Őszintén meglep mindaz, amit itt most Farkas mond és tesz. Mintha egy új embert látnék, nem azt a felelősségteljes, komoly tanárembert, akiből olykor előtör a vadabb, szenvedélyesebb énje, de csak miután megküzdök azért, hogy leromboljam minden gátlását. Aki soha nem beszél az érzelmeiről. Ma valahogy minden más. Az alkohol teszi? A viszontlátás öröme? Esetleg a kapcsolatunk miatt bekövetkező negatív változások az életében? Fogalmam sincs. Egyrészt kissé elbizonytalanít ez az új Farkas, másrészt viszont ellenállhatatlanul vonz is. A szerelmi vallomása annyira váratlanul ér, hogy nem is tudok vele hirtelen mit kezdeni. De nem is hagy rá különösebben időt, szabályosan leteper, innentől kezdve pedig már képtelen vagyok tisztán gondolkodni. A szavaim őszinték, amivel válaszolok neki. Ebben a pillanatban tényleg senki mással nem akarok lenni, csak vele, kerül, amibe kerül. Huncut reakciója is meglep, ritkán látom ilyennek. De meg kell mondanom, hihetetlenül szexi és valósággal ellenállhatatlan ez az oldala. Ahogy valósággal rám veti magát és keze felfedezőútra indul a testemen, mielőtt vetkőztetni kezd. Természetesen nem ütközik ellenállásba, sőt segítek is neki megszabadulni a felsőmtől. Jól esik, ahogy vágytól izzó tekintettel néz végig a még mindig melltartó által fedett melleimen és a felsőtestem többi részén. Még mindig képes vagyok a bűvkörömbe vonni és a tudat miatt igazán vonzónak érzem magam. Hirtelen mozdul és ránt át az ágyra úgy, hogy én kerüljek felülre. Természetesen nem tétlenkedem, szeretek én irányítani, nem idegen tőlem ez a terep. Előrehajolok és a nyakát kezdem csókolgatni, néha a fülcimpáját is a fogam közé véve, miközben én is nekiállok kihámozni őt a felsőjéből, hogy utána a kidolgozott, férfias felsőtestét is csókokkal illethessem. Istenem, csak most jövök rá, mennyire is hiányzott már ez nekem, hogy érezhessem őt, a testét, mindenét!
Lehet, hogy most egyszerre túl sok dologgal sokkolom Hannát, de ha már belekezdtem, akkor miért ne fejezzem is be? És szerintem most csak ennyi van, ami ilyen volumenű. Nem mondtam még ki neki, hogy szeretem, de tisztában voltam az érzéseimmel, ezért is fájt annyira, hogy olyan sok más sráccal láttam. Ha szólok hamarabb, ha mindezekre jobban odafigyelünk, akkor nem kellett volna ennyi ideig külön lennünk. Bár lehet teljesen máshogy alakultak volna a dolgok. Amint ezeket kimondom, kérem tőle, lehetséges lett volna, hogy ott hagy. Ehelyett az egész rendszer választott szét minket, de a sorsnak köszönhető, hogy újra egymásra találtunk, vagy egyszerűen csak szerencse? Szkeptikus vagyok kicsit, így inkább az utóbbira próbálok hagyatkozni. A szám is kicsit megrándul, mikor a röpke szerelmi vallomás után köpni-nyelni nem tud megint, persze ez a rándulás egy apró mosoly előszele volt. Viszont a válaszát meg nem várva hajolok közelebb hozzá, és kezdem el a hátát a kanapéra tolni, miközben szenvedélyesen csókolom. Tudom, hogy milyen hatással szoktam lenni rá általában, kíváncsi vagyok, hogy megannyi sokk után is ugyanígy marad ez, vagy pedig elmúlik az a régi varázs. Viszont a testbeszéde arra enged következtetni, hogy épp ellenkezőleg. Teljesen a hátára döntöm, egyelőre viszont nem akarok ezen továbblendülni. A választ mindenképp hallani akarom, amiből aztán eldől, hogy mi lesz a kapcsolatunk, valamint az este folytatása. Mondjuk kicsit szemét is vagyok, hogy próbálom minél inkább az én irányomba terelni a választási lehetőségeket azzal, ahogy csókolom őt, ahogy testemmel hozzásimulok az övéhez. De tudnia kell, hogy ez és még ennél is több várhat rá, ha mellettem marad. Miután úgy gondolom, elég volt már a jóból és a válaszára vagyok kíváncsi, akkor elhúzódok tőle. Nem túl messze, de hát nem is lenne túl nagy sikerem a karjai miatt a nyakam körül. A válaszába belemosolygok, és tetszik az is, ahogyan mondja. Már ennyitől teljesen beindult, és még csak most kezdek belejönni. - Jó válasz. - Még ennyit teszek hozzá, mielőtt újra az ajkaira tapadnék. Csókolom szenvedélyesen, mégis