek a hasonmásommal. Egyik sem a legvonzóbb felállás az egyszer biztos. Most pedig, hogy fél kézzel lógok és próbálok kiutat találni az egész helyzetből elég elkeserítő. Főleg, hogy mindössze pár másodpercig tart meg a szerkezet, mielőtt megadná önmagát és ezzel engem a saját utamra indítva, amely során elég érdekes módon nézhettem ki, de végül sikerül a talajt anélkül megtalálnom, hogy bármilyen komolyabb kárt szenvednék. Eltekintve a sajgó vállamtól, amit időközben sikerült még egyszer odasúrolnom.
Bár az sem volt éppen kellemes, hogy a landolásom következtében sikeresen állba találtam Cold-ot? De én már azért is hálás vagyok, hogy jelen pillanatban a földön állok és valamennyire még magamnál vagyok. A vállam nem fog rendbe jönni a közeljövőben úgyhogy a legjobb az lesz, ha egyszerűen csak kizárom a fájdalmat. Legalábbis megpróbálom amennyire tőlem telik. A többit az ereimben tomboló adrenalin-ra bízom.
- Mégis mit ártott neked ennyire? - Pillantok a srácra, akivel láthatóan elég rendesen elbánt. Talán meg is ölte volna, ha nem avatkozom közbe. Na, akkor tegyük fel ezt, hogy pont így akartam. Pedig csak igyekeztem nem egy hatalmasat zuhanni. Úgy néz ki míg valamennyire képes vagyok lecsökkenteni a veszteséget.
Nem olyan messze megpillantom tőlünk Barry-t, aki próbálkozik beborítani vízzel a ködöt, de mintha a köd folyamatosan igyekezne elhúzódni a támadás elől. A Canary Cry sem volt feltétlenül hatással rá, de határozottan van mögötte valaki. Csak meg kell találni a módját arra, hogy egy fogást találjunk rajta anélkül, hogy ténylegesen a közelébe mennénk, mert azt egyértelműen nem tehetjük meg. Ez a fekete köd olyan, mint egy makacs védőburok. Egy paca.. Most meg egy macska? Mi a fene folyik itt?

made by
kocka eredménye: -

Vendég dc universe heroes vs villains

Esetlen mozdulatok, óráknak tűnő másodpercek. A világ egy lassított felvétel, és minden kiszorult a fejéből. Már látja haloványan, ki akarja őt bántani, hogy az arckép nem az, akinek hitte. És ez valahol talán még ijesztőbb, mint holmi vízió. Miért? Mit ártott neki? Sosem látta őt, nem ismeri, nem tett ő keresztbe egy légynek sem, és most érezhetően el akarja őt pusztítani. Kérdésekkel akarja bombázni, megérteni, hogy mit tett, amiért ezt érdemli, hisz nem hallotta, amiket eddig mondott, ha mondott, nem jutott el hozzá. Nincs ereje rá, nincs ereje ellenállni, támadni, bármit tenni. És ez nem jó. A könyörgés morzsája marad az arcán, talán ha erőtlen szavai voltak, eljutottak az ép elméhez, a harag mögött, átszöktek a rostokon, és ha csak egy kicsit is, visszafogták ők. Cesar félig kábultan sóhajt fel, amikor az ütések abbamaradnak, teste remeg, hol a félelem, hol a fájdalom miatt. Annyira elcsigázottnak érzi magát, mint egy vén öreg. Mint aki leélt volna száz évet, aktívan, tevékenyen. Valami történik, egy apró résen keresztül látja, amint a másik megáll, tétovázik kicsit, majd eltűnik. Egy suhanás, fekete folt, és csend. Először azt hiszi, hogy az a valami tévedt ide, és ösztönösen szorítja össze ép, még nyitható állapotú szemét, mintha ezzel meg tudná védeni magát bármitől is. Tipikus, olyan, mint a takaró a szörnyek ellen. De hisz benne. Azonban semmi nem csap le többé. Nem érez ütést, nem érez súlyt magán, és legfőképp, semmiféle szörnyet sem. Ismét a világra csodálkozik, és bár baromira zavarta, csak egy szeme világára támaszkodhat. Úgy dönt, nem fetreng tovább, nem lesz célpont, egy darab zsák. Egy semmi. Lassan mozdul, nyög, mivel ezzel a fájdalom is nő, a nyomás a fejében. Amiben csend van. Még meg is lepődik rajta, de mire hangot adhatna neki, odaköltözik valami más. A tüdeje sípol, miközben félig ülve, félig még fekve kapaszkodik meg, a törmelékkel mit sem törődve. Kívülről úgy néz ki, mint aki rohamot kapott, sokkot, mindent, ami ma kínozta, azonban ő csak messze jár innen, mint ahogy nemrég. Teste anyagtalan talán, és mikor megjelennek előtte az alakok, legszívesebben menekülne. Szerencsére, ők nem látják, amint félig sokkos állapotban tátog rájuk, ahogy minden apró részletet próbál kifigyelni, és ahogy szép lassan a felismerés elér a tudatáig, amely mintha emiatt a kaland miatt tisztult volna ki hirtelen. Azt kívánja, bár a kacagó képmásáról látna bármit, csak ne ezt. A tér sivár, és halott, tapintható a pusztulás, és a kín. Az arcok, a látvány. Nem, most nem kiált, csendben áll, és vár, mikor tűnik el a rossz álom. Mert ugye az? Szörnyű álom csupán, az egész annak az oka, amiket ma átélt. Csak egy.. Nincs rá jelenleg szava, és szerencsére nem is kell több. Ahogy jött, úgy ment, de hazudna, ha azt mondaná, nem égett bele a tudatába. Nem először lát képeket, de ennyire éles sosem volt semmi. És ennyire nem is rémísztette meg.
Zihálva tér vissza a jelenbe. A rúdba kapaszkodott eddig, görcsösen, így azt használva áll fel, és támaszkodik meg. El kell innen tűnnie. Ez lesz a legjobb ötlet. Minden kavarog körülötte, szilánkok, hideg, víz, őrület. Nem! Ebből elég.. nem vesz ebben részt, nem akar több sebet, és kínt. Tiltakozik, lábai remegnek, és testet ölt előtte a fenevad. Ájulásközeli állapotba kerül ismét, és indul. Menekül. De, lássuk be, ez most egy csiga sebességével egyenlő, kettőt lép, tízet liheg, és pihen. És talán ennek köszönheti azt, amit lát. Hunyorogva mered az alak felé, vagyis pontosabban a pont felé, ahol valami mozgást látott. A fenevad sem rest, ő koránt sem fáradt meg, és játszani próbál. Nem, ez nem lehet..
Deja vu. Egy roppant mókás dolog, amely számára már-már mindennapos. Ismerős jelenség, ugye? Elsétálsz egy idegen mellett, mégis azt érzed, valahol már találkoztál vele. Még egy név is rémlik. Egy táj, egy kép, de akár egy érzés is lehet. Cesar amennyire megkínzott, amennyire fáradt, és retteg, úgy érzi az agya mélyén eme bizsergést, amikor félszemmel követi a nagyvad mozgását.. És amelyről sejti, hogy pontosan oda fog csapódni, ahol ők vannak. Menekül, de embersége nem engedi.
- Me.. menjetek.. onnan! Menjetek már! – kiabál, hangja rekedt, erőtlen de hallható. Ő is hátrál, kapaszkodva, lassan, apró mozgásokkal. Talán.. talán vége lesz már egyszer.

