A rendelkezésemre álló temérdek időt arra fordítom, hogy kicsit körbejárom a lakását, egy ízben bekukucskálok a nyitva maradt hálóajtón, és kénytelen vagyok elvigyorodni a hernyó effektuson. Talán mégsem volt olyan jó ötlet az a takaró, de már mindegy. Nem nagyon szeretnék pofátlan lenni egyébként, szóval nem nyúlok semmihez, jobbára mindent csak távolról szemlélek, sok mindent meg lehet tudni egy lakás berendezéséről is, bár azt nem tudom eldönteni, hogy vajon az övé, vagy bérli. Igazából nem is fontos, összességében nem sok személyességet vélek felfedezni benne, kényelmes, a funkcióját ellátja, hisz minden van benne, ami kell, de hogy otthon lenne? Nos, ezt már nem mondanám, de talán csak az én elvárásaim túl nagyok ilyen téren. Nem is tudom, fogom-e még valahol igazán otthon érezni magam ebben az életben. Én egy kis kertes házra vágyom, semmi hatalmas fényűzésre, csak egy édes kis odúra, ami mindenkinek menedék a külvilág zaja és bajai elől. Ha más nem, csak magamnak és természetesen a Nővéremnek, barátaimnak. Tekintettel a félelmemre, hogy mindenkit elveszítek, akit szeretek, utóbbiból sincs éppenséggel sok, sőt.
Elolvasok egy napilapot, amit a nappaliban lelek az asztalon, a kanapé kényelmes, a televízió mintha kinevetne, kapcsolj csak be, úgysem hallanál semmit. Maradok inkább a legépelt soroknál, és talán kicsit képbe is kerülök a várost illetően, épp annyira nem tűnik biztonságos helynek, mint Central City. Olykor az órára nézek, lassan vánszorognak a percek, nem szeretem haszontalannak érezni magam, egyszerűen mindig csinálnom kell valamit. Visszamegyek a konyhába. Látok pár narancsot a pulton, és megkívánja a szemem, sőt, összefut a nyál a számban, de nem tudom, érezhetem-e magam ennyire otthon egy jószerivel idegen lakásában. Nagyjából fél órán keresztül kell győzködnöm magam, hogy biztos nem harapná le a fejem, ha megennék egyet, ez csak egy narancs. Végül engedek a kísértésnek, és elmajszolom, csípőmet a pultnak döntve gondolkodom a hogyan tovább egyelőre megválaszolhatatlan kérdéskörén.
Szerettem volna pont akkor elkészíteni a reggelijét, amikor felébred, de úgysem hallanám, ha kifelé tántorog, felette meg nem állhatok, hogy szuggeráljam, hátha attól magához tér. Tizenegy felé közeledvén végül úgy döntöttem, hogy a narancs kellőképpen meghozta az étvágyamat, és nem bírok tovább várni, szóval elkezdem sütni a rántottát, de mivel azt nem szabad ott hagyni, mert hamar képes odatapadni, aztán meg szidhatjuk magunkat, hogy szivacsot vagyunk kénytelenek rágcsálni. Mikor megfelelő állagúnak ítélem, lehúzom a tűzről, és elindulok a tányérokkal és villákkal az asztalok felé. Kár, hogy nem tudom, milyen az ízlése, de majd után fűszerezi magának.
Alig indulok el azonban, szembetalálom magam Leonarddal, amivel még önmagában nem lenne baj, de csak egy alsónadrágot visel, és te jó isten. Azt hiszem, ez a meglehetősen vonzó kép annak ellenére makacsul beleég az agyamba, hogy azonnal lesütöm pilláimat, és tekintettel arra, mennyire sokkol a dolog, a tányérok kiszánkáznak a kezeimből, mert bár már nem látom, de valahogy sikerült lefagynom az egésztől, és ha képes lennék beszélni, most akkor sem jönne ki hang a torkomon. Érzem, hogy a pír végigkúszik arcomon, és pipacsokat megszégyenítően vöröslök, úgyhogy inkább azonnal guggolok is le, hogy összeszedjem a darabokat. Hát hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ez nem lehet igaz. Csak egy félmeztelen férfi. Mit félmeztelen, egy alsógatya inkább a majdnem meztelen kategória, ehhez képest én túlöltözött lennék törülközőben. Ha legalább hallanék, számíthattam volna az érkezésére… Még jó, hogy nem a serpenyőt ejtettem le a rántottával, bár attól még nem égek kevésbé, szerintem ezzel fel kellene lépnem. Hogyan járassuk le magunkat a megmentőnk előtt, aki után döglenek a nők, mert ebben holt biztos vagyok ezután a műsor után.