vadul. Kezem eközben a mellkasán, a hasán szalad végig, és a felsője alját kezdem el keresni. Amint elérem, meg is fogom azt, és elkezdem egyre feljebb húzni, mikor pedig elérünk a kicsit kényesebb helyre, ahol egyedül már nem megy, úgy elhúzódok az ajkaitól és úgy segítem le róla a ruhadarabot, ami utána a földön landol. Domborulatait szemügyre veszem, és már így is eléggé kívánatosnak látom, pedig még mindig van rajta rengeteg textil. Viszont, hogy több helyünk legyen, mint ez az apró kanapé, így az ágyról lecsúszom, és Hannát pedig húzom magamra, így ő került most fölénybe. A hátán szalad végig a kezem, és lejjebb érve végigsimítok a fenekén, a kezeim pedig végül ott időznek el, miközben a csóközön nem szűnik. Ha rajtam múlik, egyhamar nem is fog. Akármennyire is vágyom arra, hogy már továbblendüljünk ezen, a jelenlegi helyzetnek is rendkívül örülök, elvégre hosszú ideig kellett nélkülöznöm ezt a lányt.
Bár nem szokásom különösebben előretervezni, meg kell vallanom, sok mindenre számítottam, mikor Farkas a mai nap folyamán „beszélnünk kell” felkiáltással áthívott magához, de erre biztosan nem. Kijelenti, hogy tekintsük meg nem történtnek a dolgot és próbáljunk úgy tenni, mintha átlagos tanár-diák kapcsolatnál soha nem is ismertük volna jobban egymást. Aztán esetleg mégis a dolog vad szeretkezésbe torkollik és ugyanúgy kezdődik minden elölről. Leginkább ilyesmi forgatókönyveket tudtam volna elképzelni. Ez a fordulat teljesen váratlanul ért. Egyáltalán nem olyasmi szavak hagyják el a száját, amilyenekre fel voltam készülve. Őszintén ledöbbent. Mindig is tisztában voltam vele, hogy Farkas tudatában van annak, hogy finoman szólva sem az önmegtartóztatásomról vagyok híres és nem utasítok vissza semmilyen élvezetet. De ezelőtt sosem adta semmilyen jelét annak, hogy őt ez zavarná. Elkaptam ugyan egy-két szemvillanását, ha meglátott az egyetem folyosóján egy másik sráccal flörtölni, de szóvá sosem tette a dolgot, így feltételeztem, neki sincs ellenére. Ha már itt tartunk, valószínűleg én sem szóltam volna semmit, ha összeszűrte volna a levet valakivel, míg „együtt voltunk”. Szó se róla, kedvelem őt, lényegében az egyetlen pasi, aki mellett ilyen hosszú ideig kitartottam, még ha nem is ő volt az egyedüli. A többi srác tényleg csak az élvezet, a buli, az egóm növelése miatt kell, kellett. Érezni, hogy bármikor, bárkit megkaphatok. Erre van szükségem. De egy-két éjszakánál senki nem érdekel tovább. Senki, leszámítva Farkast. Vele még arra az eszement dologra is hajlandó voltam, hogy nyilvános helyen randizgassak. Ez is vezetett végül a lebukásunkhoz. Meg talán az egyetemi irodájában egymásnak esni sem volt a legjobb ötlet… Az viszont igaz, sosem gondoltam bele, neki ez vajon miért éri meg. Mégsem merült fel bennem eddig, hogy tetteit a vágyon kívül más is vezetheti. Eddig. Először szóhoz sem jutok, aztán a whiskey jótékony hatásainak is köszönhetően végül csak megtalálom a hangom. Farkas azonban ma a meglepetések embere. Úgy folytatja a mondandóját, hogy a döbbenet leplezetlenül kiül az arcomra. Ő most tényleg… szerelmet vallott nekem? Elkerekedett szemekkel nézek rá, de még mielőtt összeszedhetném magam és bármit mondhatnék, ajkait szenvedélyesen az enyémekre tapasztja, nyelve bebocsátást kér a számba, miközben érzem, hogy határozottan, de nem durván hátranyom a kanapén. Ritkán látott szenvedély tör elő belőle. Máskor nekem kell ezt kihoznom belőle, nem gyakori, hogy ő ne bírja visszafogni magát. De nagyon szeretem ezt benne és hirtelen csak azt érzem, hogy nem akarom, hogy ez itt most véget érjen, kerül, amibe kerül. Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy teljesen rápörögjek a témára. Karomat a nyaka köré kulcsolom és szenvedélyesen csókolok vissza. Mikor ajkaink egy pillanatra elválnak egymástól, eltávolodunk, épp csak annyira, hogy szemkontaktust tudjunk létesíteni. - Akarlak, Farkas! Téged, és csak téged! Te kellesz! – zihálom levegő után kapkodva, vágytól elfúló hangon. És ebben a pillanatban tényleg így is érzem.