Kockadobás eredménye: -

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 685 szó ; ↠ End is coming?

[/quote]

the day of terror
TO THE CENTRAL CITY GANG

Miközben a szerencsétlenül járt, az eszméletlenségből éppen csak éledező srácon töltöm ki a haragom és a kétségbeesésem, amit a húgom miatt érzek, szinte nem is fogom fel, mi zajlik valójában körülöttem. Alig-alig érzékelem, mintha egy vörös ködfátylon keresztül szemlélném a világot, hogy a fickó erőtlenül tiltakozni kezd, sőt, egyenesen könyörög. Ettől épp csak egy pillanatra torpanok meg, majd arra eszmélhetek, hogy valami fekete egyenesen rám vetődik, az állam nagyon reccsen, aztán métereket gurulok hátra felé.
- Mi a...?! - kecmergek talpra döbbentem, az arcomat dörzsölgetem a lassan múló fájdalomtól, ajkaim közül vér szivárog.
- Black Canary...? - pillantok a nőre értetlenül, amikor felfedezem, ki is esett rám az imént. Nem tudom, honnan jött, de tagadhatatlanul hatásos landolás volt. Ami azt illeti, személyesen még nem találkoztunk, de épp eleget hallottam róla, részben a húgától, részben úgy innen-innen, városi történetekből, hogy biztosan tudjam, az idősebb Lance nővér áll előttem. Első ránézésre ő sincs jobb bőrben, mint itt bármelyikünk. De nem sok időt hagyok magamnak arra, hogy megfigyeljem őt, mivel még mindig égek a tettvágytól, hogy valakin leverjem a húgommal történteket. Főleg miután ismét felcsendül a hangja. Vádló szívei a szívembe marnak, és egyszerre töltenek el maró bűntudattal, amiért nem segíthettem, illetve egy újabb adagnyi bizonytalansággal. Valljuk be, nincs sok értelme a történteknek. Vagy teljesen elment az eszem, vagy valami nagyon nincs rendben, hisz hogyan vádolhatna Lisa azzal, hogy hagytam őt meghalni, és lehet egyazon időben ténylegesen halott? A holtak nem beszélnek és nem hisztériáznak. A fenyegetővé váló felszólás azonban egészen komolyan hangzik, miután milliónyi éles üvegdarab emelkedik egyszerre a levegőbe, és mind engem céloznak be. Ez megint csak nem lehet valóság. Egy pillanatra szorosan összezárom a szemeimet, és megrázom a fejem, de ahogy újra felnézek, azok még mindig ott lebegnek előttem. Jobb ötlet híján ismét a fegyveremet hívom segítségül, magam elé tartom, és készen állok lőni, hogy megvédjem magam. A felém záporozó szilánkok ellen azonban a jég nem a tökéletes megoldás, így hát végül sietve oldalra vetődök, hogy kitérjek a nagy részük elől, több-kevesebb sikerrel.

Human

(A kockadobás eredménye: -)

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

Black Canary éppencsak megúszta a kalandot, bár a hangja igencsak meggyepálta a berendezéseket s bár a Canary Cry használatának idejére a részecskék mintha kicsit megkergültek volna, annak elmúlására azonban újra úgy mozognak, ahogy eddig is. Tömegesen, összekapcsolódva. Laurelnek hatalmas mázlija van, hogy sikerült kapaszkodót találnia, bár erőnlét ide vagy oda, egy kézzel ezt sem lehet azért a végtelenségig csinálni. A korlát amiben sikerült megkapaszkodnia, csak egy csicsás díszlet az igazi előtt, és néhány perc után vészjósló nyekergéseket ad ki magából a szerkezet. Éppen csak egy o-ónyi idő áll rendelkezésére, mígnem a szerkezet beadja a kulcsot s sűrű recsegések közepette kiszakad az aljzatából s mint egy önjelölt Jane, a Kanári beindázza magát a képbe. Sorra szakadnak ki a zsanérok s ezzel együtt olyan érzetet keltve, mintha liánon kezdene lengésbe. A nőnek az érkezés is elég puha, lévén, a sarokrész is szakadt tovább s így Laurelt belengetve pompásan találja telibe a Cesart püfölő Snartot. Térdével veszi le Cold állát s úgy gurulnak el a következő falig, amin a liftajtó is van. A veterán jeges ember néhány percnyi szédelgés és adag vér kiköpése után pattan is fel, hogy visszamenjen befejezni, amit elkezdett, ám de egy aprócska bökkenő jött közbe. Az előbb széttört üvegszilánkok most abszurd módon emelkednek fel a földről a magasba, éles felükkel a férfira célozva, mint megannyi picike tőr. Mindezt tetézi, hogy Snart a húga hangját hallja, aki eléd vádlón hisztériázik.
- Te vagy a legrosszabb! Hagytál meghalni, hagytál…! Gyűlöllek!
Süvít végig a kapitány agyán húga keserű hangja, majd egy sóhaj után, Lisa folytatja.
- Velem kell jönnöd. Velem jössz… Bátyus.
Az utolsó szót olyan velejéig gonosz hanggá torzulva hallhatta, hogy az alvilági telefonvonalnak lehet ilyen rezonanciája. Azonban nem ér rá, hiszen amint ez elhangzott a szilánkok úgy sorozzák Snartot, mintha egy világháború frontvonalán érné a golyózápor. Kénytelen mindenféle mutatványt bevetni, hogy minimalizálja a sérüléseket, noha mindebből a külvilág nem lát semmit… vagy is de. Annyit hogy Captain Cold valami fura, rituálészerű majomtáncot jár. Cesar bal szeme feldagadt, onnan már semmit sem lát, illetve már kékülnek a foltok a kezén, az oldalán és az arcán is. Konkrétan az arcának bal oldala egy merő püffedés. Mellette a megrepedt molinótartó és néhány méter szakadt reklámanyag. Mintha ez nem lenne elég, a levegő megint kiszorul a tüdejéből s a helyszíntől eltérő képek tódulnak be az elméjébe. Central City a földdel egyenlő. Nem maradt épen semmi és senki, de nem csak ez a város, immáron az egész Földet csak romok borítják. Romok és láncra vert rabszolgák- az emberiség. S mindenek fölött ott áll megint az a pokoli szépség, lidérces nevetéssel, körülötte több tucatnyi gonosztevő és szörny. Egy hatalmas tér körül csoportosodva mozdulatlan kémelik az eget. Várnak valamire… s ilyen nyugalmi állapotban bár a magasan, egy trónon ülő nőt nem látja, megint csak sziluettből, azonban a lenti szörnyseregben kiszúrhatja azt a vegyvédelmi öltözetes fazont is, kinek a teste körül keringenek fekete részecskék. Tőle a többiek is odébb állnak. Tőle jobbra pedig egy még furább fazon terrorizál egy fiatal nőt. Egy díszes kis kézi tükröt mutogat neki, melyben tükörhöz méltóan, önmagáét látja. A nő mégis sikoltozva fogdossa arcát, s már kaparja a bőrét, s az alak nevetve figyeli őt. Rajta egy sárga kezeslábas van, zöld csizmával és kámzsával, na meg tarsolyokkal teli övvel. Észrevesz még több bűnözőt is, azokat akiket már jól ismer… a regényeiből. Tovább nem tud nézelődni, mert hirtelen minden eltűnik, zuhan a tudata, majd zihálva terem ott, ahol eddig is volt. The Flash sikeresen összevizezett úgy mindent, a padlót, a kirakatot meg amit csak ért, bár a vízcseppek elől rajzva menekülő részecskékben nem lehet biztos. Eltalálta őket, nem találta? Látszani nem látszik semmi furcsa, de legalább már nem kell Laurelért aggódnia, hiszen a nő földet érése egyben Cesar megmentése is volt. Bár a kapitány fura viselkedése adhat aggodalomra okot, plusz Laurel testtartásán látszik, hogy valami baja van ott a sarokban. Konkrétan már csak ő maradt itt ép elmével és ép testtel. Vagy csak képzeli? Azonban a fekete ködhalmaz most új formát vesz fel, most nem kézzé alakul, meg csapkodó csápokká, hanem egy fél emelet magas, éjsötét macska kerekedik ki belőle, lángoló mancsszőrzettel, dupla farkincával és veszettül éles kardfogakkal bömböl az ellenfelei felé. Megrázza magát s a vízcseppeket szétteríti a pláza falain. Cesarba újabb felismerés hasít, még pedig az, ahogyan a bestia mozdul. A látomásában a macskaszörny elkezdett összevissza ugrálni, falról földre, földről falra, mint egy cserkésző vad s egy értetlen pillanatában meglátta, hogy a maskarás figura kiszökken a ködből s egy emelettel feljebb eltűnik az üvegben… Megizzadva kap észhez, mikor a dög olyan ismerős módon kezd el mozogni…