Kész csoda, hogy nem vágom meg magam, de sietve indulok el seprűt keresni, hogy a kisebb darabokról is gondoskodjak, nehogy belelépjen, elvégre, mezítláb flangál, papucsban nem érezném ennyire sürgetőnek a dolgot.

Kissé meglepetten konstatálom, hogy sikerült felébresztenem ezzel a pár, finom érintéssel, és kicsit úgy érzem magam, mint aki lebukott, pedig nem csináltam semmi rosszat, csak úgy a szemébe nézni, hogy közben az arcán pihennek az ujjaim, több, mint bizalmas, és ez nekem valahogy túl sok. Nem is értem, mit gondoltam. El is kapom rögtön a kezeimet zavaromban, mégis, valahogy eszembe jut az, hogy milyen kellemes álomittasan látni egy szívünknek kedves arcot ébredés után, olyankor valahogy annyira nyílt és őszinte minden. Most is, de őt közel sem ismerem annyira, hogy el tudjam helyezni bárhol is a mennyire kedvelem skálán. Nanut mindig imádtam felébreszteni, olyan kis dühös tudott lenni, de mikor meglátta a szőke fejem, a nagy kék szemeimet, akkor egyből elvigyorodott, és magához húzva jól megszorongatott. Anyát is sokszor pusziltam ébrenlétre, mert mindig én voltam a korán kelő a családban, és egy rövid ideig a szerelmemmel is megtettem, amíg annak hittem. Ma már hozzá nem nyúlnék szívem szerint. Ez eszembe juttatja azt is, hogy nem szabad ilyen közel lennem még egyszer egyetlen férfihoz sem, túl élénkek az emlékek és mély a sebem, még jó szándékból sem szabad, hisz tökéletes alany vagyok arra, hogy kihasználjanak, mint ahogy meg is történt a közelmúltban. Ajkaimat zavartan tapasztva össze húzódik hátrébb, és ebben a pillanatban megváltozik az arckifejezése is, egy pillanatig azt hiszem, miattam, de aztán rájövök, hogy más történt, megijedt valamitől, és én semmi olyat nem tettem, amivel ezt kiválthattam volna belőle. A sofőrt illető pillantása révén egyértelműnek hiszem, hogy hangoskodott valamit az illető, talán dudált, atya ég, akkor jó nagy tapló, eszembe nem jutna ilyen drasztikus megoldás.
Inkább kikászálódok a járműből, amíg lerendezik, aztán bevárom a férfit, mert én nem hallottam a címet, gondolom ez a tömb lesz az, de nem mocorgok a saját szakállamra, jobb az, ha ő vezet, s mikor int, megyek is utána. Legfelső emelet, nos, kifejezetten puccos helynek nem néz ki, ám gazdag lány vagyok, bármennyire is mást feltételez róla jelenleg, jogosan, de attól még tudom, hogy általában legfelül laknak a fontosabb emberek. Nem mintha ez bennem bármit megváltoztatna, mert hidegen hagy mások pénztárcája, olykor nekünk is volt karcsúbb, de a szüleim mindig megoldották. Viszont belőlem ki tudja mi lesz úgy, hogy egy félévet kihagytam vizsgák tekintetében, s a mostaninak is már lassan vége. Időközben visszaadtam neki a telefont, és míg felfele megyünk, igyekszem gondosan kerülni a pillantását, annyira csodálatos, hogy pillanatok alatt képes vagyok kínos helyzetet teremteni, bár akkor nem éreztem annak, most viszont már meglehetősen feszengek miatta. Sokan nem szeretik, ha egy idegen hozzájuk ér, én már csak tudhatnám, én mostanra már azt is nehezen viselem, ha bárki hozzám ér. Fogalmam sincs, képes leszek-e valaha megváltozni ilyen téren, vagy túlságosan belém égtek a történtek.