Eléggé kínos ez az egész szituáció, amiben vagyunk. Olyan kérdést teszek fel neki, olyan dologra kérem, amiről úgy tudom, nagyon nem illik bele az ő életstílusába. De úgy érzem, ez a mostani beszélgetés amúgy is elkerülhetetlen lett volna. Én legalábbis nem tudtam volna szemet hányni afölött, hogy mellettem még ki tudja mennyi pasija volt, miközben egyedül csak velem járt ki mindenhova, állandóan kockáztatva a munkámat. Én megtennék érte olyan dolgot, amire valószínűleg ő sem számított, mert én tényleg szeretném folytatni a kapcsolatunkat ott, ahol abbahagytuk. Már csak az a kérdés, hogy ő is képes lenne-e értem áldozatot hozni, mert ha nem, akkor felesleges rólunk beszélnünk többet. Akkor visszatérünk a régi kerékvágásba, mikor is egyszerű tanár és diák voltunk. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy sosem tudnánk már úgy viszonyulni egymáshoz, mint régen, mikor még nem is ismertük egymást, csak épphogy látásból. Ahogy gondoltam, amit mondok, teljesen ledöbbenti. Ha az arcára nem is ülne ki, abból mindenképp rájönnék, ahogy olyan gyorsan lehúzza a whiskyt. Figyelek rá, kicsit oldalra is döntöm a fejemet, és úgy hallgatom, amit mondani szeretne. Ehelyett egyszerűen csak néhány szó értelmetlen sorrendje hallatszik a szájából. Várok egy kicsit, míg összekapja magát, de a tekintetem nem veszem le róla. - A munkám nem annyira fontos, mint amennyire te vagy nekem. Szeretlek, és érted még akár az egyik vesémről is szívesen lemondanék. A kérdés már csak az, hogy te az előbb kértekről le tudnál-e mondani miattam. Mielőtt válaszolsz viszont… - Na, második dologgal sokkolom most valószínűleg, mert sosem mondtam még ki azt, hogy szeretem őt. Hát, ennek is eljött az ideje, úgy látszik. Majd pedig megiszom azt a kevés maradékot, ami a poharamban volt, lerakom az asztalra és közelebb hajolok Hannához. Ajkaihoz hajolok, és szenvedélyesen megcsókolom őt, miközben még a hátára is döntöm a kanapén. Csak hogy érezze, mi várhat rá, ha a többi helyett engem választ.