What should you do?

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold, Flash, Black Canary, Cesar: Teamwork is on!

~Kalandszabályzat~ ~Kockadobó~

Vendég dc universe heroes vs villains

Tökéletes csend vette körül. Már-már idegen, olyan, amelyről tudod, hogy valami nincs rendben vele, mégsem teszel ellene semmit sem. Miért is tennél? Hisz’ olyan jó így minden. Mintha nem ezen a világon lenne. Ami eddig olyannyira fájt, most csak tompán zsibog, csak annyira, mint amikor tudod, hogy van ott valami, de az már múlófélben van. Tudja, hogy lassan megszűnik minden, és ez így jó. Ott, ahol épp van, béke honol. Agya tudja, hogy nemrég még az életéért küzdött, de egyelőre nem kapcsol vissza, engedi, hogy ebbe a békébe tekintsen bele. Szemei kinyílnak, és ő maga felül, persze, mindezt csak a fejében. Fizikai teste, valódi lénye mozdulatlan. Légzése kissé még zilált, de egyelőre egyenletes, békés. Kiütve hever a padlón, és mintha minden őrület elfeledkezett volna róla. Csak elméje űz vele újabb tréfát csupán, kevésbé halálosat ugyan, de ismét csak kelepcébe csalja.
Lopott pillantásokat küld a világ felé, melyet nem tud sehova sem rakni. Ez nem a pláza, de még csak nem is a város talán. Nem emlékszik, hogy lenne ilyesmi hely, aztán ki tudja, hiszen nem lehet ott mindenhol. Egy teremtett lelket sem érzékel, csak ő van ebben a békében. Nappal lehet, hiszen bőrét kellemesen melengeti a napsugár, némely ponton talán még kissé égeti is, de mit számít. Tagjai elcsigázottak, nehezen moccannak, és csak annyira van egyelőre ereje, hogy ülő helyzetbe tornázza magát. Meglepődve tudatosul benne, hogy mennyire fáradt, és mennyire kivette az erejét ez a mozdulat. Nem az a tipikus, amikor másnaposan nincs erre energiád, hanem amikor kidolgoztad még a lelked is. Vagy épp addig rohantál, míg össze nem estél. De hol van mindenki? Forgolódik, kiabálni szeretne, de hang nem jön ki a torkán. Egyszer, kétszer, háromszor. Eddig próbálkozik, és a torkához ér. Ott fáj a legjobban, ott van az-az érzés, amely mélyen ül, és hatalmas. Sóhajt csak, rekedtesen, és igyekszik arrébb moccanni. Valami sejteti vele, hogy nem lehet sokáig egy helyen. De mégis.. olyan békés itt minden. Mi lenne, ha visszafeküdne, és aludna tovább? A kutya se háborgatná. Így van. Ismét fekszik, ismét pihen. Túl kellemes.
Mire azonban elaludhatna, egy hangot hall. Mély bariton, gazdája dohányos ember, szigorú, és már nem fiatal. Összerezzen. Minden zsigere tiltakozik ellene. Ez az apja hangja.. Nem, nem lehet. De mégis.
…Fetrengj csak a porban, add fel, mindig ez volt a könnyebb út. Nem igaz? – Maró gúny. Gyűlölet. Nem idegen. Nem tud válaszolni, nem akar. Egy apró nyüsszenés, és fejrázás. Nem akar menekülni, de muszáj. Nem akar itt feküdni, de nem tehet mást. Azonban a hang nem hal el. Eltemetett szavak bukkannak fel, azok, melyeket rég hallott. Vádló, kioktató szavak. Pedig azt hitte, már valamennyire megbékélt, de mégis.. ezek szerint mégsem, és most visszatért. Lehunyt szemei alól kigurul pár könnycsepp, nem bírja tovább. Sosem volt erős ember, aki el tudja rejteni ezeket, vagy bármi mást. Azonban mégis, azóta, hogy elment otthonról, már más ember. Sokkal erősebb. Nem tudja milyen erő hajtja, mikor felül, de úgy érzi, mindenre van ereje. Talán ez már a saját haragja. Talán ez.. valami más. Azonban, mikor megszólalna, úgy érzi, összement a világ. Lepillantva magára, tudatosul benne, hogy ismét tizenéves testében raboskodik. Mi az ördög ez?!
- Nem, ez.. nem.. Rossz vicc, nagyon rossz.. – hangja cingár, vékony, már-már kislányos. Karjai vékonyak, lábai mint holmi gyufaszálak. Álmodta volna az egészet? Az egész életét, és most ismét a szobájában ül? Nem, még mindig nem az a hely.
- Álmodom. De fura.. – kel fel, és indul meg, de most a hang irányába. Lassan halad, kicsi léptekkel. Rég volt már ilyen. Azonban még mindig piszok fáradt, és még mindig hallja az apját.
- Te ezt nem értheted! Soha nem értettél semmit! Csak ami a fejedben élt, az. Csak az volt a jó! – torpan meg végül, mikor a távolban egy sziluettet vél felfedezni. – Hiába beszéltem veled, makacs öszvér voltál, és meg se hallgattál. Soha, senkit. Még anyát sem. Neked soha semmi nem volt elég. Egy gépet akartál teremteni, ami mindig engedelmeskedik.. Te.. te.. – nem tudja kimondani, nem tudja elmondani, mennyire gyűlöli. És az alak megindul felé. Még mindig a siheder testében állva várja, készen arra, hogy rázúdítson mindent, ami odabent nyomja. Azonban nem az apja áll meg előtte. Nem az anyja. De nem is már alak, akit várt volna. Sikítana, a hangja azonban ismét elhagyja. Saját maga az, felnőtt, eszelős vigyorral, véresen. És már tudja, kinek a vére pihen rajta.
- Megölted őt. Megölted az anyád, és az apád. Hát nem emlékszel, hogy sikítottak? Megölted őt, és most menekülsz.. - mulat. Vigyorog. Nem, ő nem tett ilyet. Sosem tett. És a másik mégis ezt akarja éreztetni, olyan magabiztosan mondja, és még véres kezeit is felé emeli, mintha a vérbe lenne írva az igazság. Aztán pillanatok alatt támad. A fájdalom visszatér, minden eléri. És nem tud semmit sem tenni. Gyenge. Nem bírja felemeli a karját. A saját vére ismét kiserken, testét az eddigi erő is kezdi elhagyni..
Cesar még mindig a földön fekszik, és a sokadik ütésre magához tér félig-meddig, amennyire engedi az eset. Nem látja, ki támad, csak azt hiszi, hogy önmaga az. Kezét megemeli, erőtlen próbálkozás, amikor megpróbálja megfogni a kezét. Remeg. Arca ég, ordít a fájdalomtól. Csak egyik szemével lát, a másik máris dagad.
- Ké.. kérlek.. ne.. ne.. én.. – de nincs sok ereje, védtelen, kiszolgáltatott. Csak legyen vége. Legyen vége mindennek…

Kockadobás eredménye: -

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 870 szó ; ↠ End is coming?