Elolvasom az újabb hozzám címzett szavakat, és meglepetten szaladnak fel a szemöldökeim, mert akárhogyan próbálok rájönni, gőzöm sincs róla, mikor volt bunkó. Végül elkérem a telefont ismét, és gyorsan pötyögök én is neki választ.
”Köszönöm szépen! Szerintem nagyon is kedves voltál, hálával tartozom neked. Athina vagy Zoe. Szép álmokat! :)”
Igen, még egy smileyt is odabiggyesztek a végére, nem mintha nem mosolyognék valójában is, de a modern kor gyermeke vagyok, megfertőzött engem is az internet világa már egy ideje, és olykor ösztönösen jönnek az ilyen apróságok a hétköznapi dolgokat tekintve is. Hagyom, hogy lepihenjen, nagyon fáradtnak tűnik, nekem pedig első dolgom megszabadulni a mocsoktól, amit az a pasas rám tapasztott, úgyhogy megkeresem a fürdőt, és miután leltem törülközőt, nekiállok a vetkőzésnek, a ruháimat bedobom a mosógépbe, és áldom az eget, hogy szárítógépes változat. Nem meglepő egyébként, egy agglegény, tekintettel arra, hogy nő nyomát nem igazán látom a fürdőben, biztos, hogy nem szórakozik teregetéssel, én is utálom, pedig nőből vagyok. Választok egy rövid programot, és addig beépülök a kádba, amíg le nem jár. Azt hiszem, én is bealszom, bár nekem már a vízben sikerül ezt megoldani, és csak arra ébredek, mikor ki tudja mennyi idő múlva pityeg a mosógép, hogy lejárt. Ezúttal én rezzenek össze, majd mosolyogva kászálódok ki a közben istenesen kihűlt vízből, és kapom magamra a törülközőt, majd a ruháimat ki a szárítóból, és átvonulok a vendégszobába. Abban a pillanatban hasít belém a felismerés, hogy nem néztem meg a sebét, és csapok egy elegánsat a saját kobakomra a tenyeremmel. Remélem, semmi sem volt azon a késen, mert az tuti nem lenne nyerő, ha elfertőződne. Azért teszek egy röpke kitérőt, hogy megnézzem, mi van vele, de kiterült az ágyon, mint a gyalogbéka, úgy, ruhástul. Fel kellene ébresztenem, de nincs szívem hozzá, viszont annyit azért megteszek, hogy legalább betakarom, illetve, ha esetleg elfelejtette levenni a cipőjét, attól megszabadítom. Nagyon kellemetlen ám abban aludni… Ám után már megyek is vissza, és törülközőstül bebújok a vendégágyba, alaposan betakarózom, és egy perc múlva már az igazak álmát alszom, abban a reményben, hogy legalább most nem fog senki felverni az éjszaka közepén, mert épp rájött a szadista hajlama.

Másnap viszonylag korán, hét órakor kidob az ágy, és gyorsan magamra kapom a ruháimat, mielőtt még esetleg törülközőben látna, mert akkor aztán tényleg el akarnék süllyedni. Egyébként, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor még másnapos ember nincsen ébren, de azért jobban érzem magam így. Az ágyat bevetem, mintha nem is aludtam volna benne, egyedül a törülköző, amit felakasztok a fürdőben árulkodik arról, hogy nem minden a megszokott.
A következő célállomás a konyha, rittyentek valami másnaposságra alkalmas reggelit, és nem engedhetem majd kávézni, mert attól csak rosszabb lenne, én sem iszom, mert tudom, hogy az illata igencsak hamar meg tudja hozni hozzá a kedvet, meg én elég jól érzem magam jelen pillanatban a történtek ellenére is. Végül a tojásrántotta mellett döntök, egyszerű, és nagyszerű, de egyelőre csak előkészítem, addig nincs értelme megcsinálnom, míg fel nem ébred magától, frissen finom csak, legalábbis szerintem, és ilyenkor egyébként is a minél több pihenés a nyerő.