Tudom, hogy veszélyes, amit Farkassal csinálunk, mégsem bírok megálljt parancsolni magamnak. Egyszer már csúnyán megjártam ezt a dolgot, minden racionalitásnak ellentmond hát, hogy feljöttem ide, a lakására, mikor érezhetően mindkettőnkben tombol ugyanaz a szenvedély, ami annyi bajt hozott mindkettőnk fejére. Bár tény, hogy sosem voltam a racionalitások embere. Ez azonban még tőlem is túlzás. És mégis, mégis itt vagyok. Nem tudom, mit akarok elérni ezzel az egésszel. Azzal sem, mikor se szó, se beszéd, ismét a nyakába ugrok és hosszan, szenvedéllyel megcsókolom. Egyszerűen csak vágyom rá. Mint valami ostoba ösztönlény. Végső soron mindketten azok vagyunk. Ő azonban most nagyobb önkontrollról tesz tanúbizonyságot, mikor, bár viszonozza a csókomat, kis idő múlva eltol magától. Csalódottan nézek rá, sóvárgással tekintetemben, mint a kisgyerek, akitől elvették a kedvenc édességét. Úgyis érzem magam. Szemében látom ugyanazt a sóvárgó vágyat, mint ami engem is hevít, de elenged és otthagy. Figyelem, ahogy a konyhában italt tölt, majd visszajön és leül a kanapéra, miután felém nyújt egy poharat, amiben whiskey van. Most a kimért tanárembert látom, azt, aki először lenyűgözött az egyetemen. Az előző kis közjáték után kissé feszélyezve érzem magam, nem tudom, hogyan viselkedjek, hogyan viszonyuljak hozzá, mit készül mondani. Ezen még a bókja sem segít, amit tőlem nem megszokott módon csak egy zavart mosollyal fogadok. Amilyen távol csak tudok, foglalok helyet a kanapén. A testi kontaktust most igyekszem kerülni, valahogy nem érzem helyénvalónak. Máskor bezzeg gond nélkül bújtam már volna hozzá, a karjai közé… de most nem, valahogy túl feszült a hangulat. Látom, hogy ő is zavarban van abból, ahogyan belekortyol az italába, mielőtt a tárgyra térne. Amit mond, őszintén meglep. Hogy feladna mindent, csak hogy együtt lehessünk? Inkább bevállalna egy ekkora visszalépést a karrierjében, ha… Kutya legyek, ha nem komoly kapcsolatra gondol. Őszinte megütközéssel nézek rá, hirtelen köpni-nyelni nem tudok. Aztán az első cselekedetem, hogy a poharamat a számhoz emelem és majdnem az összes whiskey-t kiiszom belőle. Ahogy az ital égeti a nyelőcsövemet, legalább valamelyest megoldja a nyelvem, még ha csak kissé összefüggéstelen szavak is szakadnak ki belőlem első döbbenetemben. – Farkas… Te… Értem… Tényleg? – aztán megrázom a fejem. Valami értelmesebbet is illene kinyögnöm. – Te tényleg megtennéd ezt értem? Feladnál ennyi mindent? Egyedül miattam? Azt hittem, fontos neked az egyetem, az állásod… – hangom elhal és csak nézek rá. Ez tényleg egy olyan fordulat, amire abszolúte nem számítottam.
Magamat sem értem teljesen, hogy miként sikerülhetett félre már most ez az este. Nem igazán sikerült magam kontrollálnom, de nem is számítottam rá, hogy szükség lesz erre. Csupa meglepetés ez a nap. Egyszerűen csak túl régen voltunk így kettesben Hannával, és amolyan begyakorlott szokás volt ez, vagy mifene. Jó ideig nem hittem, hogy valaha is érezni fogom még a finom ajkait, ahogy az enyémhez tapadnak, de legbelül, valahol mélyen örülök neki, hogy megtettem most ezt. A fő célom most akkor sem az, hogy csókolózzunk, meg ki tudja még mi, hanem ahogy mondtam is neki, beszélnünk kell. Aztán meg eldől, mi lesz az estéből. Egyelőre még én is teljes bizonytalanságban vagyok, nem tudhatom Hanna milyen válasszal, tettel fog előállni. Ezen gondolkoztam, míg hátat fordítva álltam neki, aztán alig, hogy visszafordulok, közelebb húz magához és megcsókol. Nehéz az egyre növekvő vágyat megfékezni, kontrollálni magamban, de végül gyengéden eltolom magamtól Hannát. Ó, drága Hanna, ez nekem is annyira fáj, mint neked. Aztán pedig megindulok a konyha felé, előveszem a whiskys üveget, két poharat, és öntök mindkettőnknek, amit aztán visszaviszek Hannához. Az egyiket odaadom neki, majd pedig leülök a kanapéra. - Gyönyörű vagy, mint mindig. – Indítom az egészet egy kisebb bókkal, aztán belekortyolok az alkoholba. - Eltelt már egy idő, hogy újra kettesben lehettünk, de úgy érzem, ideje volt már ennek. De lényegre törő leszek: Hanna, én örülnék, ha folytatnánk ott, ahol abba kellett hagynunk. Azt is ezer örömmel bevállalnám, hogy inkább egy túlképzett gimnazista tanár legyek, ha ez az ára, hogy a te jövődet se csesszem el ezzel az egésszel. – Mondom neki ezt halál komolyan, mikor pedig újra iszok egy kortyot. Majd folytatom. - Másrészt, szeretném leszögezni, hogy úgy nem vagyok hajlandó folytatni, ha minden ugyanaz lesz, mint amilyen volt. Most egyedül csak arra értem ezt, hogy te számtalan másik pasival összefeküdsz még rajtam kívül. Ha róluk sem vagy hajlandó miattam lemondani, akkor, nos… - Szerintem tudjuk mind a ketten a választ.