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Snart-nak ebben az esetben igazat kell adnom, hiszen a víz és az elektromosság olyan jó barátok, hogy segítenek egymáson. Szóval pontosan erre van szükségem. Egy kis vízre ahhoz, hogy nagyobb hatást tudjak elérni én is. Körbenézek a ködtől egyenlőre még szabad területen, hogy mégis mi az, amit ennek örömére segítségül tudnék hívni. Végül a hátsó falon megpillantom az elhelyezett tűzoltócsövet. Odarohanok és nemes egyszerűséggel betöröm az üveget, amely abban gátolna, hogy rátegyem a kezemet, majd a fülemet egy kellemetlen, de annál ismerősebb hang csapja meg. Volt már alkalmam hallani ezt a bizonyos hangot, de akkor legalább megvolt ellene a magam védelme most azonban rám is ugyanúgy hatással van rám, mint bármelyik mezei bűnözőre. Kell pár másodperc, hogy összekaparjam magam, de végső soron sikerül a kezembe vennem a tűzoltócsövet és a ködre irányítani, hogy teljes mértékben minden elérhető pontját bevizezzem vele.
Miközben ezen igyekszem nem tudom figyelmen kívül hagyni a szemem sarkába kúszó jeleneteket, a szinte hajszálon lógó Laurel alakját és a látszólag eszméletlen alakot püfölő Snart-ot, aki eddig sem volt különösebben jó formájában, de mintha most elborult volna benne valami. Azonban bármennyire is szeretnék nem tudok három felé szakadni. Nem tudok egyszerre a köddel is foglalkozni és Laurel-t a lábaira állítani. Na, meg persze szegény párát megmenteni Snart-tól, aki készül laposra verni szerencsétlent.
Éreztem én, hogy elkiabálom, hogy ez a nap nem lehetne őrültebb. Egyáltalán honnan jött ide Laurel? Oké.. Ez most már számomra is kezd egy kicsit túl sok lenni, de elsősorban a veszélyre kellene fókuszálnom. A köd az, aminek mennie kell. Utána pedig ráérek a többiekre figyelni, bár reményeim szerint addig Laurel képes lesz megtartani magát és Snart sem fogja szétverni a srác fejét, akinek még arra sincs lehetősége, hogy megvédje magát. Olyan, mint egy rongybaba. De, ha eltűnik a köd, akkor talán minden visszatér a normál kerékvágásba. Ez a fő cél, nem?

flash ♥ cold ♥ cesar

Éreztem magamon a kétségbeesést. Mintha teljesen felemésztett volna. Az egyetlen reményem egy aprócska pont volt a telhetetlen sötétségben. Megvolt rá az esély, hogy az egész semmit sem rejt maga mögött, de reménykedtem abban, hogy mégis. Mert bármennyire is szeretnék szembeszállni önmagammal képtelen lennék rá. Fel sem fogtam, hogy mi is történik igazából. Ide kerültem, de hogyan is? Csak átléptem a bejárati ajtón. Ezt én már ténylegesen nem értem. Most pedig úgy rohanok egy világító pont felé, mint egy idióta. Ahogy egyre közeledem hozzá szinte várom a pillanatot, hogy felkenődjek valaminek, vagy hátulról eltaláljon valamivel a gonosz hasonmásom, de ehelyett mindössze csak annyit van lehetőségem észlelni, hogy zuhanok. De mégis hol? Újra itt lennék? Alig tudom felfogni, hogy mégis mi is történik körülöttem, hiszen az egyik pillanatban még a sötétség vett körbe, aztán hirtelen minden túl világos lett most pedig vészesen zuhanok egyenest a föld felé, ami elég távol van tőlem. Pontosabban éppen elég nagy távolságra van ahhoz, hogy határozottan megérezzem az ott történő zuhanást. Azonban a ködöt látva úgy gondolom, hogy ez még a legkisebb problémáim egyike közé tartozik. Mert, ha az a fekete köd magába szippant, akkor már esélyem sincs azzal foglalkozni, hogy mi az, ami fájdalmat okozna és, mi az, ami nem.
A köd belső részében, mintha egy alak rajzolódna ki a szemeim előtt, de nincs túl sok időm gondolkodni, mielőtt még cselekszem. Vészesen közelít a köd és a talaj egyaránt ezért végül a Canary Cry-t használva próbálom összezavarni a köd belsejében lévő alakot, de a zuhanás közben ez hatással van rám is. Sikeresen nekivágódom a harmadik emelet falának, aminek szerencsémnek köszönhetően pont a fájós vállammal sikerül nekicsapódnom így fél kézzel kapaszkodva próbálom menteni a menthetőt, de nem mondhatom azt, hogy túlságosan remekelnék benne, mert szó szerint egy hajszálon függ minden. Bár, ha még valahogy sikerülne eggyel lejjebb érkeznem, akkor megmenthetném a helyzetet. De a fő probléma az, hogy fogalmam nincs, hogy mennyire közel van hozzám a köd és jelen helyzetemet nem arra találták ki, hogy forgolódjak egy kis terepszemlére.

made by
kocka eredménye: 2

the day of terror
TO THE CENTRAL CITY GANG

Barry élből üti mindkét felvetődő ötleteimet, és egyelőre sajnos nem tudok jobbal előrukkolni. Végül is ő a zseni, elvileg, ha azt mondja, nem, akkor nem. A jégfegyverem is hasztalan, és amíg nem tudjuk, mivel állunk szemben, elég nehéz okosnak lenni. Az épületen keresztül hasító villám végül látványos eredményt hoz, de csupán néhány pillanat erejéig. A látottak alapján, melyet ezúttal Barry is alátámaszt, valóban irányítja valaki a ködöt, és az illető ott van az egésznek a sűrűjében. Ezzel talán kezdhetünk valamit, és a ténnyel, hogy az elektromosság nem tetszik ennek az izének.
- Talán felerősítené a villámod erejét, ha előtte kapna egy nagy adag vizet... - vetek fel egy újabb ötletet. Az egyszeri villámcsapás kevés volt a győzelemhez, de a víz jól vezeti az elektromosságot, úgy talán nagyobb lesz a hatás. Arra azonban már nem marad időm, hogy ezt a tervet továbbdolgozzam, mert az üvegtáblába szorult húgom ismét magára vonja a figyelmemet, ahogy az előtte fetrengő fickó is. Az illető először groteszk módon önmagát fojtogatja, majd, mielőtt valóban tudatosulhatna bennem, hogy mire is készül, nekiesik a kiaratnak, és két erősebb ütésből sikerül is darabokra zúznia. Lisa utolsó, kétségbeesett sikolyától megvadulva rontok keresztül a termen, mint akinek már semmi sem számít. Szerencse a szerencsétlenségen, hogy míg én az üvegszilánkok felé iramodok, a köd elhúzódik előle, így ezúttal nem képez előttem akadályt. Végső, reménytelen próbálkozásként próbálom elérni és összekapkodni a szétzúzott üvegdarabokat, némelyiken mintha vért is látnék. Azt képzelem, hogy a húgomé, de az sem kizárt, hogy a sajátom. Már nem számít, mert nem tehetek semmit. Vége van. Nem tudtam megmenteni. Lehet, hogy csak képzeltem az egészet, de akkor is túl valóságos, és túl megrendítő. A tehetetlenségem vakító düh formájában manifesztálódik, miközben a pláza padlóján csúszva érkezem az önpusztításra hajlamos fickó mellé, és lendületből bemosok egyet neki. Azt sem igazán fogom fel, hogy szerencsétlen nincs is magánál.
- Megölted. Összetörted. - Minden szavamnak egy újabb ütés ad hangsúlyt. - Szánalmas rohadék. Kinyírlak! - Lehet, hogy inkább megfojtanom kellene, befejezni, amit ő korábban elkezdett. Azt hiszem, én is megőrültem. Nem gondolkodom már tisztán. De a haragom olyan erős, hogy képtelen vagyok leállítani magamat...

Human

(A kockadobás eredménye: 5)

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

A kellemes maratoni tortúra nem ért még mindig véget Cesar számára, hiszen éppen csak pihegne párat, mikor önnön magának ellensége újfent megtalálja őt. Olyan elemi erővel szorítja az író nyakát, hogy ha nem tartana ellent neki, minden bizonnyal már a kaszással sakkozna valahol, valamikor. Maradék erejével még éppen időben volt képes betörni az üveget, az abból kinyúló kezek is szilánkokra törtek, miközben Cesarra hullva még több vágást ejtenek meg az immáron eszméletlen férfin. Persze ő ebből semmit sem érzékel, mert ájtatos bazsalygással adja át magát annak a tejszínhabos élménynek, ami most a kiütött agyában keletkezett, mintegy védekezésként az iméntiekre. Cold azonban most készülhet a szívfájdalomra, ugyanis az önmagát fojtogató író éppen azt az ablakot töri be, melyben Lisa jajveszékelt. Egy velőtrázó sikoly után sorra szétrobban az összes környező üveg, beborítva ezzel mindent és mindenkit a szilánkokkal, Lisa a bátyja szeme láttára törik össze, mintha vért is látna, vagy képzeli? Mindenesetre a hugica eltűnik és egy ideig nyomasztó csend marad Snart fejében ezután. Talán ez még aggasztóbb, mint a segélykiáltás. A ködöt nem hatja meg a szilánkeső, a részecskék mindig ott nyitnak utat az üvegeknek, ahol éppen közelednek s minden érintkezés nélkül hagyják őket leesni. A villám okozta rezonancia végül teljesen elül s a köd az eset előtti „pompájában” próbálja bekebelezni az ellent. Főleg ha azok elbambultak. The Flash jól érzékeli, hogy az elektromosság legalább elért valamiféle változást a paca életében, azonban koncentráltság nélkül nem tudja eliminálni az egész részecskehalmazt, plusz a végére ő lenne bajban, nem a köd. Mindenesetre fogytán az idejük, meg a türelem is elég hiánycikk, mind a fiúknak, mind a köd egyre morajló viselkedésének is ez lehet az oka. A pacatenger már készülne az újabb csapásra, mikor az üvegmennyezetbe csapódott iménti villám helyén egy éles villanás kíséretében, az eddig semmiben szaladó Canary most zuhanásba kezd. Ráadásul éppen a köd fölött jut ki a normális létsíkra, miközben maga mögött hagyja a szadista másikat, s bizony nem sok ideje van nézelődni, mert vészesen közelít felé a föld, de ami rosszabb, azon lebegve a köd. Annyi ideje van csupán, hogy érzékelje, a köd középpontjában, ahol a hacukás áll, körülötte egy csőszerű alakzatban nem keringenek az emberzabáló részecskék.

What should you do?

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold: 1-2-3: megzuhan a látványtól, nekiesik a falnak, egy hosszú csend után visszhangozni hallja a huga vádló szavait, amiért magára hagyta, amiért hagyta meghalni; 4-5-6: dúvadként indul meg a túloldalra, kezeit vagdossa össze, ahogy a szilánkokat marja sorra, végül nekiáll püfölni az eszméletlen Cesart (ennél az eshetőségnél Barry bármit is dob, utána jönnie kell leszedni Snartot Céziről)
Flash: 1-2-3: a sebességét kihasználva kiüti a lépcső ajtót és felszalad a tetőre, hogy kapcsolatot létesíthessen a laborral, ehhez babrálnia kell a fülesével és a pláza adóvevőivel is (ahányat dobsz, annyi próbálkozásból tudod elérni Ciscot); 4-5-6: a hátsó falon elhelyezett tűzoltócsőről leüti az üveget és nagynyomású vízzel „képentörli” a ködöt, ha 5-öt dobsz, akkor még egy villanyszekrényt is találsz, de lehet, hogy ezzel a Kanárinak is ártasz a dobásától függően
Black Canary: 1-2-3: beveti a Canary Cry-t, amivel bezavarja a részecskéket, önmagát pedig a 3. emelet falának röpíti, itt meg tud kapaszkodni, de beüti a fájós vállát, azzal a kezével nem tud fogódzkodni; 4-5-6: nem tesz mást, mint bepozícionálja magát középre, hogy a részecskéket lehetőleg elkerülve ráessen a zöld ruhásra
Cesar: hagyok neked egy kör pihit, addig azt flesselsz be, amit akarsz az eszméletlenségedre

~Kalandszabályzat~ ~Kockadobó~

Snart & Laurel & Cesar

what the hell is that thing?

Azért valljuk be, hogy elég nehéz legyőzni valamit, ha nem is igazán tudod, hogy mi az, amivel éppenséggel szemben állsz. Jelen pillanatban az egészből csak egy hatalmas ködöt látni, ami szinte kiszipolyozza az emberből az életet. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon úgy tűnik, hogy okosabbnak gondolja magát nálunk. Szinte olyan, mintha valamelyik része már-már emberi lenne. Ez pedig ijesztő. Mégis milyen meta, vagy ember lenne képes ilyesmire? Aztán mindezt hagyjuk elúszni az árral, de megállítani mégis miképpen lehet?
- Nem... Nem látom őt Snart. - Bármennyire is szeretném azt mondani jelen pillanatban, hogy igen is látom, mert akkor legalább összpontosíthatnánk valamire. Legyőzni láthatóan nem tudjuk, de ha ott lenne Lisa, akkor már nem ketten, hanem hárman próbálnánk meg kitalálni a lehetséges opciókat, bár nála szerintem első az lenne, hogy húzzuk el a csíkot. Ami jelen helyzetben talán tényleg csábítónak tűnhet, de nem tudhatjuk, hogy megelégszik-e azzal, hogy bekebelezi magának a bevásárlóközpontot és mennyi idő alatt kebelezné be az egész várost.
- A vákuum még jó ötlet lehetne, de az a probléma, hogy több energiát venne ki tőlem valószínűleg, mint tőle. - Visszafogni, amíg kitaláljuk még nem lenne túlságosan rossz ötlet, de jelen pillanatban a megfékezését hátrapasszíroznám a lehetőségek listáján.
Végül a saját felmerülő ötletemmel próbálkozom be anélkül, hogy bármilyen információ morzsát is elszórnék Snart irányába, hogy mire is készülök igazából. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért megtanultam, habár nem a lehető legjobb embertől, de már ez is valami. A lehető leggyorsabban igyekszem körbe-körbe futkározni, hogy összeszedhessem a szükséges energiát. Ami sikerült is, de a villám nem csak őt találta el, ahogy terveztem, hanem az épület néhány része is kapott belőle rendesen, de legalább még valamennyire egyben van. Ez is valami. De, ahová becsapódott a villám, mintha egy emberi alakot lehetne kivenni közöttük. Azonban amilyen gyorsan betekintést nyerhettünk a köd molekulái közé olyan hirtelen zárult is össze. - Nem.. Ezt határozottan én is láttam. - Egy emberrel állunk szembe és az elektromosság határozottan hatással van rá. Mármint, ha az megsebzi, akkor azzal kellene próbálkoznunk. De kétlem, hogy én elegendő lennék akkora mennyiség generálásához. Megpróbálhatnám, de nem tudom.
A tekintetem végül egy tőlünk nem olyan messze elhelyezkedő férfira kúszik, aki előszeretettel fojtogatja magát. Oké.. Ez a nap hivatalosan sem lehet már ennél őrültebb.