Mikor az ember lánya azt gondolja, az élete ennél jobban már nem fordulhat a feje tetejére, mindig jön valami, ami bebizonyítja, hogy nagyon is lehetséges ez. Vagy talán inkább csak a történelem ismétli önmagát? Akárhogy is, tény, hogy a legkevésbé sem számítottam arra, hogy éppen Farkas fog velem szembejönni az egyetem folyosóján. Ő, aki miatt lényegében vége szakadt az ottani kellemes egyetemista életemnek és vissza kellett költöznöm Central City-be, a szüleimhez. Őszintén meglepődtem, mikor megláttam és fogalmam sincs, hogyan kezeljem most ezt a helyzetet. Mit keres ő egyáltalán itt? Miért jött pont ide? Utánam? Vagy a véletlenek gonosz összjátéka? Hogyan tovább? Mindenesetre az ő arcán is megütközést láttam, mikor összefutottunk, így valószínűbb, hogy a sors űz velünk csúnya kis tréfát. Elég nehezen szakadtam el tőle utána gondolatban, egész nap azon kattogott az agyam, mit is csináljak most. Ha innen is kicsapnak, mert összeszűröm a levet a tanárommal, kizárt, hogy beadjam a szüleimnek, hogy ezt az egyetemet is bezárták… mindazonáltal tudunk-e idegenekként létezni, elsétálni egymás mellett, mintha soha nem is ismertük volna soha egymást? Ezen járt az agyam akkor is, mikor gondolataimból maga Farkas rántott ki azzal, hogy megállított az óráim után, a kezembe nyomott egy cetlit a címével „beszélnünk kell” címszó alatt és már el is viharzott. Mégis, ahogy rám villant a szeme, abból tudtam, neki sem vagyok közömbös továbbra sem. Talán ő is össze van zavarodva, nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Mindenesetre amint megkaptam a cetlit tőle, tudtam, fel fogom keresni. Akármi lesz is ebből. Hazamegyek, lezuhanyozom és egy lezser, mégis csábító ruhát veszek, hozzá szolid sminkkel. Tudom, hogyan tart a legkívánatosabbnak, épp erre is játszom rá. Magam sem értem miért, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a tűzzel játszom, ráadásul elég csúnyán meg is égethetem vele a magamat, ha nem vigyázok, mint amire volt is már példa, mégis, ösztönösen is tetszeni akarok neki. Zene szűrődik ki a lakásból, ahol az általa írt cetli szerint lakik. Megnyomom a csengőt és várok. A zene halkabb lesz, néhány másodperc múlva pedig nyílik az ajtó és ott áll előttem ő. Még mindig olyan szexi lezser, itthoni öltözetében, ahogy a szemembe néz, ahogyan emlékeztem rá. Sőt, talán még annál is vonzóbb. Nem sokáig gyönyörködhetek azonban benne, hirtelen, minden felvezetés nélkül magához ránt és szenvedélyesen megcsókol. Ösztönösen is viszonzom. Mindig is szerettem benne ezt a váratlanul, minden átmenet nélkül előtörő hevességet, hogy aztán megint visszaváltozzon azzá a komoly, művelt tanáremberré, akinek egyébként ismerik. Tetszik, mikor előtör belőle a mélyben szunnyadó oroszlán, akit elnyomni igyekszik. Most is így történik, hirtelen, ahogy megragadott, el is enged és már-már zavartan lép hátrébb tőlem, sőt hátat is fordít. A homlokát dörzsölgeti, elnézést kér, majd végül arra kér, hogy csukjam be az ajtót. Megteszem, miközben látom, hogy visszafordul végre felém. Arcomra hamiskás mosoly ül, amit ő nem láthat. Visszafordulok felé és teljes tudatában