the day of terror
TO THE CENTRAL CITY GANG

Barry szavai bár elgondolkodtatnak, nem győznek meg teljesen. Persze nincs sok értelme az egésznek, és igaz, eszembe jut, hogy Lisát épp miattam hozták vissza, és ejtették csapdába, nem az első eset lenne, hogy vele akarnak zsarolni, a saját apánk is megtette... de lássuk be, az egésznek így sincs több értelme. Ha a köd valóban egy vagy több személy irányítása alatt áll is, honnan tudták volna, hogy én ma itt leszek...? Több értelme van annak, hogy csak a képzeletem játszik velem, mégsem hagy nyugodni a dolog. Szeretnék meggyőződni róla, hogy ez nem a valóság, mielőtt lemondanák róla, hogy tegyek valamit. Plusz elég nehéz lenne úgy figyelmen kívül hagyni a történéseket, hogy közben szüntelenül hallom a húgom kétségbeesett sikolyait. Mégis próbálok arra fókuszálni, hogy legyőzzem a sötétséget, hisz már egyértelmű, hogy másképpen nem juthatok át a túloldalra. Képtelenség kikerülni a csápokat, sőt, mintha ez az izé minden próbálkozásommal egyre agresszívebbé válna, és magába is kebelezne, ha nem cselezném ki, és iramodnék odébb. És ahogy látom, a Flash sem jár nagyobb sikerrel. Ezért is fogadnám el a lehetőséget, hogy összefogjuk, és együtt fejtsük meg ezt a rejtvényt. Ekkor azonban történik valami: Barry egy villámmal próbálkozik – fogalmam sem volt, hogy már ilyet is tud, szerencse, hogy nem a saját bőrömön tapasztalhattam meg – és ez végre eredményt hoz. Bár elsőre úgy tűnik, nagyobb a kár az épületben, mint az ellenségben valaha is keletkezhet, de aztán feltűnik, hogy a sűrű anyag egy részen megritkul, mintha alkotóelemeire bomlana, a részecskék megzavarodva keringenek egy-egy kisebb területen. Az átláthatóbbá vált köd közepén pedig...
- Ott most tényleg áll valaki, vagy ezt is csak képzelem? - teszem fel a kérdést a Villámnak, vetve felé egy oldalpillantást, de tekintetem hamar vissza is vezetem az alakra, és próbálom összerakni magamban a képet, amíg el nem tűnik ismét a szemem elől. A zöld maskarából ítélve az illető nyilvánvalóan ember, akinek hatalma van a feketeség felett... mégis védőruhát kell viselnie? Nem vagyok benne biztos, hogy sokkal okosabb lettem, vagy közelebb kerültem volna a megoldáshoz. Frusztrál, hogy úgy érzem, folyamatosan fogy az időnk. Ezt az érzést nyilván Lisa segélykiáltásai keltik bennem. Ismét felé kapom a fejem, csak hogy lássam, kitart-e még. Ekkor pillantom meg az üveg előtt fetrengőt, aki éppen önmagát fojtogatja. Mi a franc? A köd tényleg képes lenne megőrjíteni a közelben levőket?

Human

(A kockadobás eredménye: -)

Vendég dc universe heroes vs villains

Talán úgy kellett volna kiáltania, mint Tarzan, miközben lengedezett a kötélen. Talán akkor mókásabb lett volna, és elviselhetőbb. Ez csak egy pillanatnyi időre futott át az agyán, mert nem volt másra ideje, csak egy hatalmas sóhajra, amely nagy erővel csapott ki ajkain. Aztán semmi több. A reccsenés nem érte váratlanul, tudatosan talán nem, de agya mélyén már akkor számított arra, hogy az a vacak leszakad, amikor megragadta. És meg is érti. Az ilyen vacakokat tartó szerkezeteket az adott tárgy súlyával tesztelik csak, esetleg egy kisgyerekével, mert ők mindent megtapogatnak, talán csüngenek is rajta, no de nem egy meglett ember súlyával.. Teljes elfogadással figyeli a káoszt, olyannyira, hogy eszébe sem jut odébb gurulnia. Egy férfias sikoly hagyja el ajkait, és összehúzza magát, vagyis inkább rántja, mintha csúnya görcs bújt bele tagjaiba. Védi a fejét, az arcát, nyaki artériáit, hasát felhúzott lábaival igyekszik menteni, de érzi, érzi, hogy így is megannyi szilánk, szálka, és isten tudja mi zúdul rá, és vagdossa össze. Megannyi égő pont, szúró fájdalom, por, és pusztulás. Arca elé hullott karjain kémlel kifele, majd meglátja azt, amiről előre rettegett. A rúd pontosan feléje tart. El kell tűnnie onnan, odébb kell gördülnie.. Mozdulj már, te mihaszna! Azonban teste nem reagál, képtelen bármit is tenni a sokk hatása miatt. Gyűlöli. Nem érzi minden nap, nem kell szembesülnie vele minden éjjel, de akárhányszor elfogja, rájön, hogy mennyire kiszolgáltatott tud lenni. És ez a tétlenség őrjítő. És egy hatalmas csattanás, a padló beleremeg, füle sípolni kezd, és ő ismét üvölt. Aztán pedig hasztalan. Nem fáj semmi, nem áll bele semmi. A rúd mozdulatlanul pihen meg a földön, hangja visszacsapódása is elnémul, de nincs teljes csend. Tagjait szétteríti maga mellett, és a félelem átmenetileg nem engedi azzal sem törődni, hogy még mindig ott kacag körülötte minden. Hangosan zihálva igyekszik visszanyerni a kissé reszketeg, a kissé megtépázott idegzete nyugodtságát. Persze, mert ez olyan könnyű. A fölcsengése elapad, és úgy érzi, kicsit megpihenhet. Talán itt most már pihenhet, nem követ senki sem. Körülötte a káosz, és törmelék, de ha csak nevetés üldözi.. A gyomra görcsbe rándul, hisz észleli, hogy a fejében még mindig nincs csend. Arca eltorzul, és dönt. Nem maradhat itt. Csak épphogy moccan, alig-alig, épphogy fordul, amikor észreveszi Őt. Elsőnek nem is tűnik másnak, mint saját fáradt, nyúzott arcképe lenne, aztán mégsem. Mégsem, mert ott az a vigyor, az az átkozott vigyor, amelyet lekaparni sem lehetne.
És ekkor elszabadul a téboly. Belekerül abba a mocskos, őrült álomba, amelyből nemrég menekülni próbált. Arcára a páni félelem mellé meglepettség társul, reszketeg félelem, és értetlenség. Nem, ez nem lehet. Torkára mocskos ujjak fonódnak, bennük erő, iszonyatos erő, de még mennyire! Ott van benne minden, a gyilkolás vágya, a gyűlölet, az igyekezet, hogy minél hamarabb végezzen. Üvöltés helyett szánalmas hörgést hallat, miközben rugdos a lábaival, próbál szabadulni, de nem tud kifordulni a szorításból, nem tud semmit sem tenni, mert amaz nem engedi, és még erősebben és erősebben fogja, nem hagyja, hogy levegőhöz jusson. Küzd, az ösztön küzd benne, amely minden élőlényben ott lappang. A túlélés, mert ez elemi dolog, bele van kódolva, és ő sincs másképp. Kezeivel a támadó húsába mar, üti, csapja, hasztalanul. A zihálás, hörgés, hamar kiveszi tüdejéből az ott raktározott tartalékot, a légszomj hamar beáll. Szemei egy-egy pillanatra fennakadnak, testét görcsös rángás futja át. Talán ennyi lesz? Ma már annyiszor feladta, annyiszor azt kívánta, hogy legyen vége. Minek is? Az életének? Még a legdepresszív idejében sem volt sosem halálvágya. Nem volt mersze, nem volt erős akarta, és élni akart. Hisz annyi szép dolog van az életben, amit nem ismer, vagy ismer, de ismételni akar. Az élet szép. És ő szereti a szépségét.
Levegőt!
Utolsó erejével cselekszik. Már nem rúg-kapál, nem küzd, de nem is adja fel. A fene fog itt ma meghalni! Keze, amely már rég nem küzd, tapogatni kezd. Kell valami, kell lennie valaminek… Aztán megleli. A cső. Amely majdnem halálra zúzta. És még ettől félt? A megmentő! Megemeli, könnyedén, mintha súlya sem lenne. Milyen szép dolog a túlélés ösztöne, és az adrenalin egyvelege! Becélozza, bár alig lát, szemei előtt csillagok táncolnak. Ha most nem teszi meg, el fog ájulni. Majd meghal. Azt már nem!
Egyet csap, majd jön a kettő. Első ütése sikertelen, de a második.. mintha repedne az üveg. Mintha törne. Komolyan, komolyan? Megmenekültem?
Olyan szép a Hold, oly közeli. A csillagok táncolnak, fülében a nevetés mellett egy ismerős dallam csendül fel. Mosolyog. A csilingelés megnyugtatja őt, apró harangok. Hazatért!
És aztán, Cesar elájul.

Kockadobás eredménye: 2

▼ ▼ ▼
↠ to:

Kalandozóknak

↠ 732 szó ; ↠ End is coming?

flash ♥ cold ♥ cesar

Ez az egész pontosan olyan, mint egy rossz rémálom. Nem látom belőle a kiutat és ez zavar leginkább. Mégis egy álomhoz képest túlságosan is valóságos. A vállamban lüktető fájdalom már pont erről tanúskodik. Az pedig, hogy a tükörképemen egy olyan vigyor terül el, amit soha nem fogok elfelejteni csak még rémisztőbbé teszi az egész helyzetet. Nem tudom mit tehetnék. Azt már viszonylag elkönyveltem, hogy valamilyen oknál fogva erősebb nálam. A vállamra leadott ütése határozottan ezt bizonyítja, de a meglepetés ereje még mindig nálam volt, hiszen ahelyett, hogy ő gáncsolt volna ki engem sikerült még eltáncolnom az útjából ezzel is megvédve magam attól, hogy egy elég kellemetlen helyzetben találjam magam. Hiszen egy fájó vállal a földön feküdve nem túl sok esélyt láttam volna magam számára, de az igazság az, hogy így sem sokkal fényesebb a helyzetem. A vállam egyre jobban sajog szüntelenül, de a támadóm nem akar alább hagyni a próbálkozásaiból. Újra meg újra egyre elszántan próbálkozik azzal, hogy megpróbáljon megölni, de hála az égnek sikertelenül.
Egy váratlan pillanatban az egész hely megrázkódik és a távolban egy aprócska fénypontot vélek felfedezni, ami lehet, hogy csak még nagyobb bajt hoz a fejemre, de az is lehetséges, hogy ez lesz a megváltás a számomra. Nem hiszem, hogy túlságosan sokáig szembe bírnék szállni a hasonmásommal ezért ahelyett, hogy megpróbálnék szembeszállni vele és harcolni inkább a menekülést választom opciónak, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem lennék képes túlságosan sok kárt okozni benne. Az esés, amit a földre küldése okozott is, mintha nem is érzékelné. Olyan ez, mintha a fájdalom számára nem létezne. Vagy egyszerűen csak túlságosan élvezi, ami szintén benne van a pakliban. Sosem tudhatjuk igazán, hogy mégis kivel is állunk szemben.
Eszeveszettül kezdek el rohanni az aprócska pont felé annak reményében, hogy ezúttal tényleg sikerül valami jót is kifognom, mert jelen pillanatban ez az egész valóság nem tűnik másnak, mint egy rémálomnak. Hiszen ez.. Nem lehet valós. Egyszerűen nem.