annak, hogy nem fogok ellenállásba ütközni, megragadom a nyakát és most én csókolom meg őt. Ismerem, mint a tenyeremet. Az elején talán ellenkezni fog egy kicsit, de meg fogja adni magát, tudom. Hogy miért teszem ezt? Magam sem tudom. Ahogy itt áll előttem és éreztem végre a csókját, ami annyira hiányzott az elmúlt hónapokban, azt érzem, hogy még és még akarok belőle. Nem érdekelnek a következmények. Nem érdekel semmi. Végtére is, a fenébe, egyszer élünk! És itt, a lakásán, ahol senki sem láthat, mi baj lehet belőle? Csak még egyszer. Csak most az egyszer…
Nemrég vagyok még az egyetemen, de komolyan mondom, a legjobbkor érkeztem. Persze, az új környezethez hozzá kell még szoknom, a hallgatóimhoz is, de szerintem egész jól haladok. Visszajelzéseket, ha mondtak is rólam, nem igazán fordítottam rá figyelmet. Azóta nem, hogy Hannával találkoztam. Gondolkoztam, mi legyen, de nem sikerült döntésre jutnom. Persze, ezek a gondolatok csak nagyon ritkán billentenek ki a tanításból, akkor is próbálom gyorsan korrigálni a kiesést. Ezt mindenképp meg kell beszéljem vele. Ezért is, elcsípve Hannát a legutolsó órája után megállítom. - Beszélnünk kell! Még ma, ha lehetséges. – Aztán pedig odaadtam neki egy cetlit, ahová a házam címe van felírva. Az biztos, hogy ilyen dolgokról nem fogok nyilvánosság előtt beszélni. Főleg nem az egyetemen, ahol tanítok. Megtehetnénk, de túl kockázatos lenne. Mondjuk nekik is ilyen hajszában kicsapni engemet. De nem kockáztatok, meg ki tudja mik lesznek még itt. Haza is érek nem olyan sok idő múlva. Jobb szeretek sétálni, hisz aközben is tudok gondolkodni. Valamint láthatom a város, a természet szépségét is, ami felbecsülhetetlen. Az ajtót magam mögött bezárom, odalépek a hangfalamhoz, amit benyomok, a hangerőt pedig az általam választott számra feltekerem. A hűtőből kiveszek egy sört, és a kanapén helyet foglalok. Lefekszem rá, jobban mondva. Nem mondtam sosem, hogy nincs egy ilyen oldalam. De hát péntek este van. Kis pihenő talán nekem is kijár. Meg kicsit ellazulok, mielőtt Hanna megérkezik. Már ha eljön. A számok sorba jönnek, nem tudom mennyi idő telik el, de várok. Lejjebb tekerem a hangerőt a számnál, mikor meghallom a csengőt. A sörösüveg tartalma nagyjából már elfogyott, lerakom hát a kanapé melletti kis asztalra. Az ajtó felé indulok meg, a kulcs az ajtóban volt, elfordítom, majd kinyitom azt. Mikor meglátom Hannát, hirtelen tör elő belőlem mindaz, ami a fejemben járt, míg „együtt voltunk”, mégsem mondok semmit, egyszerűen csak… Az arcát közelebb húzom magamhoz, és megcsókolom – magamat sem értve pontosan -. Ajkai ugyanolyan finomak, mint amilyenek emlékeimben voltak, talán még annál is jobban. De hamar észbe kapok, mit csinálok, aztán ugyanazzal a hevességgel, amilyennel elkaptam, elhúzódok tőle. Két lépést hátrébb lépek, majd szinte teljesen hátat fordítok neki. - Sajnálom… - Mondok csak ennyit, miközben a homlokomat dörzsölöm. Nem értem, miért tettem ezt. Szimplán csak a helyzet… Sóhajtok egyet, majd pedig újra megszólalok. - Becsuknád az ajtót, kérlek? – Aztán pedig kisebb habozás után visszafordulok felé.
Tárgy: Re: Nappali 