made by
kocka eredménye: 4

Central City

✻ Barry & Snart & Laurel & Cesar✻

Ez a nap egyre rosszabbá válik és ezt tökéletesen érzi Black Canary is. Hasonmása a meglepetés erejével, meg némi elefánt súlyú erővel megspékelve vágta őt vállon s bár belesajdul a karja is az idegre mért ütés révén, azért az adrenalin dolgozik benne. A gáncsolás elől ügyesen eltáncolt a lábával felrúgva a gáncsoló lábát, hamis Kanári a földön van. Persze, csak egy szemvillanás erejéig, mert egy hátra bukfenc kíséretében újra talpon van. Valószínűleg eredendően romlott belül, mert nem hatja meg a sérülés, ami azt illeti, nagyon is akar még sok ilyet okozni a nőnek. Nem is tartja vissza semmi, hogy újfent megpróbálja leamortizálni a Kanárit. A tonfákkal profin hadonászva igyekszik leteríteni Laurelt, kinek igencsak sürgetővé válik a megoldás megtalálása, ha életben akar maradni. Félig-meddig állja a sorozást, de megütött válla a kezére is hatással van, sokkal fájdalmasabb és nehezebb használnia védekezéshez. Miközben próbálják egymást eltenni láb alól, pár perces késéssel megrázkódik a hely s valahol távol, egy üveggolyónyi fénypöttyöt lehet érzékelni. Már csak az a kérdés, hogy az a kiút, vagy valami más? A másik fronton is elég gyászos a helyzet, Flash és Cold valahogy nem tud zöld ágra vergődni azzal a nagyra nőtt pacával. Mind a jégfegyver, mind a pofozás is hasztalan s ezek után nem is nagyon van értelme ezeket spammolni, noha nem nagyon van más lehetőségük jelen pillanatban. Snart éppen csak meglóg a kézre formált ködtől, mi most nyugodtan kebelezi be saját megfagyott magát. S bár Barry esküdne, hogy Lisa nincs itt, azért a szóban forgó személy kitartóan zokog és nyüszít a szemközti kirakatban. Mi van, ha változott a terv és tényleg visszajött? Mi van, ha erővel hozták el? The Flash végül előhúz egy trükköt a tarsolyából. A köd nem tudja követni és lecsapni, helyette inkább Snartot ostromolja, megakadályozva mindennemű próbálkozást a túloldalra jutásért. A próbálkozást némi siker koronázza, Barry képes villámokat generálni, ami aztán… belecsap jóformán mindenbe, amit elér. A fejük fölötti üvegmennyezet is kap belőle, a kirakatok s persze a köd is. Noha nem oszlik szét, és nem lenget fehér zászlót, azt azért megfigyelhetik a fiúk, hogy a köd egy negyedén a részecskék enyhén megkergültek az elektromosságtól. Néhány körömnyi pontként rezonálnak és rendezetlenül cikáznak elég nagy területre szétterjedve. Távolság keletkezik köztük s feltűnik a köd mélyén egy alak. Egészen emberi… bár nem tudni micsoda lapul a fos-zöld átalakított vegyvédelmi ruha mögött. Az alak kinyúl, ökölbe zárja kezét, mire a köd darabjai abba hagyják a rezgést s újra összeállnak azzá a sűrű jellegtelen anyaggá, mi eddig is volt. Itt van a kutya elásva… Csak eztán veszik észre a nyöszörgő alakot, ki időközben berepült a képbe, vagyis a túloldalra, Lisa kirakata alá. A molinót tartó rúd szinte fél pillanattal később szakad le s ér földet a lefagyott férfi feje fölött. Cesar totális görccsel és páni félelemmel fekszik, miközben igyekszik mindenét takarni a lezúduló üvegtörmelék elől. A nevetést, azt az ördögi kacajt még mindig hallja, olyan mintha sehonnan sem jönne, még is mindenütt ott lenne. Néha már a fejében hallja. Ott fekszik a hátán, reszketve, rémülten, de túl közel az üveghez… Véresen vihogó képmása hirtelen feltűnik mellette s pillanatnyi időt sem hagyva neki kinyúl a keretből és erőből fojtogatni kezdi az írót. Mindezt azonban még mindig csak Cesar látja, Flash és Cold csak annyit lát, hogy a férfi fogja a saját nyakát és igen hatásosan próbálja megfojtani magát? Legalábbis olyan távolságból, annak tűnik.
- Hasztalan, hasztalan, hasztalaaaaan…
Süvít valami elmebeteg magas hangon a tükörképe s Cesar már a saját izzadtsággal kevert vérszagát is a támadónak tulajdonítja.

What should you do?

A résztvevő játékosoknak a következő reagjukhoz kéretik az alábbiak alapján kockát dobni:
Captain Cold és Flash: még mindig nem adok opciót, kútfőből kell megpróbálnotok lejegelni az ellent
Black Canary: 1-2-3: marad és szembeszáll a támadóval(ez esetben kéretik IC ellentámadásba kezdeni), 4-5-6: menekülőre fogja és a fénylő pontot igyekszik elérni
Cesar: 1-2-3: a molinó rúdjával igyekszik betörni az üveget, amiből fojtogatják(annyi ütésből törik be, ahányat dobtál), 4-5-6: kitámaszt a falra és minden erejét összeszedve kihúzza támadóját az üvegből

~Kalandszabályzat~ ~Kockadobó~

the day of terror
TO THE CENTRAL CITY GANG

A helyzet minden pillanatban egyre kilátástalanabbnak tűnik. A fekete köd nem tágít, egyre közelít, harcol velünk, támad, a húgom pedig továbbra is csapdában van egy üveg belsejébe zárva. Szürreális az egész, de Central City-ben ez nem is annyira meglepő. Szerencsére a szokásos higgadtságom még többé-kevésbé kitart, talán csak ez tart vissza attól, hogy eszetlenül nekivágjak a sötét csápok közötti szlalomozásnak, hogy átérjek a folyosó másik felére. Kellene egy terv. De ahhoz előbb azt kéne tudni, hogy mivel is állunk szemben. Csakhogy hiába próbálom az eszemet használni, amikor nem létezhet értelmes magyarázat arra, amit látunk, ami épp az orrunk előtt történik. Tippelhetnék arra, hogy ez a valami egy meta, ami nagy sötét felhővé tud változni, és ez meg is magyarázhatná az intelligens viselkedését, hogy el tud hajolni Barry pofonjai elől. De képtelenség, hogy ez a valami minden elfogyasztott élettel nőni tudjon, ha valóban élő, létező személy. Pedig látszólag épp ezt teszi. Egyre csak terebélyesedik, most meg egy arcot formál. A kislányét, akit az előbb éppen megmenteni próbáltam. Hátborzongató. Annyi már biztos, hogy a jégfegyver nem segít, pedig valahogy tovább kellene haladnom. Nem nézhetem végig tétlenül, amíg Lisa megfullad egy üvegtáblába zárva. Barry szavai kissé ledöbbentenek néhány pillanatra.
- Szóval te tényleg nem látod őt? Az üvegben van. És... nem kap levegőt. - Tudom, őrültem hangzik, főleg így kimondva, és a gyorshajtó szavaitól el is bizonytalanodom, hogy talán tényleg csak a képzeletem játszik velem, vagy a köd csinált valamit az agyammal. De biztosra kéne tudnom. És remélhetőleg biztosabb lennék, ha végre elérném a kirakatot...
Közben a sötétség ismét lecsapni készül, és ezúttal nem várhatom, hogy a Flash megmentsen, tekintve, hogy jelenleg ő is épp a saját csatáját vívja. Reflexből kapok a fegyveremhez, és irányítom a csápra, ami épp fölém magasodik. Persze tudom, hogy hosszútávon nincs rá hatással, de ahhoz éppen elég időt nyerhetek a fagyasztással, hogy kivetődjek a nyúlvány alól, és távolabb iszkolhassak.
- Ki kell találnunk valamit – fordulok Barryhez, mintha csak régi csapattársak lennénk, akik gyakran fognak össze a közös ellenségekkel szemben. Ami persze nem igaz, de most nincs más választásunk. Ketten talán le tudjuk győzni, vagy legalább visszaszorítani, ha összedolgozunk. Ilyen tekintetben legalább jót tett nekem a kalandom a Hullámlovason: megtanultam összedolgozni másokkal a nagyobb jó érdekében. - Olyan, mint valami fekete lyuk, ami minden élőt magába nyel... Sötét, és terjed. Mi lenne, ha valami erősebb fénnyel próbálkoznánk ellene? - Csak tippelgetek, nem én vagyok kettőnk közül a tudós, de tekintve, hogy valami sötétről van szó, logikusnak tűnhet, hogy a fény segít. - Vagy ha... tudnál valamiféle vákuumot csinálni körülötte, hogy legalább ne terjedhessen tovább? - jön a következő ötletem, ami meglehet, épp olyan halva született, mint az első. Viszont a Flasht láttam már hasonlót csinálni, talán megér egy próbát. Ha mégsem, akkor tovább kell törnünk a fejünket, nincs más választás.

Human

(A kockadobás eredménye: -)

dc universe heroes vs villains

» Central Hotel Bar
» Barry szobája
» Gotham City - Batman & Catwoman
» National City - John & Julian & Lana